A félreértett LinkedIn*

A LinkedIn közösségi hálózat felhasználóinak száma a múlt héten elérte a 100 milliót. (Az ünnepi ajándékot már előre megkaptuk.) Szép szám. Sokak számára szebb, mint a Facebook 600 (+) milliója. A két közösség hálózat funkciója, lehetőségei közt ugyanis óriási a különbség.
Az elmúlt években számos barátomat, közeli ismerősömet biztattam, hogy használja a LinkedInt. Többségük legfeljebb csak egy (felületesen kitöltött) profilig jutott el.

“Miért rakjam ki valahová nyilvánosan az adataimat? Inkább feltöltöm a CV-met valamelyik állásportálra, vagy tanácsadó cég adatbázisába.”

“A LinkedIn csak álláskeresőknek való. Minek vacakoljak vele, amikor nekem van munkám?”
“A LinkedIn nemzetközi álláskereső. Én itthon akarok dolgozni, tehát semmi szükségem rá.”
“Már 2 éve van fenn profilom, de még soha senki nem keresett meg ajánlattal.”
“Időpocsékolás a LinkedInnel vacakolni, mert csak kevesen vannak rajra magyarok, azok is többnyire háeresek és informatikusok.”

Ezek csak a leggyakrabban elhangzó kifogások. (Tudok még többet is, de most szerintem ennyi is elég.)

Akkor hát nézzük a lényeget:

A LinkedIn nem álláskereső hálózat. Nem arra való, hogy amikor munka nélkül maradsz, vagy váltani szeretnél, gyorsan bedobd a felcsalizott horgot és pillanatok alatt kifogd a Nagy Halat. Sokkal érdekesebb, jobb lehetőség itt a személyes (szakmai) márkád gondos ápolása és szakmai kapcsolataid építgetése. Természetesen ha ezekben sikeres vagy, szükség (igény) esetén könnyebben találsz megfelelő munkát (megbízást, partnert, alvállalkozót, munkatársat) is.

A személyes márka ápolása és a kapcsolatépítés természetesen nem abból áll, hogy egyszer, sebtiben megadod néhány adatodat, esetleg kapcsolódsz egy tucatnyi, gyorsan megtalált ismerősödhöz, majd nagy ívben elkerülöd még a LinekdIn környékét is.

A LinkedInen nagyon fontosak a csoportok. Nézz körül, fedezd felé, mi folyik a Te szakmádban. A csoportokban folyó beszélgetésekből passzív résztvevőként is sokat tanulhatsz, de idővel biztosan találsz olyan témát is, amihez szívesen hozzászólsz.

A csoportokon kívül léteznek egyéb lehetőségek is. Tehetsz fel például kérdéseket is a hálózat népének. (100 millió ember között komoly esélyed van néhány jó válaszra.)

A LinkeIn egyik legnagyobb erőssége a kereső. Természetesen nem csak ismerőseid után kutathatsz itt, de kiderítheted, kit, hol kell keresned, ha egy adott cég, szakterület, speciális ismeret képviselőjére van szükséged.

(Mindez az ingyenes lehetőségek között található. Természetesen még ezek felsorolása sem teljes. A LinkedIn használatával az igen részletes Help Centeren kívül számos blog, cikk, tanulmány, könyv foglalkozik.) A fizetős szolgáltatások a profi toborzóknak, fejvadászoknak szólnak, azokat itt most meg sem említettem. )

A LinekdInen is akadnak ismertebb, de rosszul használt szolgáltatások is. A “fészbukosodás” jegyében a LinekdInen is született üzenőfal, ahova lehet közvetlenül írni, de beköthető a Twitter is. Óriási hibát követ el, aki ugyanúgy kommunikál itt, mint ahogy azt a személyesebb, szélesebb közönségnek, vagy a szűkebb ismeretségi körnek szóló csatornákon megszokta. Rossz úton jár az is, aki ezt a felületet összetéveszt egy ingyenes hirdetési újsággal.

A LinkedIn – számomra nehezen megfejthető okok miatt – nem tesz közzé részletes felhasználói adatokat. Az elmúlt hónapokban találkoztam már olyan fejvadásszal, aki 20.000 körüli hazai felhasználóról beszélt, de láttam már(ügyes Google-keresésen alapuló) 230.00 -es számot is. Legutóbb a SocialTimes.hu állt elő egy 130.000 körül számmal – ez elég reális értéknek tűnik.

Más szolgáltatásokkal kapcsolatban már tapasztalhattuk, hogy komoly eltérés lehetséges a regisztrált és a tényleges felhasználók között. Adataim sajnos nincsenek, de nem hiszem, hogy a LinkedInt aktívan (rendesen feltöltött, aktualizált profillal rendelkező, legalább heti egy alkalommal belépő, 50+ közvetlen kapcsolattal rendelkező) használók száma meghaladná a regisztráltak 70 százalékát.

Talán az eddig leírtakból is kiderült, hogy – néhány ünneprontó megjegyzésem ellenére is – őszintén hiszek a LinekdInbe máris meglevő és a folyamatos növekedéssel tovább erősödő lehetőségekben. Meggyőződésem, hogy vannak szakmák, melyek képviselői nem maradhatnak ki innen.

Az elmúlt években megtanulhattuk, hogy a  közösségi hálózatok befogadóképessége (elméletileg) végtelen, a legjobb helyek elég hamar elkelnek. Ide bekerülni később már csak komoly erőfeszítéssel,  jelentős költséggel lehet. Érdemes tehát igyekezni!

(*Ez az írás a HVG médiablogban megjelent bejegyzés szerkesztett változata.)

———————————————————————————————————————————————-
Tetszett a bejegyzés? Kattintson az oldalsó sávban a  “Feliratkozás” gombra, hogy megkapja emalben a Soreo-biz friss bejegyzéseit!

Két bejegyzés között további érdekes, fontos információkat találhat Facebook oldalunkon (http://www.facebook.com/soreo.biz) és Twitter üzeneteinkben (http:// www.twitter.com/soreo_biz)
————————————————————————————————————————————————-

Reklámok

Kell-e temetni a közösségi médiát?*

A reklámszakma véleményvezére, az Advertising Age meghúzta a vészharangot és  ezzel megkezdődött a közösségi média búcsúztatása. Temetésről azonban még szó sem lehet, ugyanis ehhez hiányzik a halott.

Valójában nem történt semmi rendkívüli, csak annyi, hogy a közösségi média életciklusának egy újabb szakaszába ért. A jól öreg Gartner-görbe segítségéve mindez jó érzékeltethető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.  Az éber, minden úja nyitott “geek”/early adopter felhasználók találnak valami érdekeset. Próbálgatják, szeretik, használják. Tapasztalataikat megosztják egymással.

2.  Fordulópont. Néhány “hírvivő” belépésével felgyorsul a terjedés és a beavatottak körén kívül is ismertté válik az új eszköz/tan/platform.

3.  A média felfedezi az újdonságot. Beindul a professzionális hájpolás. (Fordulópont: Time, Forbes, BusinessWeek stb. címlapsztori)

4.  A felhasználók tömeges belépése.

5.  Intenzív felfutás (“hype”). A témára szakosodó tanácsadók tömeges megjelenése, konferenciák, rendszeres médiahozsanna. Sikertörténetek minden mennyiségben. Tőzsdei bevezetés (tényleges, vagy csak a lehetősége felvetése), erős túlértékelés.

6.   Elbizonytalanodás, számonkérés, az üzleti problémák felismerése.

7.  Kiábrándulás. A korábbi eredmények megkérdőjelezése. Az első zajos kilépések. Az első nagy visszhangot kiváltó szkeptikus médiavélemények.

8. Csalódás. Tömeges menekülés. A média boldogan gyalázza korábbi kedvencét. A korábbi hájp-tanácsadók most válságtanácsadóként lépnek fel.

9.  Túlreagálás. Gyerek, fürdővíz, satöbbi…

10.  Az élet megy tovább. Akik tartósan maradnak, egyre jobb eredményeket érnek el. (A méjnsztrím médiát mindez már  nem érdekli különösebben.

Tudom, mindezt nehéz most (A 6. pont környékén járhatunk) tudomásul venni. Mindig reménykedünk, hogy “Ez most valami más”. Ez azonban csak ösztönös önigazolási kísérlet.

Az igazság az hogy a közösségi média sem kivétel. Valóban fantasztikusak az új kommunikációs lehetőségek, valóban megteremtődött az “emberek” (közönség, vásárlók) és a cégek (vállalatok, márkák) közti kommunikáció lehetősége, de mindez nem helyettesíti, legfeljebb csak kiegészíti mindazt, amit eddig az üzlet (benne a média is) az eddigiekben jelentett.

(* A HVG Médiablogban megjelent írás részben átdolgozott változata.)

Nincs azzal semmi baj. Ahogy sok minden mást, a közösségi médiát is meg kell tanulni megfelelően használni. (Előtte nem árt megérteni a természetét, működésének alapjait.)  Mindez persze nem megy estétől reggelre és némi pénz- és energiabefektetést is igényel. 

Aki valóban elhitte, hogy a tömeges lájkolás, vagy a twitteres követők száma önmagában, közvetlenül, azonnal pénzre váltható, az sürgősen kérje vissza az iskolapénzt!

Toborzás a Twitteren – másképpen

Tulajdonképpen módosítanom kellene egy korábbi írásom címét. Azt állítottam: Az állásportálok nem értik a Twittert. Valójában így lenne helyes: Egyes állásportálok nem értik a Twittert.

A HR Expon a Monster.hu (virtuális) standján tudtam meg, hogy bizony ők is használják a Twittert. (Kicsit olyan ez, mint amikor az ételek mellé szigorúan csak helyi vörösbort kínáló szombathelyi sportvendéglő pincérével összefutottam a két sarokkal odébb működő sörözőben.)

A CV Online, a Jobline és a Profession ügyetlenkedései után öröm látni a Monster.hu “cselét”.
Szó sincs semmilyen kifinomult, drága technológiáról, csupán józan eszükre (és a más piacokon már jól bevált gyakorlatukra) támaszkodnak.

A @monsterHu (http://twitter.com/monsterhu) cím alatt egy gyűjtőoldalt találunk. itt vegyesen jelennek meg a különböző iparágak, álláskategóriák hirdetései, amit néhány cikk (karriertippek stb.) linkjével fűszereznek. (Eddig ez eléggé hasonlít a korábban bírált “ömlesztett állások” gyakorlatához.)

Az egyes tweeteket megnézve gyorsan kiderül, hogy hogy ez az oldal sok másik, szakosodott Twitter-profilt fog össze:

http://twitter.com/allasIT
http://twitter.com/allasMernoki
http://twitter.com/allasIrodai
http://twitter.com/allasVezetoi
és így tovább…

Hát igen, a Monster.hu idejében ébredt és (ingyen) lefoglalta ezeket a jó, beszédes címeket.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a jól kitalált rendszer önmagában még nem garancia a sikerre. A Monster.hu nem épít közösséget a Twitteren, csak a”közösségi szőnyegbombázás” technikáját alkalmazza. Olcsó megoldás, de semmiképpen sem nevezhető hatékonynak. (Ennek és a nem megfelelő marketingnek köszönhetően meglehetősen kevesen követik ezeket a Twitter-oldalakat.)

A tanulság igen egyszerű: A közösségi hálózatok nem gépek, hanem emberek együttműködéséről szólnak. Ez jelentős idő- és (szellemi) energiaráfordítással járhat, ami bizony nem takarítható meg. Ma még olcsóbb egy jó közösségimédia-menedzsert, mint Wattsont alkalmazni.

Linkedin: Bezáródó kiskapuk*

Tulajdonképpen már megszokhattam volna, hogy naponta változnak, módosulnak a közösségi hálózatok, ingyenes webes szolgáltatások. A verseny óriási, mindenki új szolgáltatásokkal, felhasználóbarát megoldásokkal próbálja bővíteni piacát. Ez a dolguk.

A Legnagyobb Változtató természetesen a Facebook – néha annyira előreszaladnak a fejlesztésekkel, hogy saját magukat is összezavarják. Időről időre a többiek is belendülnek.
LinkedIn hálózaton március 14-én életbe léptetett változások azonban másfélék. Nem kozmetikázásról, ergonómiai változtatásokról, hanem egyértelmű bekeményítésről van szó.
A LinkedIn a professzionális kapcsolatépítés, kapcsolattartás, álláskeresés és toborzás eszköze. Működésének egyik fontos alapelve, hogy csak valódi ismerőseinkkel (munkatársak, szakmai partnerek, volt kollégák, iskolatársak) vehetjük fel közvetlenül a kapcsolatot. Ismerőseink ismerőseinek (2. szintű kapcsolatainknak) saját hálózatunkba már felvett ismerőseink (1. szintű kapcsolat) segítségével mutatkozhatunk be. (Mindez az ingyenes felhasználókra vonatkozik. A fizetős felhasználók tagságuktól – a befizetett összeg nagyságától – függően meghatározott számú közvetlen, kötetlen felhasználású üzenet, úgynevezett InMail küldésére jogosultak.)

Eddig létezett egy, jól használható kiskapu. A LinkedInen belül üzenetet küldhettél mindenkivel, akivel egy szakmai csoportba tartoztál. Gyakorlatiasan megfogalmazva: ha közvetlenül el akartál érni valakit, elég volt megnézned, milyen csoportnak a tagja, majd jelentkezni a csoportba (ha nem voltál már tag). A jelentkezés elfogadása után máris felvehetted a kiszemelt személlyel a kapcsolatot. Most – egyéb változtatások mellett – ezt a kiskaput zárták be.

A hivatalos indok az, hogy egyesek visszaéltek ezzel a lehetőséggel és gátlástalanul spammeltek. Lehet, bár én ilyenekkel nem találkoztam. Valószínűbbnek tartom, hogy a LinkeIn ezzel a  finom (?) nyomásgyakorlással újabb ingyenes felhasználókat szeretne a fizetős tagság felé terelni. Megértem a törekvést, hiszen a LinkedIn üzleti vállalkozás, ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ingyenesség és a legolcsóbb tagság (“Talent Basic”) között túl nagy az ugrás (havi 50 dollár).
A LinkedIn próbálkozása ismerős. Ma az online- és mobilstratégiai egyik legégetőbb kérdése, hol is legyen a töréspont az ingyenes (becsalogató, felhasználótábort építő) és a fizetős (bevételt termelő) tartalom/szolgáltatások között? Vajon a LinkedIn most jól választotta meg ezt?
Már jó ideje látszik, ahogy a vezető közösségi hálózatok egyszerre közelítenek egymás felé és folytatnak véres területszerzési harcot.  A LinkedIn üzenőfalat készít- a Facebook a céges oldalakkal az üzleti világ fele nyit, mindketten beengedik a Twittert, viszont semmiben sem közösködnek egymással…

A Facebook aktív felhasználóinak száma 600 milliónál tart. A LinkedInt ugyan “csak” 80 millióan használják, de a két szám közvetlen összehasonlítása értelmetlen. Úgy tűnik, a  LinkedIn most válaszút előtt áll. Vagy a felhasználók számának intenzív növelésére hajt, vagy pedig a fizetős és az ingyenes felhasználók arányán javít. Izgatottan (ugyanakkor kissé aggódva) várom, melyik irányba mennek tovább.

(* “crosspost”  – a bejegyzés eredetileg a HVG Médiablogon jelent meg)

A 3T – A vállalatok és a közösségi hálózatok

A közösségi hálózatok magánéletünk egyre fontosabb részé válnak. A Facebook közösségi tér, mindennapi beszédtémáink forrása, politikai bejelentések helye, központi találkozóhely és még sok minden más. Az egyre inkább kikopó iWiW hálózaton ugyan nem ilyen intenzív az élet, de “digitális telefonkönyvként” még mindig sokan használják. Egy friss becslés szerint a LinkedIn professzionális közösségi hálónak nagyjából 200 000 hazai felhasználója van, a Twitter magyar felhasználói is nagyjából ennyien vannak.

A közösségi hálózatok ilyen elterjedtsége és további folyamatos térnyerése mellett a munkahelyek is lépéskényszerbe kerülnek. Ahogy a késő-kádári évek kultúrpolitikájában, itt is “3 T” kérdése merül fel: tiltani kell, tűrni, vagy támogatni?
Tiltás. A közösségi hálózatok teljes munkahelyi tiltása, esetleg “liberális” kivitelben korlátozott (pl. napi 2×10 perces) használata jó megoldásnak tűnhet, de a gyakorlatban nem működik. A tiltás rossz közérzetet kelt, még azokat is frusztrálja, akik egyébként nem is használják ezeket a szolgáltatásokat. A közösségi hálózatokat tiltó vállalatoknál végzett (anonim) felmérések szerint a felhasználók csaknem fele a vállalati szabályzatban szereplő egyértelmű tiltás ellenére rendszeresen használja a nyilvános közösségi hálózatokat.
Nem kell azonban feltétlenül szabályt szegni a “napi betevő” Facebook-adagért. Egyre többen rendelkeznek a közösségi hálózatok használatára alkalmas telefonnal és megfizethető áru mobilinternet-előfizetéssel. A tiltás egyszerűen a számítógépről a vállalati “cenzúra” által ellenőrizhetetlen  mobil csatornára tereli a munkahelyi felhasználókat.
Tűrés – Egyes cégek felismerték a közösségi hálózatokban rejlő lehetőségeket és megpróbálják a maguk hasznára fordítani azokat. A nyilvános közösségi hálózatok “beengedése”, esetleg saját alkalmazásokkal való kiegészítése egyszerű, járható útnak tűnik, buktatói leginkább csak utólag derülne ki.
A tűrés stratégiája olyan belső kultúrát feltételez, ami mindenki számára egyértelművé teszi, mit szabad beengedni, vagy “kifelé” megosztani és mit nem. Ennek figyelése, az esetlegesen felmerülő problémák kezelése – különösen a bevezetés időszakában – rengeteg figyelmet igényel.
A nyilvános közösségi hálózaton alapuló belső megoldások vonzereje leginkább az, hogy nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, hátránya a kiszolgáltatottság. (Most, a Facebook oldalak radikális átalakulásánál sokan rádöbbennek, milyen ingoványos talajra is építkeztek.) A tűrés effajta kiterjesztésének komoly akadálya lehet a “féltékeny” fejlesztők (“ennél mi jobbat tudnánk”), vagy az IT biztonsági emberke ellenállása is.
Támogatás: – Kétség kívül sok érv szól a házon belüli megoldás, egy “saját Facebook” mellett. Különösen a több telephellyel rendelkező, de még inkább a nemzetközi vállalatok számára tűnhet logikus lépésnek a korábbi, statikus intranet továbbfejlesztése egy együttműködést, tudásmegosztást, csapatmunkát támogató belső közösségi hálózattá. Mivel a legtöbb vállalat ilyen típusú belső fejlesztései kívülről nem látszanak, a felhasználható tapasztalatok, a szakirodalomba átszivárgó tanulságok száma a nyilvános közösségi hálózatokkal foglalkozó szakirodalomhoz képest csekély. Annyit azonban bátran elmondhatunk, hogy az eredmény erősen függ a vállalati kultúrától és a bevezetés módjától. Ott, ahol a vállalati kultúra szerves része a csapatmunka (változó összetételű csapatokkal), természetes az információk megosztása, átláthatók a belső viszonyok, ott könnyebben gyökeret ver egy saját közösségi hálózat. Gyorsabb és hatékonyabb a bevezetés ott, ahol már léteznek megfelelő alapok (működő intranet, belső blog, wiki) illetve ahol nem felülről, központi utasításra jelenik meg a vállalati közösségi háló, hanem a valsó igények felmérésével, állandó belső visszajelzések mellett, fokozatosan történik a fejlesztés, elterjedés.
Ha mindez ismerős, az nem a véletlen műve! A közösségi hálózatokkal kapcsolatos legtöbb kérdés korábban már felmerült az internet, az email, az IM (azonnali üzenetküldés), a belső blogolás vagy az intratet bevezetése idején. Az akkor született sikeres megoldásokra  most támaszkodni lehet, az egykor a  szőnyeg alá söpört, most előkerülő problémák viszont csak növelik a bizonytalanságot.
Kapcsolódó bejgyzés:

Nem vagyok éneklő krokodil!

(Egyik) kedvenc viccemben a cirkuszigazgató új szuperprodukciót szerződtet, az éneklő majmot és a zongorázó krokodilt A szerződés aláírása után az idomárhoz fordul:

– Most már nyugodtan  elárulhatja, nincs ebben az egészben valami stikli?
– Hát, az a helyzet – válaszolja az idomár – hogy az a rohadt majom nem akar énekelni, ezért szegény krokodilnak kell egyszerre énekelnie és zongoráznia is!

Nos, én nem vagyok zongorázó-éneklő krokodil.  Nem is akarok annak látszani.  Ezért most bemutatom a Soreo HR 2.0 Network tagjait.

Prezimédia*

Hát, nem kapkodtam el. Nagyjából két éve lehetett, amikor Bitter Brunó megmutatta a NextWave első,  Prezivel készített cégbemutatóját. Egyszerre tetszett és idegesített is. Izgalmas volt az elszakadás a lineáris narrációtól, de idegesítő volt, ahogy az alapvető információkért is (cím, telefonszám) felfedező játékot kellett játszanom.

Azóta különféle konferenciákon, bemutatókon, előadásokon rengeteg prezis anyagot láttam. Hamar megértettem, hogy ez is csak egy “buta” eszköz, ami nem képes pótolni az értelmes gondolatokat.
Valahogy most érkezett el az idő, hogy én is elkezdjem használni a Prezit. Aktív felhasználóként percek alatt megértettem, miért imádják annyian. Azért, mert nem “kocka” mérnöki gondolkodással készült, a prezentáció készítését a gondolataidhoz igazíthatod (nem pedig fordítva), a felhasználói (szerkesztői) felület egyszerű, az alapfogások percek alatt elsajátíthatók. A háttér (oktatási anyagok, help) jók, a Prezi köré épült közösség működik.
Ne táplálj hamis illúziókat: gondolatok, ötletek, kellő kreativitás, némi tanulás és gyakorlás komoly anyaggyűjtés és sok befektetett munka nélkül a Prezivel sem tudsz igazán ütős bemutatókat gyártani!
Mindez persze magától értetődő, nem is erről akartam írni, hanem arról hogy a Prezi nagyszerű eszköz lehet(ne) az újságírók kezében is, hiszen
1) nagyon “termelékeny” – rendkívül gyorsan lehet szöveget, képeket, YouTube-os videót felvinni, azok között kapcsolatokat, navigációt építeni,
2) bár a Prezi lineáris történetmesélésre is alkalmas, igazi terepe a nem lineráris megjelenítés (a lineárisan el nem mesélhető történeteket ma gyakran meg kell erőszakolni, hogy valahogy beleférjenek a rendelkezésünkre álló formákba)
3) ha akarod, a Preziben magad vezetheted a közönséget, de akár a kezébe is adhatod a navigációt.
Ez így, leírva csupán néhány sor, valóságban azonban (talán) egy új univerzum!
Mindez biztosan elegánsabb lett volna, ha Prezeben tálalom, de…. (A következő hetekben, hónapokban különböző témákban  több előadást is tartok. Igyekszem tanulni, ügyesedni és egyszer még talán itt is előrukkolok valamivel:)

Addig is ajánlom mindenkinek a Prezi “felfedezős” oldalát. A rengeteg nyilvánosan megosztott prezi nézegetése az első lépcső ahhoz, hogy magad is belevágj.

(* “crosspost”  – a bejegyzés eredetileg a HVG Médiablogon jelent meg.)