Egy beszélgetésre készülve a hétvégén ásatásokat folytattam a HR Cafe oldalain. Itt bukkantam Itay Talgam előadására.
A vállalatvezető és a szervezet viszonya a karmester – zenekar kapcsolaton keresztül bemutatva. Hm. Kitűnő metafora a különböző vezetési technikák, vezetői típusok bemutatására.
Mivel “előző életemben” 10 évet töltöttem intenzív zenetanulással, majd 15 évet dolgoztam a “zeneiparban” érthető módon különösen fogékony vagyok a témára.
Korábban is már számos cikk, előadás, tanulmány született zenekar-vállalat/karmester-vállalatvezető párhuzamra építve, de a feldolgozások többségének az a baja, hogy a szerző legfeljebb csak amatőr zenekedvelőként ismeri a zene, a zenei együttesek világát, ezért megragad a felszínen.
Az első videó-bejátszás (6:01) után azt gondoltam: “Hát igen, Talgam is egy a zenekedvelő előadók közül, aki az Újévi Koncert szintjén kívánja megragadni a témát.” Mivel maga az előadás (nem a zenei, hanem Talgamé) továbbra is rendkívül szuggesztív maradt, én is maradtam a képernyő előtt.
Biztos? A Google Talgam nevére 54.000 találatot adott, de az első 5 oldalon egyetlen utalást sem találtam sikeres koncertturnékra, vagy CD felvételekre. Egyik hivatkozás sem régebbi 3 évesnél és mind a “vezető, mint karmester” előadásokra, tréningekre, a Maestro Programra mutat. Itay Talgam ugyanis ma már nem egy nemzetközi karrierre törő izraeli karmester, aki mellékesen üzleti konferenciákon osztja meg tapasztalatait. Sokkal inkább hivatásos üzleti tréner/tanácsadó, aki a zenészként-karmesterként nagyjából 40 éve alatt tett szert olyan tudásra, amit mások rövidebb idő alatt szeretnének megtanulni és saját területükön alkalmazni.
Nem szeretek szakmai előadásokra járni, még a legnagyszerűbb szakemberke közt is gyakori az átlagos, vagy kifejezetten gyenge előadó. Vajon a magyarok többsége genetikailag alkalmatlan rá, hogy lebilincselő előadóvá váljék? Aligha. Kulturális örökség/átok? (Az elmúlt évtizedekben szinte szégyen volt jó előadónak lenni.) van benne valami. Ezt is meg kellene tanulni. Hát igen, a nyilvános szereplést – néhány alternatív iskola kivételével – ma idehaza nem tanítják.
A ’70-es években többször is jártam a Varsó Ősz fesztiválon. Két alkalommal is úgy adódott, hogy a varsói fellépést követően néhány hét különbséggel Budapesten is láthattam/hallhattam egy-két világsztárt. Akkor megdöbbenve tapasztaltam, hogy a spontán megoldások, “improvizált” konferansziék mind jól begyakorolt, kipróbált megoldások, a produkció szerves részei voltak.
Az elmúlt években tapasztalhattam, hogy a profi “üzleti előadókkal” (business speakers) sincs ez másképp. A legjobbak ugyan képesek alkalmazkodni az adott helyhez, közönséghez, de a produkció 80-90 százaléka rögzített, betanult, begyakorolt.
Számomra a legfontosabb tanulság talán az, hogy egy jó előadáshoz leginkább mondanivalóra és meggyőző, hiteles előadóra van szükség. Ha ez megvan, akkor nem zavar a dadogás, a vakaródzás (és minden más, amitől egy profi előadókat képző profi trénert bizonyára kiverné a víz), csak a végén veszed észre, hogy máris elmúlt egy óra.
Adalékok a “vállalatvezető, mint karmester témához
1. Itay Tagramnál alíg néhány évvel idősebb, de karmesterként jóval ismertebb Benjamin Zander, a Boston Philharmonic Orchestra vezető karmestere. Zander szintén rendszeresen tart előadásokat a szervezetek működtetéséről és a vezetésről (a “kötelező” TED előadás mellett többször adott elő Daviosban a Világgazdasági Fórumon is). Rosamund Zander pszichoterapeutával (elvált feleség) együtt publikálták The Art of Possibility című könyvüket. (A témával számos egyéb forrás mellett részletesen foglalkozik a Fast Company 1998-ban – 10 évvel Tagram “üzleti karrierjének” beindulása előtt – megjelent cikke. Mindez persze Tagram érdemet semmivel sem csökkenti.)
2. Nemcsak a karmester-zenekar viszony, de a “karmester nélküli zenekar” is inspirálóan hatott a vezetéssel foglalkozó szakirodalomra. Harvey Seifter és Peter Economy könyveaz amerikai Orpheus Chamber Orchestra működési gyakorlatát elemezve vont le az üzleti életre vonatkozó tapasztalatokat. (Gyorsan megjegyzem, hogy az Orpheus nem tartozik a világ élvonalbeli zenekarai közé és nem is ők a világ első “karmestermentes” zenekara. A vezetés dinamikus megosztását egyébként nem annyira a zenekaroknál – az egyes hangszercsoportokat ott is a szólamvezetők irányítják -, mint inkább a vonósnégyeseknél, vagy – a játszott zenék szerkezete miatt még inkább az ütősegyütteseknél figyelhető meg.
