Melyik közösségi csatornát használjam? (Összefoglaló)

Kitehetném ide a  legutóbbi közösségi toborzás műhelyfoglalkozás teljes prezentációját, de nem lenne értelme.
Nincs annál idegesítőbb dolog, mint amikor valaki előadás címén saját diáit olvassa fel. Inkább olyan prezentációt igyekszem készíteni, ami kiegészíti, helyenként hangsúlyozza  (időnként ellenpontozza) a szóban elhangzottakat.

Korábban elkészítettem és itt a megfelelő diasor alatt közreadtam néhány előadásom szöveges átiratát. Aki már maga is vállalkozott ilyesmire tudhatja, hogy egy 20 perces előadás átiratának elkészítése is rengeteg munkával jár. Egy 6 órás műhelyfoglalkozás írásba történő átültetése már meghaladja a lehetőségeimet.

“Kárpótlásul” azért közreadom a diasor utolsó ábráját. Ez azt foglalja össze, melyik közösségi hálózat mire való (és mire nem). Miközben ugyanis gyakran alternatívaként emlegetjük ezeket a csatornákat, valójában nagyon eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek és nagyon különböző módon tudjuk belőlük kihozni az optimumot.

Az ábra (szerintem) önmagáért beszél, legfeljebb csak azt kell elmondanom, hogy a piros szín az alkalmast, a sárga nem alkalmast (a narancs pedig a köztes értéket) jelöli. (A WordPress logó a blogokat szimbolizálja.)

Advertisements

Melyik közösségi csatornát használjam? (Összefoglaló)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szemléletes ábra, köszi érte! Annyi kiegészítést fűznék hozzá, hogy e besorolás szempontjából nem mindegy, melyik márka kommunikációjáról van szó. Bár a Soreo.biz munkaerő-toborzásról szól, de másképp festene ez az ábra mondjuk pl. egy telkócég tiniknek szánt feltöltőkártyás díjcsomagja esetében. De persze tudjuk, hogy itt most elsősorban egy munkáltatói márka (employer brand) szemszögéből mutattad be.

    Egyébként a körök átmérője hordoz jelentést?

    • Ez az ábra természetesen csak a toborzás-kiválasztás szemszögéből vizsgálja a kiválasztott közösségi hálózatokat. Egy újabb dimenzió bevezetése elméletileg lehetséges, de a mostani, kifejezetten toborzással, fejvadászattal foglalkozó hallgatóság számára nem volt fontos.

      A kötrök átmérője csak jelez bizonyos súlyozást, de messze nem pontos:)

    • Ez az ábra természetesen csak a toborzás-kiválasztás szemszögéből vizsgálja a kiválasztott közösségi hálózatokat. Egy újabb dimenzió bevezetése elméletileg lehetséges, de a mostani, kifejezetten toborzással, fejvadászattal foglalkozó hallgatóság számára nem volt fontos.

      A kötrök átmérője csak jelez bizonyos súlyozást, de messze nem pontos:)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s