Adj el, de ne úgy, mint eddig!

social selling

Azt, hogy a marketinget tökéletesen átalakította (felforgatta) a digitális média ma már (szinte) mindenki elfogadja. Azon sem sokan vitatkoznak, hogy a „social recruiting” (leginkább a LinkedIn) véglegesen megváltoztatta a toborzást. Az viszont, hogy másképpen kell eladni, mint eddig, még mindig szinte forradalmi kijelentésnek hat.

A hagyományos, erőszakos értékesítés egyre kevésbé működik, eljött a „social selling” ideje (a magyar „közösségi értékesítés” kicsit mást jelent), csak éppen sokan még nem akarják ezt észrevenni. Tanulságos például szolgálhat Jill Rowley esete. A social selling egyik sztárja az Oracle meglehetősen konzervatív értékesítőinek „átprogramozására” kapott megbízást. A kezdeti szép eredmények és kölcsönös mosolyok után a szakértő és a cég vezetőinek viszonya megromlott, Rowley hirtelen az utcán találta magát. Az Oracle legalább megpróbálta megváltoztatni értékesítési módszereit – mások még idáig sem jutnak el.

Néhány évvel ezelőtt David Meerman Scott (a továbbiakban DMS) The New Rules of Marketing & PR című könyvében olyan dolgokat mondott ki, amikről akkor még nem „illett” beszélni. (Többségük ma már evidenciának számít, de azért mindenképpen érdemes még ma is lapozgatni a könyvet.) Meeman új, megjelenés előtt álló új könyve az értékesítés és ügyfélkezelés új szabályaival foglakozik.

DMS nem csak írni, előadni tud az értékesítésről és a marketingről, de azt is tudja, hogy kell ezeket csinálni. Ennek köszönhetjük ezt a kitűnő, 158 diából álló összefoglalót.

Mivel tartok tőle, hogy nem lesz mindenkinek türelme végignézni az anyagot, megpróbálok néhány gondolatot kiemelni:

  • DMS – talán Rowley esetén okulva – nem a nagyvállalati értékesítőket, hanem a vállalkozókat, orvosokat, ügyvédeket veszi célba. (Ennek ellenére a „nagyok” is tanulhatnak tőle.)
  • Az alaptézis: Megváltoztak a vásárlási szokások, ezért az értékesítésnek is alkalmazkodnia kell az új helyzethez. (Minden, a témával foglalkozó cikk, könyv, előadás ebből indul ki.) Az emberek, akiknek szükségük van valamire nem az eladókhoz rohannak, hanem kutatnak a weben, megkérdezik ismerőseiket a közösségi hálózatokon, véleményeket keresnek a fórumokon…
  • Mire a vevő kapcsolatba kerül az értékesítővel, már 60-80%-ban meghozta vásárlási döntését. (Ezt nem DMS-nél, hanem másutt olvastam, de nagyon fontos információ.)
  • Az embereknek elege van a „nyomulós” értékesítésből, a kéretlen telefonokból, a spamekből, az erőszakos közösségi reklámokból. Ahogy a tartalomfogyasztást megszakító erőszakos reklámok, ezek a módszerek is egyre többet veszítenek hatékonyságukból.
  • „A legtöbb cég még ma is úgy működik, mintha az értékesítő az információs birodalom királya lenne.”
  • Az új világ alapszabályai:

    LEGYÉL MEGTALÁLHATÓ (Google),

    BÁTORÍTSD A MEGOSZTÁST

Az értékesítés új szabályai

  1. Autentikus történetmesélés, ami megteremti a megfelelő alaphangot
  2. Tartalom, ami összeköti a céget és az ügyfeleket.
  3. Big data”, ami lehetővé teszi az értékesítés tudományosabb megközelítését.
  4. Agilis értékesítés, ami új üzleteket szerez a cégnek.
  5. Valósidejű bevonódás, ami biztosítja a vevők boldogságát.

(A prezentációban DMS mind az 5 pontot részletesebben is kifejti.)

Máris hallani vélem: „Nekem nincs időm tartalmat gyártani.”

„Mikor tudnék én a közösségi médiában posztolni?”

„Hol van nekem időm a LinkedInen az ügyfelekkel (online) bratyizni?

Ismerős kifogások, hiszen ugyanezeket szokták mondani a marketingesek is, akik szeretnék magukról lerázni a közösségi marketing nyűgét.

Teljesen igazuk van. Nem lehet napi 8-12 órát dolgozni a régi szabályok szerint, majd rátenni még néhány órát az új szabályok szerint. Nem lehet egyszerre a régi és az új világ követelményei szerint dolgozni. Váltani kell. Amilyen gyorsan csak lehet. Most még majdnem üres az új pálya, ott lehet még jó tempóban haladni.

Utóirat: Most látom, hogy a LinkedInen közzétett írásában éppen Jill Rowley magasztalja az egekbe Meerman Scott diasorát. 

Főnökök a LinkedInen

főnökök

Nemrég sürgős konzíliumra hívtak. Egy Ismert Vállalat vezetőjének LinkedIn profilját kellett megvizsgálnom.

A profil erősen hiányos volt.

  • A címsor nem a profil tulajdonosának kvalitásairól, hanem a céghez való viszonyáról szólt (CEO at Ismert Vállalat).

  • A jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező vezető mindössze 148 kapcsolatot hozott össze.

  • Az összegzés (Summary) leginkább egy nekrológ szövegére emlékeztetett.

  • A szakmai tapasztalat részletezése teljesen kimaradt

  • A készségek felsorolásának és megerősítésének (endorsement) nyoma sem volt

  • Előadások, tanulmányok és más szakmai munkák csakúgy nem szerepeltek a profilban, mint a kiemelt projektek.

  • Az ajánlások teljesen hiányoztak

Folytassam? Minek, hiszen mindenki jó ismeri az effajta profilokat. A Főnök asszisztensével, a kommunikációs vezetővel, vagy a HR igazgatóval elkészítteti, szigorúan kiherélteti, majd soha többet felé sem néz. Ha valamiért mégis az eszébe jut, nem érti, miért nem történik a profillal semmi.

Kivételesen nem magyar (vagy k-európai) jelenségről van szó. A CEO.com legutóbbi Social CEO jelentése szerint a Fortune 500 listán szereplő cégek vezetői sem törik magukat, hogy állandóan frissülő, 100%-os profillal legyenek jelen a LinkedInen. Mindössze 140-en (28%) rendelkeznek LinkedIn profillal, de ebből is 78%-uk 100-nál kevesebb kapcsolattal bír.

A hazai vizekre visszaevezve gyorsan mintavételeztem a legnagyobb hazai cégek vezetőinek profilját.

  • Hernádi Zsolt (MOL) – nincs LinkedIn profilja
  • Csányi Sándor (OTP) – nincs LinkedIn profilja
  • Joerg Bauer (GE Magyarország) – Csaknem 400 kapcsolat, kb. 40 százalékban kitöltött profil, 0 aktivitás
  • Baji Csaba (MVM) – nincs LinkedIn profilja
  • Gerd Walker (Audi Magyarország) – nincs LinkedIn profilja
  • Chris Mattheisen (Magyar Telekom) – 500+ kapcsolat, rendesen kitöltött profil, minden „extra” (előadások, fotók, publikációk, videók stb.) Az Összegzés helyett a munkahelyek, pozíciók felsorolása áll, ami szükségtelen ismétlés. (Talán említenem is felesleges, hogy Mattheisen sem ír státuszfrissítéseket, hozzászólásokat, nem oszt meg tartalmakat.)

Ezzel a néhány, véletlenszerűen kiragadott példával csupán azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a legnagyobb cégek vezetői nem értik a LinkedInt, nem látják, mekkora lehetőségeket rejt ez számukra.

„Go Social or Go Home!”üzent a Nagyfőnököknek Dave Kerpen.

Én nála finomabban fogalmazok: Azok a vezetők, akik használják a közösségi médiát pozitívan hatnak cégük növekedésére, legfontosabb ügyfeleikre, erősítik cégük jelenlétét, erősítik a bizalmat…

Vagy oldalról közelítve: Ahol a cég dolgozói ott vannak, az ügyfelek ott vannak, a versenytársak (köztük a piac egyre nagyobb darabkáit ellopkodó startupok) ott vannak, onnan hiányozhatnak a főnökök?

Elismerem, nem könnyű belevágni. A szokásos kifogások (időhiány, félelem a túlzott átláthatóságtól, megnövekedett kockázat stb.) mögött általában egészen más valami áll: A felső vezetők többsége digitális analfabéta, vagy legfeljebb a digitális világban bizonytalanul mozgó digitális bevándorló. Mialatt ugyanis rengeteg munkával feljutottak a csúcsra, nem volt idejük a közösségi kommunikációval és az ebből adódó üzleti változásokkal foglalkozni.

Ne várd az Elnöktől, vagy a Vezértől, hogy beüljön egy tanfolyamra és arra se számíts, hogy mentornak fogadja el majd valamelyik digitális bennszülött kollégát. Segítség híján viszont szinte biztos, hogy a teljes elutasítással fogja kompenzálni bizonytalanságát. A leghatékonyabb megoldás a digitális coaching, ahol a vezető nem csak az eszközök használatát tanulhatja meg, de megértheti ezek jelentőségét is.

Érdemes tanulmányozni a közösségi médiában legaktívabb vezetők 2013-as listáját. Az ő felemelkedésüket vajon hogyan segítette a LinkedIn, a Twitter, vagy a Facebook?

Médiacéggé válik valamennyi vállalat?

newsroom

Az elmúlt évek egyik népszerű témája, hogy valamennyi cég kiadóvá válik. Természetesen arról van csak szó, hogy a vállalatoknak már nincs feltétlenül szüksége a hagyományos médiára ahhoz, hogy megszólalhassanak.  Óriási nyomdák és drága terjesztési gépezet nélkül, maguk is elő tudják állítani saját tartalmaikat, el tudják azokat juttatni közönségükhöz.

A baj csak az, hogy a hagyományos marketingszervezetek nincsenek felkészülve a folyamatos tartalomgyártásra és az azonnal reagáló valós idejű marketingre. Az egyetemekről ilyen marketingesek egyelőre nem kerülnek ki. Itt jönnek a képbe az újságírók.

Valamikor 2-3 évvel ezelőtt kezdtek felbukkanni az első cikkek arról, hogy ismert vállalatok szintén ismert lapok újságíróit szerződtetik. A korábbi gyakorlattal ellentétben ezek az újságírók nem a pr részleghez kerültek (a rablókból lesznek a legjobb pandúrok), hanem a marketing felpörgetése lett a feladatuk. A hagyományos képzésen átesett és a „normális” vállalati gyakorlaton (éves tervek, kampányközpontú gondolkodás) edződött munkatársak ugyanis csak nehezen, vagy sehogy sem bírtak átállni a közösségi média diktálta, gyorsan reagáló, gyakran valósidejű marketingre.

Az „újfajta” (vagyis a sajtóban nagyon is megszokott) munkamódszerek importálása egyáltalán nem csak a régi típusú, a közösségi médiáról erősen lemaradt cégek számára vonzó. A legszemfülesebb ügynöksége máris próbálják kiaknázni a hirtelen (?) keletkezett piaci lehetőséget. A CMO Today (a wsj.com „melléklete”) például arról ír, hogy a Publicis (ügynökség) már 2 éve foglalkoztat „saját újságírót”. Caitlin Franke, az azelőtt már több ismert lapot megjárt riporter egy közösségi stratégákból, kreatívokból és egyéb szakemberekből álló, 50 fős ügynökségi csapatot próbál átprogramozni gyors reagálású egységgé. A módszer egyszerű: megfelelő eszközök segítségével figyelik a közösségi médiát és a számukra fontos témák felbukkanásakor bevetik magukat. (Rendkívüli események idején mindezt a hét 7 napján, 24 órás ügyeletben teszik.)

A cikk hangsúlyozza, hogy egyáltalán nem a rossz hírek (=anyázások, gyalázások) követéséről van szó. (A közösségi kríziskommunikációval nyilván egy másik ügynökség/részleg foglalkozik – hasonlóan szép pénzért.) Sajnos sok más beszámolóhoz hasonlóan ez a cikk sem képes egyetlen új sikertörténettel sem bizonyítani a valósidejű marketing eredményeit, kizárólag csak az Oreo milliószor felidézett tweetjét emlegeti. Szóba kerül viszont, hogy a realtime marketing egyáltalán nem csak online működik. Maga a Publicis elnöke 70.000 tekercs WC-papírt adományozott a detroiti tűzoltóságnak, amikor a közösségi média monitorozásának köszönhetően kiderült hogy ők már nem tudják mivel…(szóval hiányt szenvednek).

Az Adidasnál is úgy látják, hogy csak saját belső szerkesztőség működtetésével tudják tovább növelni eredményeiket. A MarketingWeek beszámolója szerint az Adidas később globális szerkesztőségi hálózat kiépítését tervezi. Igyekezniük kell, mert a náluk szemfülesebb sportmárkáknak már jó ideje működik a belső szerkesztősége.

Természetesen nem feltétlenül konfliktusmentes két ilyen, nagyon eltérő kultúra találkozása. 2012 legvégén az Oracle felvásárolta a marketing-automatizálással foglalkozó Eloqua céget. Bár nem ez volt az elsődleges cél, úgy tűnt, hogy a konzervatív Oracle-nek jóra jön egy kis „közösségi tudás”. Szívesen vették tehát át az Eloqa egyik sztárját, a közösségi üzlet szakértőjét Jill Rowleyt. A szakember az Oracle értékesítőit tanította közösségi értékesítésre, de idén márciusban Rowley a látható sikerek ellenére is lapátra került. A hivatalos indok szerint Rowley többször is megszegte a cég kommunikációs szabályzatát.

Vajon más cégekben hogy fog együttműködni a régi, merev, nagyvállalati szabályozás  és a lényegében szabályozatlan, leginkább csak a megfelelő ösztönökön alapuló valósidejű marketing?

Hogyan úszhatod meg a reklámadót?

dió

A múlt héten (július 16-án) életbe lépett a reklámadó Nincs mit tenni, fizetnie kell azoknak, akiknek az éves reklámbevétele meghaladja az 500 millió forintot, vagy akik havi 2,5 millió forintnál többet tapsolnak el reklámra. (Nem kell fizetni, ha a közzétevője nyilatkozik arról, hogy befizeti az adót.)

Sajnos az első (500 millió+) kategória számára nincs tippem (bocs, ha a címmel hamis reményeket keltettem), a havonta 2,5 millió+ forintot elköltők számára viszont talán tudok valami érdekeset mondani.

2,5 millió forint nem kevés pénzt, de például Google AdWord hirdetésre elég gyorsan elkölthető. Ha egy kattintás átlagos ára 125 Ft, ennyi pénzért 20.000 átkattintást kaphatunk. Sajnos ez nem ennyi vevőt jelent, hiszen az érkezési oldalon mindig elvész a drágán szerzett érdeklődők nagyobbik része. Ha az átlagosnak tekinthető 4% konverzióval számolunk, akkor 2,5 millió forintunkért végül 800 ügyfelet (vevőjelöltet, látogatót, feliratkozót stb. kapunk. (3125 Ft/ügyfél).

Valóban így lenne, ha 1) valaki ingyen foglalkozna az AdWords kampányunkkal(magától nem fog így teljesíteni), illetve ha nem kellene befizetni a 20% reklámadót. (Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Google nem fog fizetni és nyilatkozni.).
A kampány kezeléséért és a hozzá tartozó tanácsadói munkáért számítsunk 300.000 forintot (és örüljünk, hogy ennyivel megúsztuk), adóként pedig máris befizethetünk 500.000 forintot. (Ezzel az egy ügyfélért kifizetett összeg máris felugrott 4125 forintra.)

Mi van akkor, ha a hirdetésekre szánt pénzt inkább tartalommarketingre költjük? Az első hónapban katasztrófa. (Vagy valami, ami avatatlan szem számára annak látszik.) A másodikban is. Nem akarom borzolniaz idegeket, ezért elárulom, hogy nagyjából a hatodik hónapban kezd nőni a weboldal, blog forgalma, kezdik egyre többen letölteni az eBookot, iratkoznak fel egyre többen a webináriumra. Ekkor kezd el reménykedni a tartalommarketingbe fektető cégvezető, hogy nem a semmibe folyt el a sok pénz. Újabb izgalmas hónapok telnek el és valahol másfél év után a tartalommarketing már ugyanannyi ügyfelet generál, mint a SEM (AdWords) tenné, onnantól pedig következik az aratás, a megszerzett ügyfelek számának további növekedése, a tartalommarketinges pedig a mennybe megy…

TM_vs_SEM                Forrás: Kapost-Eloqua

Bár nyilván senki nem olyan őrült, hogy ilyen teljesítés mellett megállítsa a tartalommarketing programot, fontos szem előtt tartani, hogy miközben az AdWords (vagy a Facebook) hirdetések hatása addig tart, amíg rakjuk alá a pénzt, a tartalom idővel saját életet kezd élni, a pénzcsapok elzárása és a frissítések leállása után is sokáig tovább működik.

A tatalommarketing persze nem egyszerű kampány-alternatíva. Miközben új ügyfeleket (is) szerez, más hatásai is vannak. (Döntse el mindenki, melyik a fontosabb):

  • Figyelemfelkeltés, növekvő márkaismertség, pozitív attitűd – A cég tartalmaival már korábban találkozó, azokat kedvelő közönség nagyobb hajlandóságot mutat a kipróbálásra, vásárlásra.
  • Nagyobb elérés – A tartalom olyan emberekhez is eljuthat, akiket a cég hagyományos kommunikációja nem képes elérni.
  • Vírusszerű terjedés – Erre egy hagyományos termékismertető nem képes
  • Lojalitás – Az emberek szívesebben üzletelnek valakivel,akit a téma szakértőjeként ismerhettek meg, mint akit csak a reklámokban láttak.
  • Elköteleződés – Az előzetesen megismert hitelesség, a szakértelem alapvetően befolyásolják a vásárlási döntéseket. A tartalommarketing hatására javul a konverziós mutató.

Eredményeiben a tartalommarketing kiválthatja (vagy inkább kiegészítheti) a hagyományos kampányokat. Ehhez azonban tudomásul kell venni, hogy először bele kell rakni a pénzt, a munkát és csak jó idő múlva lesz látható eredmény. Nem is tudom miért, de nekem hirtelen Klapka György jutott az eszembe, aki mostanában tízmilliókat kaszál a dióbél-üzleten. Évekkel ezelőtt mindenki röhögött rajta, amikor földet vásárolt és diófákat kezdett ültetni.

Milyen nyelven készüljön a tartalom?

Scrabble word

Nyírő András, akivel régebben több projektben is dolgoztam együtt, már évekkel ezelőtt arra biztatott, hogy hagyjam a magyar nyelvű blogokkal való vacakolást, írjak inkább angolul, lépjek ki a Nagy Pályára. Nem tettem meg.

Mostanában egyre többen kezdenek a LinkedInen publikálni és egyre többen érzik úgy, hogy ennek a platformnak az angol az igazi nyelve. (Tulajdonképpen a LinkedIn is így gondolja.) Olvasgatom ezeket az írásokat és egyre inkább érzem, milyen igazam is volt, amikor annak idején nem hallgattam Andrásra.

A magyar szerzők angol nyelvű írásainak tartalmával nincs semmi baj. Az egyik írásban több az eredeti gondolat, a másikban kevesebb. Az egyik azért született, mert a szerző feltétlenül el akart mondani valamit, a másik inkább csak azért, hogy forogjon a márka neve. Eddig minden rendben, így van ez a magyar nyelvű írásokkal is.

Mielőtt angolul kezdesz posztolni, érdemes eldöntened, mi ezzel a célod. Ha sok külföldi ismerősöd van, akik alig várják már, hogy olvashassanak tőled valamit, akkor jó úton jársz. Ha azt hiszed, hogy szorgos munkával bejutsz a szakmád nemzetközi véleményvezérei közé, akkor elég rosszak az esélyeid. (Kivételt képeznek azok a magyar tudósok, szakemberek üzletemberek, akik minden évben hónapokat töltenek ezeknek az embereknek a társaságában, fellépnek minden fontos konferencián.)

Legyünk őszinték: Itthon olvasott blogger lehetsz, a követed a legfontosabb szerzőket és ügyesen összefoglalod az írásaikat. Ha angolul teszed ezt, a sokadik leszel egy nagyon hosszú sorban.

A legnagyobb baj mégis a stílussal, a hangvétellel van. Pontosabban ennek hiányával. A legtöbb angolul író magyar szerző korrekt módon ír, nincsenek a szövegben durva nyelvtani hibák, de mégis furcsa a szöveg. Túl óvatos. Kilúgozott. Iskolás.

Sokféle olyan tartalom létezik, ahol az információk pontos átadása a lényeg, nincs is szükség ennél többre. Azok a publikációk, amiket a LinkedInen olvasok nem ilyenek. Többségük szakmai elemzés, publicisztika. Olyan írások, amik véleményt közölnek. Ezek pedig nem élnek meg nyelvtanilag többé-kevésbé korrekt fogalmazásként.

Ha olyan szerző (blogger, szakértő, szakmai publicista) szeretnél lenni, aki kilóg a tömegből, akinek az írása egyedi, akkor saját hangon kell megszólalnod. A saját hang anyanyelveden sem születik meg egyik napról a másikra. Nagyon kell tudnod és érezned egy idegen nyelvet, hogy azon saját hangon szólalhass meg. Ha nem töltöttét éveket (évtizedeket?) az adott közegben, ha nem élsz most is benne (legalább virtuálisan), esélyed sincsen erre.

Becsülöm az angolul posztolók erőfeszítéseit, de sajnálom az elfecsérelt energiát. A legtöbben idővel feladják majd, de csak nagyon kevesen fogják belátni, hogy rossz döntés volt, amikor angolul kezdtek el írni.

10 év blogolás

emediaSokáig az eszemben volt, de azután idén is megfeledkeztem az évfordulóról. Pedig most kerek: valamikor július 26-án volt 10 éve, hogy a Freeblogon elkezdtem írni az E-média blogot. Be akartam ide kötni az első posztot, de most látom, hogy márciusban megszűnt a Freeblog. Fel sem tűnt.

A máskor is annyira hasznos Archive Org segítségével most mégis visszataláltam a kezdetekhez. Innen nézve nagyon viccesek ezek a bejegyzések, ma már ilyen rövid szövegeket senki sem tesz ki egy blogba. Akkor viszont még nem volt Facebook, LinkedIn.

2004-ben tehát elindult a média és a web 2.0. kapcsolatával foglalkozó blog, amivel tulajdonképpen semmi különösebb célom nem volt, mint hogy kiírjam magamból az engem foglalkoztató témákat. Meglepett, hogy ez mennyi embert érdekel. (Természetesen a blog csúcskorszakában sem érte el a napi 500 látogatót.)

Egy év múlva az E-média díjat nyert a Goldenblog versenyen, majd néhány hónappal később sikerült rábeszélnem a HVG Online akkori vezetőit, hogy náluk folytathassam a blogolást. (Ezúton is köszönöm Marinov Ivánnak, Dely Tamásnak és Hirschler Richárdnak a támogatást.) A Médiablogot 2011. augusztusában építette le a nem sokkal korábban főszerkesztővé kinevezett Gavra Gábor.

Sokat köszönhetek a blogolásnak. Először is azt, hogy a blogolás rákényszerít a szakmai anyagok folyamatos kutatására, feldolgozására. (Természetesen a témák, a fókuszok állandóan változnak. Ma már keveset foglalkozom a médiával és sokat a tartalomstratégiával, tartalommarketinggel.)

Nagy rutint szereztem az írásban. Igaz, hogy korábban évekig voltam szabadúszó újságíró, a napi blogolás során szereztem meg a magam 10.000 óráját.

Amikor egy hétfői reggelen (mikor máskor) blogolni kezdtem, eszembe sem jutott, hogy a személyes márkámat építgetem. (Nem is tudhattam, hiszen csak évekkel később hallottam először a personal branding fogalmáról.) Miközben magam sem tudtam róla, felépítettem a „Pollner, a Médiablogger” márkát, ami sok lehetőséget megnyitott meg a számomra (ugyanakkor többször visszahúzott, amikor „gyári” nevemen és más területen próbáltam érvényesülni.)

Természetesen (és egyáltalán nem az utolsó helyen) meg kell említeni, hogy a blogolás révén rengeteg kitűnő embert ismertem meg. Egy részükkel idővel az „offline” világban is kapcsolatba kerültem ,de vannak akik megmaradtak virtuális ismerősnek.

Nem tagadom, némi nosztalgiával gondolok az első blogolós évekre. Innen, a mindent behálózó közösségi média világából visszanézve nagyon jól látszik az éledező web 2.0. naiv bája. Szerencsés vagyok, hogy majdnem az indulástól (1996-tól) részt vehettem a hazai média-homokozóban (Internetto) és idejében felkapaszkodtam az akkor web 2.0-nak nevezett expresszre. Az átélt élmények, a kapott (és talán adott) gondolatok a fontosak, nem a 10 év.