Agilis tartalommarketing-stratégia

adam-comedy-cartoon

Nemrég egy ügyfelem rendezvényén vettem részt, ahol az egyik előadás az agilis szoftverfejlesztésről szólt. Úgy gondoltam, hogy nincs túl sok közöm a témához, éppen készültem, hogy átváltsak egy másik (belső) csatornára, de valami érdekes ütötte meg a fülemet. Egy olyan, iteráción (folyamatos közelítésen, pontosításon) módszer került szóba, aminek egyes részei nagyon is jól használhatók a tartalommarketingben is.

Kicsit (vagyis annál valamivel alaposabban) utána néztem a dolognak és elég hamar kiderült, hogy – ahogy eleve gyanítottam – az agilis módszerek tartalommarketingre való alkalmazását mások már előttem feltalálták. Ez persze nem baj. Tanuljunk tőlük!

Stand up tartalommarketing

Ha agilis tartalommarketinget akarsz csinálni nem kell mást tenned, mit követni a stand up komikusok módszereit. (Ezt a gondolatmenetet, Brian Clarktól a Copyblogger alapítójától kölcsönöztem.)

Amikor humorista összerakja a műsorát, korábban megszerzett tudása, tapasztalata, a csillagok pillanatnyi állása alapján próbálja kitalálni, mi is az, amin az emberek nevetnek.

Első körben valószínűleg családján, barátain próbálja ki, hogyan hat a dolog. Szerencsés esetben a legdurvább hibák azonnal kiderülnek.

Következik egy kisebb, külvárosi klub. (Olyan, ahol azért valószínűleg néhány gyengébb poén miatt sem verik meg.) Itt előadja a teljes műsort, közben figyeli, melyik poénokon nevetnek és hol tapsolnak olyasmin, amit ő maga nem is tartott viccesnek.

A szöveg átírása után jöhet egy egyetemi klub. Itt már egy olyan olyan verziót ad elő, amiben jóval kevesebb az elképzelt közönség számára megírt szöveg és sokkal több az ellenőrzött, működő poén.

A dolog így megy szépen tovább. Mire a komikus eljut a CBS, NBC (stb.) milliók által nézett élő showműsorába, már minden fordulatot, poént, végszót többszörösen tesztelt, lecsiszolt, beállított, vagyis minden esély megvan rá, hogy robbanjon a „spontán” szöveg.

Görcsölés helyett iteráció

Tapasztalatom szerint a vállalati tartalomkészítőkkel az a legnagyobb baj, hogy azonnal, tökéletes szöveget akarnak készíteni. Vannak emberek, akik képesek erre, de a többség – én is ide tartozom – nem ilyen. Az ilyen tartalomkészítő görcsöl, küzd, erőlködik – majd legtöbbször feladja. A kitartóbbak esetleg készítenek valamit, maguk is érzi, hogy nem elég jó és ekkor dobják be a törölközőt.

Az üzleti szövegek (weboldalak, blog, hírlevél, termékismertető, ügyfél-tájékoztató) általában nem túl viccesek, mégis kitűnően elkészíthetők úgy, ahogy a stand upos is dolgozik: Készüljön egy értelmes, de még távolról sem kész szöveg, amit azután iterációk sorozatával tökéletesíthetsz. Jó, ha a tesztelők között vannak a célcsoportba tartozó, a témához nem értő laikusok, veled szimpatizáló kollégák és távolabbi munkatársak is.

A folyamatos javításon alapuló módszer akkor is működik, ha nem állnak a rendelkezésedre önkéntes tesztelők. Legyél saját magad a közönséged. (Ez általában tudathasadás nélkül is működik.) Írd meg a szöveged úgy, ahogy jönnek a fejedből a gondolatok. Ne csiszolj semmit. Ha úgy érzed, hogy kész vagy, térj vissza az írás elejére. Kezd el szerkeszteni, mint egy idegen szöveget. (Ha elég kritikus vagy, a cikk 25-30 százalékát biztosan átírod.) Ha elkészültél, pihentesd az írás legalább egy éjszakán át (nem, hűtőszekrénybe nem kell raknod), majd friss szemmel nézd át újra. Ha van rá lehetőséged és nem utálod még nagyon a saját szövegedet, újabb 3 nap pihentetés után vedd elő újra.

Ne legyenek illúzióid, a szöveg még ekkor sincs biztosan készen, de ki lehet tenni a webre. A forgalomelemzésből, a hozzászólásokból és a megosztásokból értékes visszajelzéseket kaphatsz, ezek alapján újabb javításokat végezhetsz.

Nyilván léteznek tökéletes szövegek, de ezek általában nem az üzleti tartalomkészítésben születnek meg. Itt nem az irodalmi értelemben vett tökéletesség, hanem az „elég jó” színt elérése a cél. Ez az a minőség, ahol a további befektetett munka már nem jár újabb üzleti eredménnyel.

Kevés? Próbáld megcsinálni!

(Ilusztráció: Avitable.com)

Iratkozz fel a Soreo.biz hírlevelére, hogy ne maradj le egyetlen posztról sem!
A friss posztokat kívánságod szerint emailben (alapbeállítás), vagy közvetlenül Facebook/Twitter/LinkedIn faladra kapod meg.

Reklámok

Az üzleti blog a tartalommarketing alapja

business-blog1

Az elmúlt években elképesztő módon megváltoztak az internetezési szokásaink és ezzel együtt a webes tartalmakkal kapocslatos elvárásaink is. Nemrég még örültünk, ha egy cégnek elfogadható kinézetű webhelye ( honlapja) van, ahol megtalálhatjuk az alapvető információkat, ma már ez a minimum, amit elvárunk.

A Termékeink/Szolgáltatásaink – Rólunk – Referenciák – Karrier – Kapcsolat menüpontokból összeállított webhelyektől már senki sem jön izgalomba. Hasonlóképpen nem a Küldetés, vagy Jövőkép almenükben olvasható szövegek döntik majd el, ki melyik cég/márka/szolgáltatás mellett teszi le a voksot.

Vannak cégek, ahol már évekkel ezelőtt rájöttek, hogy az egyetlen megoldás, ha a statikus honlap helyett/mellett folyamatos kapcsolatot építenek ki közönségükkel (partnereikkel, vevőikkel, ügyfeleikkel). Sokan a Facebookan vélték megtalálni az egyszerű, könnyű megoldást, de mióta a Facebookon gyakorlatilag csak fizetett hirdetésekkel érhető el a korábban nehezen megszerzett közönség, sokan elgondolkodtak a stratégia helyességéről.

A Facebook és (a nyugati országokban) a Twitter sikere, rendkívül gyors növekedése sokakkal elhitette, hogy a blogolás valami ósdi dolog, már nincs rá szükség. Tévedtek.

A blog, mint eszköz rendkívül egyszerű, olcsó, jól kezelhető. (Elég itt csak a WordPress platformot emlegetni.) A blogposzt, mint a tartalom publikálásának módja rendkívül sokoldalú és rugalmas. A szövegen kívül egyszerűen publikálhatunk képeket, videókat, podcatot, beépített Slideshare, vagy Prezi prezentációt, infografikát…

Saját média

A blog saját (birtokolt) média. Nem vagyunk kiszolgáltatva semmilyen külső tartalomszolgáltatónak, nem tűnnek el váratlanul a tartalmaink, nem változnak meg holnapra a hozzáférés, elérés szabályai.

A blogok Google kedvencei. Ha a blog a céges webhely része, az húzza magával felfelé az egész webhelyet a Google találati oldalain. Az addig „láthatatlan” webhelyet egyre többen fedezik fel.

Ki írja a vállalati blogot?

Gyakran tapasztalom, hogy a vállalati marketingesek, kommunikátorok megijednek, amikor a blog kerül szóba. A média alapos munkát végzett, sokakban él a blogról, mint nagyon személyes csapongó műfajról alkotott kép.

A valóság azonban az, hogy a blog nem műfaj, csupán a tartalmak publikálásának és megjelenésének egy nagyon egyszerű formája. Egy cég számára azért lehet vonzó a blogolás, mert

  • maga a keretrendszer könnyen létrehozható (manapság a legtöbben egy WordPress blogot öltöztetnek be a saját „ruhájukba”),

  • az érdekes tartalomra a közönség is többször visszajön,

  • a rendszeresen frissülő tartalomként a Google is nagyon szereti (a keresési találatokban előbbre sorolja).

Miről szóljon a blog?

Inkább azt írom, miről ne. Ne akarj a céged, vagy a termékeid, szolgáltatásaid kitűnőségeiről írni. (Vagyis írhatsz ezekről, de ne túl direkt módon és ne állandóan.) Ha sikeres blogot akarsz, ami erősíti a közönséged bevonódását, elköteleződését, akkor a arról írj, ami őket érdekli. Az általános szabály úgy fogalmazható meg, hogy 3-4 általánosabb (informatív, piacnevelő, érdekes) poszt után következhet egy viszonylag direktebb írás.

Sokan abba a hibába esnek, hogy azt hiszik, pontosan ismerik a közönség problémáit. Általában tévednek. Nem kell feltétlenül óriás, költséges kutatásokat végezni, elég megkérdezni az értékesítőket, az ügyfélszolgálatosokat. Ők rengeteged tudnak az ügyfeleket foglalkoztató problémákról. Természetesen rendelkezésre áll az „ingyenes fókuszcsoport”, a közösségi média is. Az ott folyó beszélgetések szintén segítenek megérteni a közönség igényeit. Ha mindezt még kiegészíted néhány jól irányzott interjúval, nagyon pontosan tudni fogod, miről érdemes írni.

Ki írja a vállalati blogot?

A marketingesek, vagy PR-esek munkaköri leírásában ma még ritkán szerepel a blogolás. A jó íráskészség, vagy kifejezetten a blogolásban való jártasság nem szempont a felvételi eljárás során sem.
Nagy szerencse, ha valaki megfelelő készségekkel rendelkezik és egy rövid tréning után bele tud vágni a blogolásba.

Lehetséges ügynökség, vagy külső blogger megbízása is, de ilyenkor a bloggernek nagyon „meg kell tanulnia” a céget. Ahhoz, hogy a blogger mindig elegendő információval legyen ellátva egy állandó, kellő meghatalmazással rendelkező kapcsolattartóra van szükség. A megfelelő szaktudás, a kellő szintű „beépülés” és az aktív kapcsolattartó nélkül nem tud igazán izgalmas, a közönség érdeklődését felkeltő, őket bevonó blog készülni.

Terjesztés

Hiába készülnek a jobbnál jobb posztok, ha senki nem tud róluk. A posztokat meg kell osztani a közösségi csatornákon (ott ahol a cég közönsége található), a blog URL-jét rá kell tenni a névjegyekre, aláírásokra, a termékismertetőkre, mindenhová, ahova csak lehet. Lehetőleg egy kis reklámmal (Facebook, Google AdWords) is lendületet kell adni a blognak. Fel kell kutatni a véleményvezéreket, hozzászólásaikkal, megosztásaikkal sokat segíthetik a blog terjedését.

Nem kell megijedni. Lehet, hogy így, leírva bonyolultnak tűnik ez az egész, a gyakorlatban minden hamar a helyére kerül. A visszaigazolást pedig a blog növekvő forgalma, a visszatérő olvasók száma és a pozitív hozzászólások adják.