7 ok, amiért használnod kell a csoportokat

csoport

A csoportok (közösségek) különös melléktermékei a közösségi hálózatoknak. Miközben általában arra törekszünk, hogy olyanokkal lépjünk kapcsolatba, akiket egyébként is ismerünk, a csoportokban éppen ennek ellenkezője történik: többnyire olyan, számunkra eddig ismeretlen emberekkel vegyülünk, akikkel valamilyen közös téma (érdeklődési kör, hobbi, mánia) köt össze.

A csoportok közeli szellemi rokonságban állnak a valamikor rendkívül népszerű levelezőlistákkal és a még mindig létező fórumokkal, ugyanakkor leválaszthatatlanok a nekik otthont adó közösségi hálózatokról.

A Facebookon évek óta léteznek csoportok, de használatukat a Facebook soha nem erőltette, fejlesztésüket nem vitte túlzásba. Nemrég egy rendezvényen a Facebook illetékes vezetői is elismerték, hogy kissé elhanyagolták ezt a területet.

A Facebook csoportjaival az a legnagyobb baj, hogy ha kevesen vannak bennük, akkor általában nem történik senki, ha viszont sok a résztvevő, akkor átláthatatlanok a beszélgetések. Tagja vagyok például egy 3000+ fős KKV marketinges csoportnak, ahol naponta kezdődik néhány új beszélgetés és néhány régebbihez is érkeznek új hozzászólások. Ha nem néz rá sűrűn az ember, lehetetlenség tájékozódni.

Csoportok után a Facebook (közismerten nem túl izmos) keresőjében is kutathatsz, de a rendszer maga is felajánl neked közösségeket. Nem tudom, milyen alapon teszi, de nekem olyanokat is ajánlgat, amiknek egészen biztosan még a közelébe sem mennék soha.

A LinkeIn büszke az ott működő csoportokra és támogatja is őket. A keresőben könnyű megfelelő csoportokat találni. A többi közösségi platformmal szemben itt határozott előny, hogy az ember láthatja, kikkel is beszélget. (A LinekdInen saját érdekében többé-kevésbé mindenki kitölti a profilját és kevés a hamis profil.) A pörgősebb csoportoknál itt is probléma az átláthatóság hiánya, de legalább egy működőképes kereső segít az eligazodásban.

A LinkedIn csoportjaiban sok információ is szerezhető, emellett ezek a B2B (cégek közötti) üzletelés (marketing, ügyfélszerzés) nagyon fontos területei. Idehaza sok cég mostanában kezdi felfedezni a LinkedInt. A céges oldalig viszonylag sokan eljutnak, kevesen veszik viszont észre, hogy ez csak egyfajta kirakat, az igazi üzleti kapcsolatépítésre a csoportok adnak lehetőséget. Aki saját csoportot épít (nem a márka, hanem egy fontos üzleti terület köré), az maga szabhatja meg, kit hív meg oda, milyen témákat dob be. A csoportok működtetése persze nem része a hagyomámnyos értékesítésnek és marketingnek, ezt meg kell tanulni.

A LinkedIn csoportok nagyon fontos kiskaput is jelentenek a LinkedInben: csoporttagnak akkor is tudsz privát üzenetet küldeni, ha egyébként nem vagy az ismerőse. (Gyakran eleve ezért lép be az ember egy csoportba.)

Ha csak a technológiát nézzük, akkor egyértelműen a Google+ csoportjai (közösségei) a legjobbak. A jól működő keresés mellett lehet előny, hogy itt lehet témaköröket is létrehozni, amitől még az egészen nagy létszámú csoportok is jól használhatók. Bár működnek magyar nyelvű csoportok is, a LinkedInhez hasonlóan itt is az angol nyelvű csoportok a legizgalmasabbak. Miközben másutt (például a Twitteren) egyre gyakoribb, hogy valaki „bedolgozóknak” adja ki a fiókja működtetését, a Google Pluson a legismertebb szakértők is személyesen vannak jelen. Mivel a Google Plus afféle alternatív platform, azt itteni felhasználók még nagyon lelkesek és különösen segítőkészek. Ezt mindenképpen érdemes kihasználni. (Úgy néz ki, hogy a Google végleg lemondott a G+-ról, mint alternatív közösségi hálózatról, de az eddigi jelek szerint ez a változás nem érinti a Google+ közösségeket.)

Bármelyik platformot is használod, a csoportok kiválóan alkalmasak arra, hogy új dolgokat tanulj, vagy elmélyítsd ismereteidet. A csoportok jelentős része nyitott, vagyis nem kell hozzá belépned, hogy lásd az ottani posztokat. Ha viszont tag vagy egy szakmai csoportban, önálló posztokkal, hozzászólásokkal, mások posztjainak elismerésével (like, +1), megosztásával pozicionálhatod magad, akár a csoport egyik véleményvezérévé válhatsz. (Ezt a pozíciót természetesen üzletileg is kiaknázhatod.)

Ha ennél is többre vágsz, indíthatsz saját csoportot. Mielőtt azonban belevágnál, feltétlenül nézz körül, nincs-e már ugyanilyen profilú, sikeres csoport. Egy közösség felépítése sok munkával jár. Rengeteg embert kell meghívnod, hogy végre összeálljon a 60-80 fős kezdőcsapat. Innentől már felgyorsulhat az organikus fejlődés is, de továbbra is érdemes új résztvevőket toboroznod. Bele kell nyugodni, hogy a résztvevők többsége passzív (csak mások posztjait akarja olvasni), egy átlagos csapatban legfeljebb a tagok 1-2 százaléka aktív. Ennek megfelelően legalább 100 – 150 tagot kell összegyűjtened, mire elkezdődnek az igazi beszélgetések. Ha viszont nem adod fel, esélyed lesz egy jól működő csoportra, ahol te vagy a házigazda, te alakítod a beszélgetés menetét. Számos sikeres csoport alakítása (és néhány szerencsétlenül megválasztott, vagy ügyetlenül menedzselt csoport elvesztése) után azt tanácsolom: Vágj bele!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s