LinkedIn: a potyázás vége(?)

no-free-lunchŐszintén szólva eddig soha nem gondoltam úgy a LinkedInre, mint freemium szolgáltatásra. Számomra mindig csak az ingyenes LinkedIn létezett. Tudtam, hogy van egy fizetős változata is, de 2006. óta – azóta használom a LinkedInt – soha nem éreztem úgy, hogy nekem arra szükségem lenne.

Tudomásul vettem, hogy az ingyenességgel járnak bizonyos korlátok, de ezek eddig elég mozgásteret hagytak a számomra. Nekem mindig elegendő volt a 100 ingyenes keresési találat, soha nem zavart, hogy nem használhatok bizonyos szűrőket a keresésben (ezeket leginkább a fejvadászok használják), nem vágytam arra sem, hogy 3 hónapra visszamenően lássam, kik nézték meg a profilomat és az InMailre a LinkedIn „csodafegyverére” sem vonzott különösebben.

Persze nem vagyok vak, egy ideje látom, hogy a LinkedIn egyre erősebben csábítja (vagy inkább taszigálja) az embereket az egyre bővülő fizetős szolgáltatások felé. Az ingyenes felhasználók azonban nehezen mozdultak. A LinkedIn ugyanis korábban igen nagyvonalúan jelölte ki a határokat. Nem csak a spórolós magánemberek, hanem profik milliói használják úgy a hálózatot, hogy soha egy árva fillért nem fizettek érte.

A LinkedIn eddig tűrt, de most bekeményített. Az első körben a „potyázók” számára korlátozta a havi keresések számát. Pontosan nem tudni, hol is a határ, mi fölött válik a keresés szerintük „üzleti jellegűvé”, de elárulhatom, elég sokkoló élmény, amikor egyszer csak a legelső négy találat jelenik meg a keresőben. (A normális rend csak a következő hónap elejére áll vissza.)

A csapások ezzel nem értek még véget. Június elején a LinkedIn bejelentette, hogy ingyenes felhasználóként ezentúl összesen összesen 15 üzenetet írhatsz ( havonta) csoporton belülről más csoporttagoknak.

Fontos ez? Szoktak az emberek privát üzeneteket küldeni csoporttársaiknak? (Én az elmúlt években nem sok ilyet kaptam, pedig 50 csoportban – köztük néhány igazán népesben – vagyok tag.) Számomra a csoportbeli üzenetküldés (eddig) azért volt fontos, mert így olyan embereknek is küldhettem üzenetet, akiknek nem vagyok az 1. szintű ismerőse. (A LinkedInen idegeneket nem lehet üzenetekkel zaklatni. Vagyis lehet, de nem olyan egyszerű és kissé kockázatos is.) Az eddigi gyakorlat az volt, hogy megnéztem milyen csoportokban tag a „célszemély” és amennyiben nem voltak közös csoportjaink, gyorsan beléptem valamelyikbe. Ha meg már csoporttársak lettünk, tudtam üzenetet küldeni.

Ezt a trükköt nyilván a LinkedIn is jól ismerte. Az elmúlt években többször is elterjedt a hír, hogy bezárják ezt a kiskaput, de végül minden maradt a régiben. Na, ennek a módszernek az alkalmazását most alaposan megnehezítette a LinkedIn. Először is, legalább 30 nap LinkedIn tagság kell, hogy küldhess ilyen leveleket. (Eddig helyeslem is a dolgot, ezzel nehezítik a hamis profillal spamelők dolgát.) Ha már megszerezted ezt a jogot, akkor legalább 3 napja tagja kell hogy legyél egy csoportnak, hogy azon keresztül üzenetet (levelet) küldhess. Végül a 15 darab/hó limittel elzárták ezt az utat a fejvadászok marketingesek, értékesítők elől. (Ők ezt a limitet fél nap alatt kimerítik.)

Valahol megértem a LinkedInt, hiszen létrehozott, működtet és folyamatosan fejleszt egy minőségi szolgáltatást. Ez nyilván sok pénzbe kerül. A LinkedIn már évekkel ezelőtt a tőzsdére ment. A részvénytulajdonosok érthető módon nem jótékonysági egyletet, hanem egy a részvények értékét folyamatosan növelő céget akarnak látni. (Ugyanezt láthatjuk a Facebook , vagy a Twitter esetében is. ) A LinkedIn azonban másképpen működik, mint a másik két hálózat. Bevételei túlnyomórészt nem a hirdetésekből, hanem az előfizetésekből származnak. Míg az olcsónak nem nevezhető fizetős szolgáltatást korábban főképp a toborzással és fejvadászattal foglalkozó szakemberek vásárolták, az utóbbi időben a marketingesek és az értékesítők is a célkeresztbe kerültek.

Bár érteni vélem a szigorítás mögötti szándékokat, azt gondolom, veszélyes játékot játszik a LinkedIn. Ugyanazon a pályán mozgatja az álláskeresőket, a kapcsolatokat építő, vagy személyes márkát fényező szakembereket, fejvadászokat, marketingeseket, értékesítőket, de megpróbálja őket valahogy szétválasztani. Ha tovább nehezítik az ingyenes használatot, ugyan megnő az üzleti szolgáltatásokra előfizetők száma, ugyanakkor lelassulhat a felhasználók számának a növekedése, akár csökkenhet is a szakembereknek az a tömege, ami miatt a fizetős felhasználók számára az egész játék érdekel.

Szerintem a folyamatnak még nincs vége. A LinkedIn emberei nagyon bátrak, vagy pontosan látják, hogy az elégedetlen üzleti felhasználóknak nincs hova menniük.

Drágán ingyenes

free

Egy ügyfelem belső (céges) közösségi hálózat bevezetését fontolgatja. Mivel korábban elég mélyen beleástam magam ebbe a témába, felajánlottam, hogy szívesen segítek a keresésben. („Hivatalosan” tartalommarketinges projekteken dolgozunk.)

A megfogalmazott elvárások és a kínált szolgáltatások alapján elég gyorsan ki tudtam alakítani egy rövid listát, amit egy kis próbálgatás után tovább szűkítettünk. Ekkor következett a „másik” oldal, a fizetési kondíciók tanulmányozása.

Valamennyi ilyen közösségi hálózat a „freemium” modell szerint működik. Regisztráció ellenében ingyen elérhető (majdnem) az alapszolgáltatás, de a „haladó” funkciókért már fizetni kell. A gyártók (többségében felhőben működő, bérelhető programokról van szó) gondosan ügyelnek rá, hogy szolgáltatásaik ne legyenek egyszerűen összehasonlíthatók, de azért többnyire elég hamar felsejlenek a határok.

  • A leggyakoribb, hogy az ingyenes használatot a felhasználók számához kötik. Ha 20 fő a határ, egészen biztos hogy csak egy team próbálhatja ki a hálózatot, azután ha bevált, lehet fizetni.
  • A másik ügyes megoldás a tárkapacitás korlátozása. Egy belső hálózat lényege a dokumentumok és egyéb fájlok megosztása, tárolása és elérhetővé tétele. Ha 500 MB az ingyenes használathoz járó tárhely mérete, hiába nem korlátozzák a felhasználók számát, ezt idővel kinövik. (A legjobb, ha néhány hónapnyi használat után, mert akkorra már megszokták, megszerették, olyan sok adatot töltöttek fel rá, hogy bonyolult lenne kihátrálni.)
  • A harmadik ügyes húzás a keresések korlátozása. A szinte csak a jelenidőben élő Facebookkal ellentétben egy céges közösségi hálózatban az egyik legfontosabb funkció a keresés. (A hálózatba feltöltött, megosztott információk így sokkal egyszerűbben, gyorsabban elérhetők, mint az F, G,E meghajtók átláthatatlan könyvtárrendszerébe rejtőző anyagok.) Ha az ingyenes keresések számát 15.000-re korlátozzák, látszólag nagyvonalúak, valójában támogatják a kipróbálást, de biztosítják, hogy a platformot ne lehessen huzamosan ingyen használni.

A lényeg: Ha tetszik a program, gyorsan eljutsz oda, hogy elfogadod: fizetni kell! Igen, de mennyit? (És miért?)
Nincs más dolgod, mint hogy tanulmányozd a töbnyire kitűnően elkészített táblázatotokat. Itt a vízszintes tengelyen általában a különböző szolgáltatási szintek (Free, Business, Professional Gold, Platinium stb.), a függőlegesen pedig az egyes funkciók állnak. A pöttyök, ikszek, vízszintes vonalak mátrixát nézegetve máris arra vágysz, hogy feljebb lépj. Ezeket a táblázatok pontosan olyanok, mint a kábeltévé előfizetések: Csak óriási áldozatok (és felesleges csatornák előfizetése árán) tudod elérni, hogy 5 kedvenc csatornádhoz hozzáférj.

Akkor most szeressük, vagy ne szeressük a freemium szolgáltatásokat? Azt hiszem, a mérleg nyelve a „szeressük” felé billen. A régebben elterjedt, 30 napig ingyen – utána sehogy modell sokkal brutálisabb. Talán azért idegenkedünk a freemium webes szolgáltatásoktól, mert megszoktuk, hogy a web ingyenes. A Google-ért nem fizetünk. (Dehogynem, keményen fizetünk az adatainkkal.) A Facebookért nem fizetünk. (A céges FB oldalt használók tanúsíthatják, hogy a Facebook egyáltalán nem ingyenes. A híroldalakért nem fizetünk. (Természetesen fizetünk, mégpedig a figyelmünkkel, vagyis azzal, hogy észleljük az ott megjelenő reklámokat.)

Mielőtt felháborodnál, hogy valaki pénzt mer kérni egy szoftver használatáért, gondolatban próbáld felcserélni a szerepeket! Te hajlandó lennél sok pénzért, rengeteg munkával kifejleszteni valamit, ami azután ingyen osztogatnál? (A Google, a Facebook, a Twitter, hogy csak a legismertebbeket említsem valóban először kitaláltak és elterjesztettek valamit és utána kezdtek hozzá üzleti modellt fabrikálni, de nem hinném, hogy ez legtöbbünk számára járható út lenne.)

Térjünk vissza a vállalati közösségi hálózatokhoz! Az ilyen programoknál jellemzően 9-10 USD /hó/fő az első szint előfizetési díja. Első pillantásra nem is tűnik rettenetes összegnek, de ha mondjuk szeretnéd egy 500 fős cég (+ partnerek, beszállító) számára biztosítani egy közösségi hálózat használatát, gyorsan kiderül, hogy milyen igaz a „sok kicsi sokra megy” mondás. Itt sajnos megint rossz helyzetben vagyunk, mivel nagyon más a súlya egy amerikai cégben 8 dollárnak, mint egy magyar vállalkozásban 2100 forintnak. Gondolj csak bele: ha egy vállalat csak 100 ember részére akar hozzáférést szerezni egy ilyen programhoz, akkor is havi 210.000 forintot kell kiperkálnia. Évi 1.520.000 forintot. (Ha szereted a kihívásokat, próbálj meg vállalati döntéshozókat egy ilyen előfizetésről meggyőzni!)

A belső kommunikációt, az együttműködést, az információk megtalálhatóságát, általában a hatékonyságot javító eszköz bevezetése persze idővel megtérül. Feltéve persze, hogy használják az emberek. Ahhoz viszont, hogy használják, a szervezeti kultúrát kellene megváltoztatni. Ehhez sajnos nem kapható freemium szoftver.

Hangos önfejlesztés

Mentor

Nagyon hiszek a MentorFM-ben. Kétféleképpen is. Egyrészt hallgatóként, aki örül, hogy bővült a hallgatható műsorok hazai kínálata, másrészt a projektbe nemrég bekapcsolódott szerkesztőként, akik úgy érzi, „jó ügyet szolgál” (tudom, elég patetikusan hangzik, de így van).

Az értelmes hallgatnivalók utáni hajszám 2006-ban kezdődött. Akkor kaptam ajándékba első hordozható mp3 lejátszómat. Mivel korábban már sokat olvastam a podcastokról, vagyis az internetről letölthető, bármikor meghallgatható hangos műsorokról, azonnal kutatni kezdtem, hogyan is tudnám ilyesmire használni új készülékemet. Ma már felesleges lenne részleteznem az akkori nehézségeimet, elég, ha annyit írok, hogy komolyan meg kellett küzdenem minden percnyi élvezetért.

Óriás ugrást jelentett, amikor valamivel később egy korszerűbb, a számítógéppel már egyszerűbben szinkronizálható, lejátszási listákat is kezelő lejátszóhoz jutottam. Közben persze tudtam, hogy ez is csak egy átmeneti állapot, hiszen a végcél egy olyan rendszer,ahol a friss adások automatikusan letöltődnek a készülékemre.

Ez végül az okostelefonok és a hozzájuk fejlesztett podcast managerek megjelenésével valósult meg. Eszközök tehát lettek, de a podcast tartalmakat továbbra is csak viszonylag kevesen (egyesek szerint a fanatikusok) fogyasztották. Ennek egyik oka valószínűleg a szerencsétlen kommunikáció volt. Ugyanaz a bénázás, ami az RSS, a QR kód és még számos hasznos eszköz esetében történt: Nem sikerült egyszerűen,érthetően elmagyarázni a felhasználóknak, miért is jó nekik ez az egész. Ha meg nem értik, miért is használnák?

A másik ok a bonyolult felület, a nehézkes kezelhetőség. Egy podcast manager használata ugyan nem igényel speciális képesítést, de a legtöbb ilyen rendszer a sok felesleges funkció miatt nehezen átlátható, gyakori beavatkozást igényel. Nem egyszerű az érdekes/hasznos/szórakoztató adások megtalálása és begyűjtése sem.

A MentorFM egészen más megközelítést alkalmaz, ugyanakkor a végeredmény valami nagyon hasonló ahhoz, amiért a podcastok jók: bármikor meghallgatható, érdekes műsorokhoz lehet jutni. Bevallom, amikor évekkel ezelőtt Dunder Krisztián elmesélte nekem a MentorFM koncepcióját, nem igazán lelkesedtem az ötletért. Nem értettem, miért is kell egy önálló mobilos alkalmazásba csomagolni a lejátszót és a tartalmat, amikor erre már léteznek már elterjedt (de mint két bekezdéssel feljebb leírtam, rosszul működő) megoldások? Amikor március elején kipróbálhattam az alkalmazást azonnal megértettem, hogy a MentorFM-nek sikerült megkerülnie a podcastok problémáit, mégpedig úgy, hogy közben a lényeg (a tartalom) megmaradt.

Miközben Krisztián és az FPS csapata az alkalmazás létrehozásán dolgoztak, az amerikai podcasterek is felfedezték,hogy a műsorok egyenkénti, szétszórt kínálásánál hatékonyabb lehet a hasonló adásokat tömörítve műsorhálózatonként megjelenni. Az elmúlt években több podcast network is felbukkant. Ezekben általában egymáshoz tematikában szorosabban, vagy lazábban kapcsolódó műsorok jelennek meg, amik a hálózattól általában technikai és marketing támogatást kapnak. (Másképpen fogalmazva: sikerült az igény szerinti rádiózásban is felfedezi a tematikus csatornákat.)

Amikor kipróbálhattam a MentorFM első változatát felfogtam, hogy a sok hasonlóság ellenére ez más, mint egy hagyományos podcast platform. Az egyedüli “ technikai vacakolást” az alkalmazás letöltése és telepítése jelenti. (Aki töltött már le appot, az tudja, hogy ez nem igazán ördöngösség.) Az appal együtt letöltődnek a már meglevő műsorok, az újak meg egyszerű frissítésként jelennek majd meg. A MentorFM felülete egyszerű, szép, könnyen kezelhető. Mi kellhet még?

Igen, persze, jó műsor. A MentorFM szerencsére megkíméli a hallgatókat a túlzott választék okozta frusztrációtól: csak egyetlen témakörre koncentrál: az önfejlesztésre. Ez persze egyáltalán nem kevés, hiszen az önismerettől a személyes márka építésén át a karriertervezésig sok minden belefér. AMentorFM pillanatnyilag 50 „adást” kínál (mire befejezett ez az írást, talán már újabbak is kikerülnek). A műsorok 80 százaléka felolvasott cikk (nem egyszerű fordítások, hanem a hallgathatósághoz igazított szövegek), a többi szakértőkkel készített beszélgetések. (A jövőben a beszélgetéske arányának a növelését tervezzük.)

Bár a „hivatalos” premier csak ma van, az alkalmazást már hetek óta letölthető. Az eddigi visszajelzések nagyon jók (majdnem azt írtam, hogy „meglepően jók”, de az az igazság, hogy ilyen, pozitív visszajelzésekre számítottunk).

Várjuk a további véleményeket, észrevételeket, javaslatokat4

Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani.

(Az androidos app innen, az iOS-es pedig innen tölthető le.)