Tartalommarketing: Mi várható 2016-ban?

jósda


Úgy látszik, hogy az emberek alapvető igénye a jövőbe látás. Annak, hogy a delphoi jósda szerepét egy idő óta a gazdasági elemzések és a média vették át nincs különösebb jelentősége.

A szaksajtóban nagyjából november közepétől a következő február végéig tart a jóslási szezon. Ilyenkor kitűnően eladhatók az előrejelzések és más hasonló anyagok. Ezeknek a jóslásoknak óriási előnye, hogy kevés ember veszi a fáradságot, hogy egy évvel később újra átnézze, meghallgassa őket és az elkövetőkön számon kérje azok teljesülését. (A kivételek közé tartozik a Robert Rose – Joe Pulizzi páros, akik szívesen emlékeztetik egymás (és önmagukat) félresikerült jövendöléseikre.)

Nem akarok beállni a szakmai jövendőmondók sorába, viszont találtam egy, a tartalommarketing várható változásaival foglalkozó cikket, amit szívesen kiegészítek a hazai állapotokra vonatkozó megjegyzéseimmel. (Az eredeti szöveget saját szavaimmal foglaltam össze, a kiegészítéseket pedig dőlt szedéssel jeleztem.)

1. 2016-ban egyre több szerkesztőt, újságírót szívnak majd fel a vállalatok.

A tartalmon alapuló marketing fejlődésének legnagyobb akadálya, hogy a vállalati marketing szervezetek nincsenek felkészülve a tartalomgyártásra. Az elmúlt években először a legnagyobb vállalatok (Coca-Cola, Adobe, Microsoft stb.) alakítottak ki vállalaton belüli szerkesztőséget, majd szép lassan a „kisebbek” (hazai szemmel szinté óriásvállalatok) is követték a példájukat. Ez most viszonyleg gyorsan terjed lefelé. Mivel a legfejlettebb országokban (elsősorban az Egyesült Államokban) a tartalommarketing széleskörűen elfogadott és sikeres gyakorlat, egyre nagyobb az igény a folyamatos tartalomkészítésben, publikálásban tapasuztalatot szerzett szakemberekre. Vagyis az újságírókra. Mivel a média helyzete Amerikában is igen sanyarú, egyre több újságíró lát lehetőséget, kiútat a korábban kínosnak, megalázónak tartott vállalati munkában.

A hazai média helyzete ismert. Kevés pénz, sok munka, állandó bizonytalanság, folyamatos politikai-gazdasági nyomás… Az újságírók mozgástere minimális, legfeljebb a csöbörből a vödörbe igazolhatnak át. (Hasonló feltételekkel.) Az elmúlt évekből hirtelen mégis csak 4 olyan újságírót tudok felidézni, aki az „iparba” igazolt át. Igazából csak az egyikük foglalkozik kifejezetten tartalommarketinggel, de érzésem szerint a többiek is errefelé tartanak. Az ok egyszerű:Nincs még meg a vállalatokban a fogadókészség.

Az angol nyelvű szakmai kiadványokat, hirdetési platformokat nézegetve látom, hogy folyamatosan nagy a kereslet a tartalommal foglalkozó szakemberekre. A magyar nyelvű felületeken legfeljebb csak honlapok, vagy Facebook oldalak kezelésére keresnek embert.

Lehet, hogy 2016-ban egyik, vagy másik vállalat felvesz majd gyakorlott szerkesztőt, de még nem ez lesz a jellemző. Talán még néhány, a reklámiparból a tartalommarketing felé kalandozó ügynökség tarthat igény újságírókra.

2. A média felfedezi a tartalommarketinget

A Contently cikkének második pontja arról szól. hogyan költenek el a legnagyobb kiadók is vagyonokat arra, hogy a Facebookról szerezzenek forgalmat. (Közben az írás kicsit keveri a tartalommarketinget a natív hirdetéssel, de rendszeres olvasóimat ilyesmivel már nem lehet összezavarni.)

Itthon gyakran előfordul, hogy a megrendelő költ a tartalomkészítésre, de megfeledkezik a megfelelő terjesztésről. A legtöbb esetben a vásárolt média (például a Facebook kiemelt hirdetések, célzott reklámok) kihagyhatatlanok. Bízom benne, hogy 2016-ban egyre több cégnél látják be, hogy nem Facebookban, vagy tartalommarketingen, hanem egységes tartalomstratégiában kell gondolkodni.

 

  1. Az emberek elkezdik majd megkérdőjelezni a hagyományos tartalomstratégiát

Joe Lazaukas (A Contently szerzője) szerint a vállalatok szép nagy összegeket fizetnek ki azért ügynökségeknek, hogy azok megmondják, hogyan fogadja majd a közönség a tartalmaikat. Amit a pénzükért kapnak, az valójában nem több, mint intelligens találgatás. Szerencsére egyre több vállalatnál ismerik fel, hogy ennek nincs sok értelme és a közönség valós igényeinek feltérképezésén alapuló stratégián kezdenek dolgozni.

Tapasztalatom szerint a hazai vállalatok többségénél nem létezik semmiféle tartalomstratégia. Egyes kampányoknál vizsgálják (vizsgáltatják) a demográfiai adatokat. a lehetséges viselkedést, de közben a kutatást végzők fél méternél messzebbre nem távolodnak el az íróasztaluktól.

A közönség igényeiből kiinduló marketing, az ügyfélkarakterek (buyer personas) készítése nem új találmány, de a tartalommarketingnek köszönhetően mindez új lendületet kapott. Ha csak ez lenne a tartalommarketing haszna, máris elégedettek lehetnénk. (Sajnos itt is akadnak módszertani különbségek. Miközben egyesek komoly kutatásokat, ügyfélinterjúkat készítenek, mások az ügyfélkaraktereket is „intelligens találgatással” állítják fel.

Úgy látom, hogy a legtöbb vezető számára szimpatikus és logikus lépés a tartalomstratégia elhelyezése a vállalati stratégia > marketingstratégia > tartalomstratégia struktúrában. Sajnos megnehezíti a meggyőző – építkező munkát azoknak a vállalkozóknak az állandó ostroma, akik azonnali (=stratégia nélküli) „megoldásokat” kínálnak. Ennek ellenére 2016-ban ezen a területen is látható elmozdulást várok.

  1. Nem csak a marketing gyárt tartalmat

Bár a legtöbb cégnél a marketing a legnagyobb „tartalomgyár”, nem szabad megfeledkezni a HR, az ügyfélszolgálat és más részlegek által gyártott tartalmakról sem. Míg korábban az elkülönült tartalomsilók jellemezték a vállalatokat, a központi szerkesztőség lehetőséget biztosít a tartalmak egységes kezelésére.

Ezen a területen nálunk óriási az elmaradás. A legtöbb nagy szervezetben már az is komoly vívmány lenne, ha a különböző szervezeti egységek látnák a másik részlegben keletkezett tartalmakat. Ez technikailag csak néhány kattintással megoldható lenne, a szervezeti kultúra megváltoztatása viszont sokkal bonyolultabb.

5. A tartalommarketing-technológia virágzásnak indul

Az egyre nagyobb tartalommarketing szervezeteknek szüksége lesz a technológiai támogatásra. A tartalommarketing szoftverek piaca látványosan bővülni fog.

A korábbiakból logikusan következik, hogy idehaza egyelőre még nem prognosztizálom nagyobb (6-15 fős) vállalati szerkesztőségek tömeges létrejöttét. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a tartalommarketinget támogató alkalmazások piaca bővülni fog, különösen akkor, ha ezt a területet marketing automatizálásnak becézzük. Különösen érvényes ez akkor, ha mindezt a vevőszerzésre kihegyezett inbound marketingbe építjük be.

Összefoglalva: 2016-ban is többen lesznek, akik a tartalommarketingről írnak, beszélnek, mint akik ténylegesen is foglalkoznak vele, de ez egyáltalán nem baj. Néhány nagyobb vállalat is elszánja magát, hogy megpróbálkozzon a tartalommarketinggel, de még mindig a hagyományos megoldások fogják dominálni a médiát. Az áttörés nem ott következik be, ahol leggyorsabban lehetne látványos eredményeket elérni. hanem ahol a tartalommarketingre nyitott, vagy az iránt elkötelezett marketingesek és a bennük bízó vezetők dolgoznak.

Advertisements

Tartalommarketing: Mi várható 2016-ban?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s