Szerepkörök a tartalommarketingben

The_New_York_Times_newsroom_1942_small
A napokban egy álláshirdetésbe botlottam a LinkedInen:  Az egyik  ismert távközlési cég „Content Marketing and Production Group Manager” pozícióra keresett embert. Mindenképpen jó jelnek tartom, hogy egy ilyen ismert nagy cég tartalommarketinges szakembert keres, hiszen Magyarországon még csak nagyon kevés cégnél kezdtek el komolyan ezzel a területtel foglalkozni. A kiírást olvasva azonban eléggé elbizonytalanodtam. Kiderült ugyanis, hogy az új pozíciót elfoglaló szakembernek a stratégiaalkotástól a tartalmak készítésén át a kampányok tervezéséig nagyon sok mindennel kell majd foglalkoznia.

Engem persze, aki a történelem előtti időktől kezdve figyelem az álláshirdetéseket (innen lehet legjobban érzékelni a trendfordulókat) egyáltalán nem lep meg a dolog. Jól emlékszem, hogy évekkel ezelőtt ugyanígy kerestek jolly joker webmastereket, online marketing managereket, majd social media managereket. (Igen, a legtöbb kiírás angol nyelvű, mintha ezzel bárkit is ki lehetne szűrni az alkalmatlan jelöltek közül.)

Biztosan léteznek olyan univerzális tehetségek, akik a marketing stratégiában, a tartalommarketingben, a közösségi kommunikációban, a PPC hirdetésekben, a SEO-ban, az analitikában egyaránt jók, naprakészek, de ők ezt a tudást nem a  legtöbb hirdetésben megkívánt 3 éves szakmei munka során szedték össze és rendszerint nem arra vágynak, hogy egy nagy vállalatnál helyezkedjenek el havi 360.000 Ft-ért.

Mi lenne, ha mégis sikerülne a ilyen mindent tudó szakembert találni? Katasztrófa. A tartalommarketing – beszéljünk most csak erről –  ugyanis nem szóló produkció, hanem csapatmunka.

Nézzük csak meg, milyen szerepkörök merülnek fel a tartalommarketing projekt során:

1 Tartalommarketing vezető
(igazgató, főszerkesztő stb.)

Ő vezeti az egész tartalommarketinges csapatot, az ő feladata az együttműködés a vállalat vezetésével és a többi marketinges részleggel. Az ő dolga a stratégiaalkotás is.

  1. Vezető szerkesztő

A vezető szerkesztő irányítja a teljes tartalomkészítési folyamatot, vagy alá tartoznak a tartalomkészítők és a tartalomkurátorok és a szerkesztők  is.

  1. Kreatív igazgató

A vezető szerkesztővel együttműködve az ő dolga a tartalmak vizuális megjelenésének a kialakítása.

  1. Tartalomkészítők

Ide tartoznak a szövegírók, grafikusok, fotósok, videósok, podcasterek, vagyis mindenki, aki a tartalom elkészítésében vesz részt.
Egyes nagyobb szervezetekben az ötletemberek és a tartalomkészítők elkülönülnek, de mi az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy az ötletek többsége a vezető szerkesztőtől és a kreatív igazgatótól származik. Ha a tartalomkészítés valóban csak a kivitelezésről szól, ez a feladatkör részben, vagy egészben ki is szervezhető. (ügynökségeknek és/vagy szabadúszóknak).

4.a. Tartalomkurátorok

A tartalomgondozás az eredeti tartalom készítésének fontos kiegészítője. A tartalomkurátorok (tartalomgondozók) feladata az idegen tartalmak felkutatása, feldolgozása és beillesztése a tartalommarketing folyamatba.

  1. Tartalomszerkesztők

Aki készített már bármilyen anyagot, amiben több szerző vett részt, annak nem kell elmagyaráznom milyen fontos is a szerkesztő feladata. A legjobb szerzők anyagait is keményen meg kell szerkeszteni, hogy egy egységes kiadvány jöhessen létre. Fokozottan érvényes ez akkor, ha belső tartalomkészítők, ügynökség és szabadúszók munkáját kell összefogni.

  1. Tartalomterjesztő

A legkitűnőbb tartalom sem ér semmit, ha az nem jut el a közönséghez. Ehhez profi segítség kell.
A promóciót nem szabad elhanyagolni.

  1. Közösségmenedzser

Óriási kockázatot vállal az, aki magára hagyja a tartalmait. A közösségmenedzser szerencsére ne új funkció, a legtöbb nagy cégnél dolgozik ilyen szakember.

  1. Elemző

A marketinges álláskiírásokban az elemzés gyakran csak egy hosszú felsorolás utolsó pontja. A tartalommarketingben ez rendkívül fontos feladat, hiszen az elemzésből szánt adatok segítségével finomítható folyamatosan, ciklusról ciklusra a tartalommarketing.

Ez persze csak egy tartalomkészítésre és terjesztésre összpontosító alaplista.
Egy erős, önálló csapatba kell még egy (9.) kulcsszókutatáshoz és keresőoptimalizáláshoz értő ember, (10.) egy lead generálásban és lead kezelésben (lead nurturing) járatos specialista és szükség van egy (11.) marketing automatizálásban is otthonosan mozgó munkatársra.

Tisztában vagyok vele, hogy nagyon kevés cég akad ma Magyarországon, amelyik képes (és hajlandó) lenne ma egy ilyen szervezet felállítására. Szerencsére ez a lista is tömöríthető. Egy bizonyos marketingköltségvetés (gyártandó tartalom) alatt (1) egy kézbe kerülhet a stratégia, a tartalommarketing-csapat vezetéses és a vezető szerkesztői munka, (2) kiszervezésre kerülhet a kreatív igazgatói poszt. (4) egy kézbe kerülhet a tartalomterjesztés és a közösségmenedzsment (5) kulcsszóelemzéshez, a SEO-hoz és az analitikához a vállalat már meglevő erőforrásait használják fel.

Amit itt leírtam messze nem valami kőbe vésett szabály. Jelentős különbségek, hangsúlyeltolódások lehetnek egyes szerkesztőségek között. Egy azonban biztos: Egy működőképes tartalommarketing-műhelynek egyaránt rendelkeznie kell marketinges, stratégiai és produkciós kompetenciákkal. Ha bármelyik is hiányzik, nem fog működni a dolog.

Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani egy (szerintem) félresikerült álláshirdetés ürügyén.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s