Milyen erős a Linkedin profilod?

Azzal, hogy a LinkedIn nem Facebook talán nem állítok forradalmian új dolgot. Az egyik alapvető különbség köztük a profil milyensége. A Facebook-profil leginkább csak arra való, hogy az ismerősnek jelölés előtt megpróbáljuk valahogy azonosítani a fotókon felismerhetetlen embert. A LinkediIn egészen más. Ez a hálózat a részletes profilra, illetve a profiladatokból felépített adatbázisra épül. A jó profil segíti a bizalomépítést, a kapcsolatteremtést, a személyes/szakmai márka építését, az ékesítést…

2009. óta, mióta rendszeresen és tudatosan használom a LinkedInt, rengeteg profilt néztem át.

Ennyi év tapasztalata alapján elmondhatom, hogy rengeteg a rossz profil. Másképp fogalmazva: nagyon kevés a jó profil. (Vigaszként megjegyzem, hogy ez nem valami magyar sajátosság, valahol olvastam, hogy a LinkedIn profilok 51 százaléka rossz.)

A nem elég jó, hiányos, hibás profilok miatt a felhasználók jelentős része nem tudja kihasználni a LinkedInben rejlő óriási lehetőségeket. Kár, sokat vesztenek ezzel.

Szívesen segítenék mindenkinek személyesen profilja kijavításában, de sajnos végesek a lehetőségeim.

Arra gondoltam, hogy összefoglalom elemzési módszeremet, így mindenki maga vizsgálhatja meg saját LinkedIn profilját és állíthatja fel a diagnózist.

Néhány szó az elemzés módszerekről

1. Egy LinkedIn profilnak vannak meghatározó részei, és vannak apróbb, inkább kiegészítő információkat nyújtó területei. Ebből következik, hogy nem minden vizsgált rész pontozása lesz azonos.

2. Vannak olyan elemek, amiket nem jutalmazok plusz ponttal, viszont nem megfelelő kivitele, vagy hiánya levonáshoz vezethet.

3. Léteznek profilelemző programok is, de ezeket én túlságosan mechanikusnak találtam.

4. Elemzési módszerem semmiképpen sem nevezhető objektívnek, ezzel én magam is tisztában vagyok.

Ezek után lássuk a lényeget!

LinkedIn profilelemzés

1. Profilkép

Ha a profilhoz nem tartozik minden felhasználó számára látható fotó, azonnal levonhatsz 20 pontot (A fotó nélküli kapcsolódási kérelmeket szinte biztosan elutasítom.)
Egy profi fotó alapkövetelmény, legfeljebb egy különlegesen jó profilképért jár 3 pont.

2. Címsor

Ez az a rövid bemutatkozás, ami a profilkép alatt található. Innen derül ki, miért is érdemes megnézni a profilt.
Ha ez a rész nincs kitöltve…nem, nem erre gondolni sem merek.
Ha a címsorban csak a jelenlegi pozíciód és a céged neve szerepel (account manager at Blabla Kft), akkor a címsorért nem járt pont. Ha a címsor az erősségeidről szól, arról, hogy miben vagy más a többi, hasonló titulust viselő szakembertől, akkor kapsz 10 pontot.
Ha a címsorodban legalább 3 erős, téged jellemző kulcsszó szerepel, akkor újabb 5 pont jár.
Amennyiben a címsorod a rendelkezésedre álló 120 karakterből legalább százat kihasznál, újabb 5 pont jár.
Abban az esetben, ha a címsorod megfelel a felsoroltaknak és annyira frappáns, hogy a profilodra látogató még napok múlva is emlékszik rá, akkor 10 pont jutalmat érdemelsz. (Nem tudok visszaemlékezni rá, mikor történt meg utoljára, hogy ezt a tízest valaki tőlem megkapta.)

3. Kapcsolatok száma

100-nál kevesebb kapcsolat csak akkor fogadható el, ha valaki frissen csatlakozott a hálózathoz.
Ha régebben csatlakozott, de megrekedt ezen a szinten megérdemli a – 25 pontot!

30 – 120 kapcsolat: Sokan vannak, akik csak a „kinti” kapcsolatrendszerüket próbálják leképezni és csak azokat hívják meg a hálózatukba, akikkel „valódi” kapcsolatot tartanak fenn. Sajnos a LinkdIn így nem fog működni: – 15 pont.

120 – 250 kapcsolat: Talán ez a legnépesebb csoport. Használgatják a LinkedInt, de nem elég tudatosak. Általában nem tudják, mik a céljaik. Te is ide tartozol? Akkor vonj le 10 pontot!

250 – 500 kapcsolat. A LinkedIn ekkor kezd el élni. A hálózatod (1 – 2 – 3 szint + csoportok) méretétől függ, mennyi ember közül tudsz „meríteni” a kereséskor és ettől függ az is, téged hányan láthatnak amikor keresnek. Ha ebbe a kategóriába tartozok, sem levonnod, sem hozzáadnod nem kell az indexhez.

500 kapcsolat felett. Jó úton jársz, de ne állj meg, építsd tovább a hálózatod. + 20 pont.

4. Summary

Nagyjából a felhasználók 3/4-e kihagyja ezt a szekciót. Óriási hibát követnek el, hiszen itt van alkalom arra, hogy részletesebben (2000 karakterben) is bemutasd magad.

Sajnos 30 pontot kell levonnod, ha nem rendelkezel ezzel az összefoglalóval.

Semmit sem kell levonnod, vagy hozzáadnod, ha a profilodban van Summary, de egyes szám harmadik személyben írsz benne magadról.

20 pontot kapsz, ha a Summary első két sora érdekes, alkalmas a figyelem felkeltésére.

További 15 pontot kapsz, ha a rendelkezésedre álló 2000 karakterből legalább 1900-at felhasználtál.

5. Experience

10 pontot kapsz, ha a jelenlegivel együtt 3 olyan munkahelyed van, ami LinkedIn oldallal is rendelkezik és a profilod azzal össze is van kötve vele.

Minden további munkahelyért plusz 2 pont jár, egészen 8 munkahelyig.

Ha a jelenlegi munkád részletes leírása (description) hiányzik, sajnos le kell vonnod 7 pontot. Ha viszont rendesen leírást készítettél minden korábbi munkahelyedhez, akkor darabonként 5 ponttal lettél gazdagabb.

6. Skills & Endorsements

Ha 25 készség van a listádon, akkor alaphelyzetben vagy.
Efölött minden készség egy pontot ér.
15-25 készség között 10, az alatt 20 pontot kell levonnod.

Minden olyan készségért, ahol elérted a 99+-os szintet 10 pontot kapsz!

7. Recommendations (ajánlások)

Ha nincsenek ajánlásaid nem kapsz „büntetést”, viszont minden kapott ajánlásért 10, adott ajánlásért 6 pont jár.

8. Accomplishments (eredmények)

Itt a publikációkért és a projektekért 8-8 pont jár, a többiért 5-5.

9. Interests

Ha nem vagy legalább 5 csoport tagja, 10 pontod bánja.
5 – 10 csoport között nem történik semmi.
10-30 csoport között 10 pontot kapsz
30 csoport között újabb 10-et.

10. Public URL

Jobb hasábban a Contact and personal info cím alatt található a profilod címe (URL-e)
Ha valahogy így néz ki: linkedin.com/in/kovacs-janos-75ab6941/, akkor sajnos vesztettél 10 pontot.
Ha viszont így: linkedin.com/in/kovacsjanos, akkor kapsz egy tízest.

Nos, eljött az idő, hogy összeszámold a pontjaidat. Tulajdonképpen nincs más cél, mint hogy ne legyenek levonások. Nem kérdezem meg, hány pontod van. Írd fel magadnak egy cetlire, írd mellé a dátumot és azután havonta, negyedévente, félévente ellenőrizd, hol tartasz.

Ha ijesztően alacsony (vagy akár negatív) a pontszámod és a kollégáid sem állnak jobban, sürgősen beszéld rá a főnököd (neki hány pontja van?) egy céges LinkedIn tréningre, Az egyik leggyorsabban megtérülő megtérülő befektetés.

Advertisements

Milyen erős a Linkedin profilod?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s