Élő videó? Gondold meg!

facebook-live-video-2

Sok ember ír jól, érdekesen. 10 évvel ezelőtt, amikor nálunk igazából elszabadult a blogolás csak kapkodtam a fejem, ahogy sorra bukkantak fel az érdekes témákról jól stílusban író „civilek”. Azóta a blogolást ma már kicsit ósdi dolognak tartják (kivételnek csak az üzleti blogok számítanak), hódít viszont a videó. Hamar kiderült azonban, hogy miközben olvasható blogot sokan tudnak írni, már egy elviselhető (nem élvezetes, vagy emlékezetes) videó elkészítéséhez is komoly szaktudás szükségeltetik.

Bővebben…

Írni, de hogyan?

colored-pencils-179167_1280

Tartalom nélkül nincs marketing. Kell a videó, a kép az infografika, de az alap mégis a szöveg. Leginkább a rendszeresen frissített szakmai blog.

Sajnos ritka a dolgok olyan szerencsés együttállása, hogy valaki a megfelelő tudással is rendelkezik és írni is tud. Ha valakiben óriási az ellenállás az írással szemben, abból soha nem lesz blogger. Annak viszont, aki szívesen írna, de nem tudja hogyan kezdjen  bele, szívesen adok néhány tanácsot.

Bővebben…

Olvass felületesen!

könyvek
K évekig egy nagy könyvkiadó lektoraként dolgozott. Egy hét alatt 3-4 könyvet is elolvasott, véleményezett. (Ebben természetesen nem voltak benne a szabadidejében önként olvasott művek.) Azt mondta, a túlélés (és az elvárt „norma” teljesítésének) záloga a felületes olvasás. Egy bizonyos gyakorlat után pontosan érzi az ember, hogy mi üti meg a kiadhatóság szintjét, ehhez nem kell minden betűt elolvasni. (Az elfogadott könyveket természetesen a szokásos alapossággal szerkesztették, gondozták.)

Bővebben…

6 ok, hogy végre podcastot indíts

podcasting2
A tartalommarketingről, a lehetséges tartalomtípusokról beszélve keveseknek jut csak az eszébe a tisztán hangos tartalom. Pontosítok: Eddig kevés embernek jutott az eszébe ez. Aki azonban időnként igénybe veszi a tömegközlekedést, vagy gyakran kénytelen hosszabb időt autóban tölteni, hamar beláthatja, hogy óriási potenciális (és jórészt tartalommal ellátatlan) közönségről van szó. Ha megnézed a tartalomfogyasztási statisztikákat és összehasonlítod az a potenciálisan hangos tartalmakra fordítható – most jórészt jellemzően zenével és a kereskedelmi adók parttalan locsogásával kitöltött – időt , úgy érezheted, aranybányára bukkantál.

Ha nem is aranyat, de üzleti lehetőséget biztosan rejtenek ezek a szabad, vagy csak lazán lekötött órák. A kérdés csak az, hogyan lehet ezeket kiaknázni? Egyre többen látják úgy, hogy a válasz a podcasting. Ez olyan ismétlődő műsor, amire elég egyszer feliratkozni, utána rendszeresen kapod a mobilodra a frissítéseket. 2004. körül érdekes ötletnek tűnt, de valahogy nem tudott igazán elterjedni. Mára minden megváltozott. Mindenki 3 milliárd ember zsebében, kezében ott a (potenciális) podcast lejátszó, a telefon. Óriási lépésnek számít, hogy ma már a podcastokat lejátszó appotr sem kell keresgékni. Az iPhone beépített podcast lejátszóval rendelkezik. Az Android készülékekhez jobbnál jobb lejátszók tölthetők le – ingyen. Aki vezeték nélküli (Bluetooth) összeköttetéssel csatlakoztatja telefonját autója hangrendszeréhez, fél lépésre van a podcastok hallgatásától. (Várható, hogy a jövőben egyre több kocsi alapfelszereltségéhez tartozik majd a podcastok lejátszására is alkalmas autórádió.) Maguk az adások is egyszerűen megtalálhatók az iTuneson, a Stitcheren és másutt.

A fülükben a fülhallgatóval a tömegközlekedéssel utazók és az idejüket a kocsiban töltők egyesített halmaza ugyan meglehetősen nagy , de egyáltalán nem homogén. Sokféle műsort kellene gyártani ahhoz, hogy minden szegmens hozzájusson ahhoz, amire szüksége van. Végre helyben vagyunk: szűk réspiacok, szinte személyre szabott tartalmak – üdvözlet a tartalommarketing világában.

A hazai podcastok száma elenyésző, ezért a következőkben inkább az amerikai adásokkal kapcsolatos tapasztalataimról írok:

Bár léteznek zenei podcastok is, ez alapvetően a dumán alapuló platform. Érthető, ha a podcast meghatározó figurája a „host”, aki a leggyakrabban egy személyben szerkesztő – műsorvezető – riporter-szakértő – hangmérnök. Meglepően sokan vannak, akik jól, érdekesen, élvezetesen tudnak beszélni. (Lehet, hogy többen, mint akik képesek írásban megfogalmazni mondandójukat?) Persze nem mindegy, hogy miről. Miközben a hagyományos rádiózásban a riporter szakértők megszólaltatásával hitelesíti mondandóját, a legtöbb podvastban maga a szakértő az, aki ügyesen elboldogul a többi szerepben is.

Ugyan vannak szóló podcastok is, ahol adásról adásra ugyanaz az egy szál szakértő próbálja szóval tartani a közönségét, a podcast általában társas művaj. A legjobban talán a duó forma működik. Ilyenkor a két egyenrangú szakértő passzolgatja egymásnak a témákat, vagy a „mester és tanítvány” felállásban egyikük adogatja a gólpasszokat a másiknak. A harmadik gyakori formáció az állandó host – változó (általában betelefonáló) vendég. Ez annyiban más, mint egy hosszabb rádióinterjú, hogy a szakértő – műsorvezető valóban egyenrangú partnerként tud beszélgetni vendégével.

Ezek persze csak kiragadott példák, én többnyire ilyen adásokat hallgatok, de sok másféle is létezik.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen formában, milyen tartalomra kíváncsi a közönsége. Ami hangban megoldható, az lehetséges.

Szokás a tartalomtípusokat előállítási költség szerint sorrendbe állítani. (A skála nagyjából a blogtól az egész estés filmig tart.) A podcasting technikai költségei alacsonyak. Egy 40.000 forint körüli árért megkapható Audio-Technika USB mikrofon és egy ingyenes Audacity program már elég a felvételhez és a vágáshoz. A kész műsorok tárolására és lejátszására (hosting) számos lehetőség is kínálkozik. (Ezek szolgáltatók általában a terjesztésben is segítenek.)

A leírtakból is kitűnik, hogy nem a magas előállítási költségek, sokkal inkább a podcasting ismeretlensége tartja távol a tartalomkészítőket ettől a tartalomtípustól. Komoly lehetőséget hagynak ki, hiszen a podcastokkal éppen azokban az időszakokban lehetne „támadni”, amikor éppen minimális a közönség figyelméért folytatott verseny.

Azt, hogy a színvonalas hangos anyagok nálunk is érdeklik az embereket jól bizonyítja a MentorFM sikere. Minden különösebb médiakampány nélkül, 3 hónap alatt sikerült elérniük a tízezre lejátszási számot. (Megjegyzés: A bevezető időszakban szerkesztőként én is segítettem Dunder Krisztián kísérleti vállalkozását, de ma már független szakértőként dicsérhetem őket.)

Szöveges tartalmakkal (blog, hírlevél) egyre nehezebb kitűnni. Itt a lehetőség, hogy valami mással próbálkozz!

Hangos önfejlesztés

Mentor

Nagyon hiszek a MentorFM-ben. Kétféleképpen is. Egyrészt hallgatóként, aki örül, hogy bővült a hallgatható műsorok hazai kínálata, másrészt a projektbe nemrég bekapcsolódott szerkesztőként, akik úgy érzi, „jó ügyet szolgál” (tudom, elég patetikusan hangzik, de így van).

Az értelmes hallgatnivalók utáni hajszám 2006-ban kezdődött. Akkor kaptam ajándékba első hordozható mp3 lejátszómat. Mivel korábban már sokat olvastam a podcastokról, vagyis az internetről letölthető, bármikor meghallgatható hangos műsorokról, azonnal kutatni kezdtem, hogyan is tudnám ilyesmire használni új készülékemet. Ma már felesleges lenne részleteznem az akkori nehézségeimet, elég, ha annyit írok, hogy komolyan meg kellett küzdenem minden percnyi élvezetért.

Óriás ugrást jelentett, amikor valamivel később egy korszerűbb, a számítógéppel már egyszerűbben szinkronizálható, lejátszási listákat is kezelő lejátszóhoz jutottam. Közben persze tudtam, hogy ez is csak egy átmeneti állapot, hiszen a végcél egy olyan rendszer,ahol a friss adások automatikusan letöltődnek a készülékemre.

Ez végül az okostelefonok és a hozzájuk fejlesztett podcast managerek megjelenésével valósult meg. Eszközök tehát lettek, de a podcast tartalmakat továbbra is csak viszonylag kevesen (egyesek szerint a fanatikusok) fogyasztották. Ennek egyik oka valószínűleg a szerencsétlen kommunikáció volt. Ugyanaz a bénázás, ami az RSS, a QR kód és még számos hasznos eszköz esetében történt: Nem sikerült egyszerűen,érthetően elmagyarázni a felhasználóknak, miért is jó nekik ez az egész. Ha meg nem értik, miért is használnák?

A másik ok a bonyolult felület, a nehézkes kezelhetőség. Egy podcast manager használata ugyan nem igényel speciális képesítést, de a legtöbb ilyen rendszer a sok felesleges funkció miatt nehezen átlátható, gyakori beavatkozást igényel. Nem egyszerű az érdekes/hasznos/szórakoztató adások megtalálása és begyűjtése sem.

A MentorFM egészen más megközelítést alkalmaz, ugyanakkor a végeredmény valami nagyon hasonló ahhoz, amiért a podcastok jók: bármikor meghallgatható, érdekes műsorokhoz lehet jutni. Bevallom, amikor évekkel ezelőtt Dunder Krisztián elmesélte nekem a MentorFM koncepcióját, nem igazán lelkesedtem az ötletért. Nem értettem, miért is kell egy önálló mobilos alkalmazásba csomagolni a lejátszót és a tartalmat, amikor erre már léteznek már elterjedt (de mint két bekezdéssel feljebb leírtam, rosszul működő) megoldások? Amikor március elején kipróbálhattam az alkalmazást azonnal megértettem, hogy a MentorFM-nek sikerült megkerülnie a podcastok problémáit, mégpedig úgy, hogy közben a lényeg (a tartalom) megmaradt.

Miközben Krisztián és az FPS csapata az alkalmazás létrehozásán dolgoztak, az amerikai podcasterek is felfedezték,hogy a műsorok egyenkénti, szétszórt kínálásánál hatékonyabb lehet a hasonló adásokat tömörítve műsorhálózatonként megjelenni. Az elmúlt években több podcast network is felbukkant. Ezekben általában egymáshoz tematikában szorosabban, vagy lazábban kapcsolódó műsorok jelennek meg, amik a hálózattól általában technikai és marketing támogatást kapnak. (Másképpen fogalmazva: sikerült az igény szerinti rádiózásban is felfedezi a tematikus csatornákat.)

Amikor kipróbálhattam a MentorFM első változatát felfogtam, hogy a sok hasonlóság ellenére ez más, mint egy hagyományos podcast platform. Az egyedüli “ technikai vacakolást” az alkalmazás letöltése és telepítése jelenti. (Aki töltött már le appot, az tudja, hogy ez nem igazán ördöngösség.) Az appal együtt letöltődnek a már meglevő műsorok, az újak meg egyszerű frissítésként jelennek majd meg. A MentorFM felülete egyszerű, szép, könnyen kezelhető. Mi kellhet még?

Igen, persze, jó műsor. A MentorFM szerencsére megkíméli a hallgatókat a túlzott választék okozta frusztrációtól: csak egyetlen témakörre koncentrál: az önfejlesztésre. Ez persze egyáltalán nem kevés, hiszen az önismerettől a személyes márka építésén át a karriertervezésig sok minden belefér. AMentorFM pillanatnyilag 50 „adást” kínál (mire befejezett ez az írást, talán már újabbak is kikerülnek). A műsorok 80 százaléka felolvasott cikk (nem egyszerű fordítások, hanem a hallgathatósághoz igazított szövegek), a többi szakértőkkel készített beszélgetések. (A jövőben a beszélgetéske arányának a növelését tervezzük.)

Bár a „hivatalos” premier csak ma van, az alkalmazást már hetek óta letölthető. Az eddigi visszajelzések nagyon jók (majdnem azt írtam, hogy „meglepően jók”, de az az igazság, hogy ilyen, pozitív visszajelzésekre számítottunk).

Várjuk a további véleményeket, észrevételeket, javaslatokat4

Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani.

(Az androidos app innen, az iOS-es pedig innen tölthető le.)

Hol vannak a tartalomkurátorok?

tartalomgondozás2

A héten a HVG Tartalommarketing konferenciáján a tartalomgondozásról (content curation) tartok előadást. Felkészülés közben egy saját, éppen 3 évvel ezelőtt a Médiapiac.com-ban megjelent cikkembe botlottam, amit némi frissítés és kiegészítés után itt most újra közkinccsé teszek.

Tegnap 250 millió új fotó kerül fel a Facebookra, 864.000 órányi videót töltöttek fel a YouTube-ra, miközben 440 millió tweet született. Biztosan elő tudnám ásni az új blogbejegyzések, az FB státuszfrissítések, az online elérhető cikkek, a Pinteresten megjelenő új képek számát is, de a pontos szám tulajdonképpen lényegtelen. (Ezek 2012-e adatok, azóta a helyzet nyilván „fokozódott”.) Anélkül is jól látszik, hogy a friss tartalom nagyságrendekkel meghaladja a befogadható, megemészthető mennyiséget. (Közben még ott a weben gyakorlatilag végtelen mennyiségű, korábban feltöltött tartalom, aminek egy jó része ugyan gyorsan romló áru, de a maradékban felmérhetetlen mennyiségű értékes anyag található.)

Eric Schmidt (a Google vezérigazgatója) egy konferencián még 2012-ben azt állította, hogy ma kétnaponta keletkezik annyi információ – nagyjából 5 exabyte – , mint amennyi az „emberiség hajnalától” 2003-ig gyűlt össze. Tulajdonképpen mindegy is, pontosan mennyi, a lényeg az, hogy felfoghatatlan mennyiség. Az „információs túlterheléssel”, „tartalomsokkal” és hasonlókkal való riogatás tehát teljesen felesleges, hiszen teljesen mindegy, hogy 2 exabyt, vagy 8 exabyte információt nem látunk át.

Szerencsére az elérhető tartalmak 99,999 százaléka számodra lényegtelen. Azt a néhány cikket, képet, videót, podcastot kellene valahogy kiszűrni, ami téged is érdekel. Ha rengeteg időd van, megoldod magad, ha kevesebb, akkor szívesen támaszkodnál a tartalomkurátorokra.

A tartalomkurátor az a szakember, aki módszeresen összegyűjti, szűri, kiválogatja, rendszerezi, összefüggésekbe helyezi (kommentárokkal látja el) és a megfelelő csatornákon keresztül közreadja az általa gondozott tartalmakat.

A “content curation” fogalom szépen forog – a Google 3 160 000 találatot adott a keresésre. Beszélünk, írunk róla, sorra születnek a tartalomgondozást támogató eszközök is, csak valahogy a lényeg hiányzik, a megbízható tartalomkurátorok által feldolgozott minőségi tartalom.

Persze valahol mindannyian tartalomkurátorok vagyunk, hiszen naponta osztjuk meg egymással a Facebookon (Twitteren, LinkedInen, YouTube-on, Pinteresten és még ki tudja min) az üzenőfalunkra, oldalunkra beömlő masszából kiválogatott információkat. Nem szeretném leértékelni ennek ezt az önkéntes tartalomgondozói munkát – a hvg.hu-t, az Indexet, a hazai blogtermést én is csak a Facebookon át szűrve olvasom, – de a tartalomgondozás ennél többre is képes (lenne). Jelenleg azonban ezt a tevékenységet a legtöbb illetékes (kiadó, szerkesztő, vállalati marketinges) nem értékeli sokkal többre az egyszerű guberálásnál. Amíg pedig a tartalomkurátor nem válik egyenrangúvá az új tartalmat előállító kollégájával, addig nincs túl sok esély arra, hogy felkészült, professzionális szakemberek rágják át magukat (helyettünk) legalább a web egy kicsike csücskén.

A tartalomgyűjtés és tartalomgondozás csak egy ideális világban szól az információk legjavának megtalálásáról. (A média világa pedig távolról sem az.) Honnan tudhatjuk, hogy a kínált tartalom valóban a legjobbak közé tartozik, az ajánlás mögött nincs valamilyen üzleti érdek? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy a hivatkozott forrás nem lopott anyagot tartalmaz? David Carr, a New York Times újságírója már megint egy sor kellemetlen, nehezen megválaszolható kérdést tett fel.

Maria Popova, a (méltán) világhírű Brain Pickings blog tartalomkurátora részen kísérletet tett a válaszadásra. Az általa még 2002-ben kezdeményezett Curator’s Code éppen az egységes tartalomkurátori módszerekre, etikára, hivatkozási rendszere tett javaslatot. A reakció inkább fanyalgás volt, mint elsöprő lelkesedés.

Szerintem a tartalomgondozás elfogadását és szélesebb elterjedését az igényes tartalomkészítők és az új, „minőségi” tartalmak hiánya fogja kikényszeríteni. Ahogy egyre több cég vág bele az önálló tartalomkészítésbe, egyre nehezebb (és drágább) lesz önálló, friss tartalmakat készíteni. És persze felesleges is, hiszen valahol a digitális térben ott vannak az értékes tartalmak, csak meg kell őket találni. Kialakul majd egy egészséges arány a friss és a gondozott tartalmak között. Felértékelődik azoknak a munkája, akik képesek megtalálni, letisztogatni, ellenőrizni, rendszerezni helyettünk a tartalmakat. Erre persze még várni kell egy kicsit. Addig magunknak kell kutatnunk, bányásznunk, keresgélnünk, válogatnunk.

A vizuális történetmesélés 10 alapszabálya

MBFWA S/S 2012/13 - Magdalena Veleveska Backstage

„Egy kép többet ér, mint ezer szó.” Azt hiszem, ez a gyakran emlegetett „bölcsesség” mindenképpen helyet érdemel készülő „A legrettenetesebb ezer közhely” gyűjteményemben. Egy rossz kép többet ér, mint egy zseniális szöveg? Egyáltalán, hogyan váltható át egy szöveg hangra, képre, videóra? (Helyre –  –  tétre – befutóra?) Nagyon is egyetértek viszont azokkal, akik szerint téves az újságírást a szöveggyártással azonosítani.

Egy kép, egy videó, vagy egy hangos riport akkor jó, ha az adott történet valóban csak abban a formában mondható el. (És éppen ezért rossz minden „beszélő fej” videó.)

Áldozatként (médiafogyasztóként) ugyan van véleményem a vizuális történetmesélésről, de még önjelölt szakértőnek sem vagyok alkalmas. Az itt következő szabályokat viszont a téma egyik legkitűnőbb szakértőjétől, Mindy McAdamstől kölcsönöztem.

1. szabály: Az újságírás és a művészet közötti egyik alapvető különbség, hogy újságíróként nem dirigálhatsz a kamera mögül, nem mondhatod meg, ki mit mondjon, mit csináljon. A hitelességhez tartozik, hogy mindig add meg a képhez, videóhoz tartozó alapvető információkat. Ezeknek a videó végén, vagy a kép, grafika alatt kell szerepelniük.

2. szabály: Minden, a közönségtől származó ésszerű feltételezésnek igaznak kell lennie. Ha egy portrét lát, akkor feltételezheti, hogy az beállított. Ha egy akciót lát (rohanó emberek, valaki leugrik valahonnan, zászló kitűzése), akkor joggal feltételezheti, hogy az igaz. (Néhány vezető amerikai lap hamisítási botránya, illetve a zseniális Amikor a farok csóválja film után persze erősen el kell gondolkodnunk a látottak hitelességéről.)

3. szabály: A vizuális történetmeséléshez egynél több képre van szükség. (Ezt a szabályt szerintem több sajtófotó is cáfolja. Vagy csak azért van ez így, mert amikor a képet nézzük, a mögötte levő történetet már ismerjük?) Azt is fontos észrevenni, hogy az egymás mellé rakott fotók nem feltétlenül válnak történetté.

4. szabály: Értsd meg a történetet, mielőtt képeket kezdenél készíteni. Nem elég utólag kitalálni, hogy miről is akartál beszélni.

5. szabály: Kíméletlenül ki kell vágni mindent, ami nem tartozik magához a történethez. A szükséges háttér, kontextus linkkel, önálló tartalmi elemként köthető be.

6. szabály: A történetnek akkor is érthetőnek kell maradnia, ha önmagában áll, elszakítva a szöveges, grafikus, stb. magyarázatoktól.

7. szabály: Egy vizuális történet nem feltétlenül a mozgásról szól. Néhány közeli snitt, állókép gyakran többet mond el, mint…. (jaj, dehogy 1000 szó!)

8. szabály: Mutass olyan dolgokat a nézőnek, amiket még soha nem látott, vagy használj olyan nézőpontot, ami új számára.

9. szabály: Változtasd a látványt. Az agy hamar elunja, ha ugyanazt az információt kapja. Változtass nézőpontot, távolságot.

10. szabály: Fűzd fel az egész történetet egyetlen fonalra. Fogd az egészet feszesen és csak éppen a vége előtt érd el a csúcspontot.

Na tessék, itt van, lehet próbálkozni. Ha pedig „csak” néző vagy, kezdd el úgy figyelni a hazai média vizuális történeteit, hogy vajon érvényesülnek-e bennük ezek a szabályok!

Ez az írás eredetileg a Médiapiac.com-on jelent meg.
Az illusztráció forrása: framework.latimes.com

Támadnak a szövegtolvajok!

digitális tolvaj

Digitális veterán (egyesek szerint dinoszaurusz) vagyok, hiszen 1997. óta óta írok a webre. Aki pedig a ide kitesz valamit, az joggal számíthat rá, hogy azt ellopják. Nem vagyok a digitális önvédelem szakértője, ez a cikk leginkább személyes tapasztalataimat foglalja össze.

A legegyszerűbb eset az, amikor valaki boldog tudatlanságában azt hiszi, hogy a szerző/forrás feltüntetésével, link kirakásával bármilyen cikk ingyen, engedély nélkül átvehető. Szó sincs róla. Ilyet csak akkor lehet tenni, ha a szerző erre egyértelmű felhatalmazást ad. A naiv tolvajokkal általában nincsen baj, elegendő egy rövid email, egy nem túl szigorú ejnye-ejnye és máris leveszik az anyagot.

7 évig írtam a Médiablogot, ami a HVG Online felületén jelent meg. Ezalatt (véletlenül) sokszor belefutottam saját cikkem engedély nélküli utánközlésébe, de szép számmal akadtak olyanok is, akik erre tőlem előzetes engedélyt kértek. Bár az ilyen, a saját szerzőségemet elismerő, az eredeti forrást megnevező másodközlések nem zavartak, de engedélyt csak a kiadó adhatott volna. Nem adott. (Ahhoz viszont már nem rendelkezett eszközökkel, emberekkel, hogy az illegális közléseket üldözze.)

Akadnak persze pofátlanabbak is. Olyanok, akik a szó szerint lemásolt szöveg alá odabiggyesztik a saját nevüket. Na, ez már nem nevezhető tévedésnek. Nincs olyan szerző, aki azt hiszi egy szövegre, hogy ő írta, pedig a nevén kívül egyetlen szót sem írt belőle.

Súlyosabb a helyzet, amikor egy üzleti kiadvány (weboldal, blog, hírlevél) anyagait lopják. Miközben a szerző itt saját márkáját építi, szakértelmét, hitelességét erősíti, a lopással, az anyagok klónozásával a tolvaj éppen ezeket gyengíti.

A lopások elleni teljes, biztos védelem szinte lehetetlen. Egy bloghoz, honlaphoz készíthetők ugyan precíz felhasználási feltételek, de az ilyen szövegeket csak kevesen olvassák el és még kevesebben értik meg. A profin megírt jogi szövegek nevelő, vagy elrettentő hatása minimális, viszont elengedhetetlenül fontos, ha jogi útra terelődik a tartalomlopással kapcsolatos vita.

Vannak egészen durva esetek is. Egy szakterületén elismert, a közösségi médiában igen aktív ismerősöm éppen tegnap panaszkodott, hogy egy eddig ismereten „versenytársa” először domainként bejegyeztetett egy az ismerősöm által kitalált és már évek óta használt (de hivatalosan le nem védett) kifejezést, majd gyors ütemben elkezdte lemásolni weboldalait is. A helyzet egyértelmű, jól dokumentálható, a bíróság nyilván elmarasztalta volna a „bitorlót”, csakhogy egy ilyen ilyen eljárás évekig is eltarthat, közben óriási károk érik a vállalkozást. Ebben az esetben más történt. A népszerű szakértő számtalan ismerőse olyan határozottan és intenzíven lépett fel a közösségi hálózatokban és más online fórumokon, hogy a tartalomtolvaj megijedt és meghátrált.

Ha rendszeresen értékes tartalmakat teszel ki a digitális térbe, szinte biztos lehetsz benne, hogy idővel meglopnak. (Ha viszont ettől való félelmedben nem teszel ki semmit, saját magadat károsítod meg.)

Akármilyen védelmi stratégiát is választasz, a felderítéssel kell kezdened, ki kell derítened, ki az, aki szellemi javaid lecsapolásával próbálkozik. Az Egyesült Államokban kitűnő plágiumkeresőket fejlesztettek ki, mivel a szakdolgozatok tengerében ott máshogy lehetetlen kiszűrni a másolt munkákat. Ezek többsége sajnos itthon használhatatlan. Marad a kézi munka.

  • A legegyszerűbb módszer egy jellemző szövegrész bemásolása (idézőjelek között) a Google-ba. Gyors és ingyenes.

  • Mindenképpen érdemes folyamatosan figyelni a céged számára fontos márkaneveket, kulcsszavakat. Erre a Google Értesítő a kézenfekvő megoldás.

  • Figyeld a weboldalad/blogod statisztikáját. Ha valaki hirtelen nagyon sűrűn lép be, sok oldalt olvas el akkor légy résen. (Lehet persze, hogy szakdolgozatot ír, vagy…tényleg ennyire tetszik neki az oldalad.)

  • Feltétlenül jegyeztesd be idejébe domainként (eu, com stb. kiterjesztéssel is) céged, márkáid nevét. Regisztráld a neveket az összes fontos közösségi platformon is.

  • Ha komolyabb lopást észlelsz, azonnal dokumentáld, készíts képernyőképeket.

  • Ha a jogi lépések elkerülhetetlenek, feltétlenül az internetes ügyekben járatos ügyvédhez fordulj.

Téged loptak már meg? Van még tipped a leleplezéshez/védekezéshez? Feltétlenül oszd meg velünk!

Az írás eredetileg a Social Daily-n jelent meg.

A webshopoknak is szükségük van tartalomra

eCommerce

Az elmúlt években végre Magyarországon is látványosan megélénkült az e-kereskedelem. A webshopokat nézegetve feltűnő, hogy egyre több a jó szerkezettel. korrekt katalógussal online fizetési rendszerrel üzlet, ugyanakkor még nagyon kevés a vásárlási döntést segítő, az igazi vásárlási élményre kellő hangsúlyt helyező bolt.

Az e-kereskedelem ma még nagyon gyakorlatias szakaszában van. A legtöbb e-kereskedő láthatóan úgy gondolja, hogy elég kitenni a kínált termékeket és az árakat, utána minden megy magától. Tévednek! Óriási szükség van a vásárlót nevelő, a tájékozódást segítő, a megfelelő döntést támogató, vagy a vásárlást kicsit szórakoztatóbbá tevő tartalmakra.

Nem minden az ár

Ahogy az „igazi” boltokban, úgy a webshopokban is előfordulnak olyan céltudatos vevők, akik már eldöntötték mi kell nekik. Ők csak beviharzanak, berakják a kosarukba a kiválasztott árut, majd sietve fizetnek és távoznak. A vásárlók többsége azonban nem ilyen. Ők szeretnek nézelődni, néha nehezen választanak, döntéseik nem annyira racionálisak, inkább érzelmi alapúak. Rájuk a kínált termékeken és árakon kívül erősen hatnak az egyéb információk benyomások is.

A hagyományos áruháznál a vásárlói döntést erősen befolyásolhatja egy felkészült, jól kommunikáló, megfelelő pszichológiai érzékkel rendelkező eladó. (Ilyeneket leginkább már csak régi filmekben láthatunk.) A webshopokban ezt a szerepet a kiegészítő tartalmak tölthetik be. (Nézd meg, hogy egy modellen mennyire jobban néz ki egy ruhadarab, mint egy „objektív” katalógusfényképen! Vagy egy másik példa: Szerinted mennyivel csökkenne az Ikea forgalma, ha a szépen berendezett „szobák” – ez is tartalom – helyett csak a dobozok lennének kiállítva?)

Tartalom nélkül nem megy

Az elmúlt években valóságos SEO (keresőoptimalizálási) láz tört ki a webshopok között. Ennek oka, hogy rövid idő alatt sokan léptek a piacra, a legnépszerűbb kategóriákban csak a jó keresési helyezésekkel lehet érvényesülni. Miközben a legtöbben óriási hangsúlyt fektettek a technikai megoldásokra, megfeledkeztek a legjobb SEO eszközről, a minőségi tartalomról. Egy jól megírt „Hogyan válassz konyhai robotgépet” cikk csodákat tehet. Egy rendesen kidolgozott GY.I.K. mágneskét vonzhatja a keresőket. A profi tartalom nem egyszerre elégíti ki a látogatók és a Google igényeit is. Az e-kerekedőknek is átgondolt, alapos tartalomstratégiára van szükségük.

Az érdekes, hasznos, meggyőző tartalom segít a vásárlási döntések meghozatalában, megnyugtatja a látogatót, hogy jó helyen jár, megerősíti a kereskedő hitelességét, építi a bizalmat, azt a fajta kötődést, ami miatt a vevő legközelebb is felkeresi a boltot.

A Google legutóbbi változásai nagyon leszűkítették a technikai SEO lehetőségeit. Felerősítették viszont annak az „eszköznek” a szerepét, ami a látogatók, a vásárlók számára is a legfontosabb: a minőségi tartalomét.

Kifogások helyett tartalom

Egy webshopnak rendelkeznie kell a kínált termékekre vonatkozó valamennyi tartalommal. Érdemes viszont kicsit elszakadni a termék-orientált tartalmaktól és egy szinttel feljebb emelkedni.

  • Bio élelmiszereket árulsz? Legyél az egészséges életmód szakértője!

  • Bútorokkal kereskedsz? Adj lakberendezési tanácsokat is!

  • Sportfelszerelésre szakosodtál? Készíts saját (mini) sportújságot!

  • Bonyolultabb készülékeket, eszközöket forgalmazol? Készíts videó-bemutatót a használatukról!

  • Rendszeresen ugyanazt kérdezik a vásárlóid? Itt az ideje egy (rendszeresen frissülő) GY.I.K. Elkészítésének!

Írj blogot – ne a termékeidről, hanem arról, ami a vevőidet érdekli.

Nem folytatom, mert magamban máris hallom a jól ismert kifogásokat: „Nincs ilyesmire időm.” „Nincs mondanivalóm.” (Érdekes, azt hogy „nem akarok eladni, üzletet csinálni” nem szokták mondani.) A saját, szeretett üzletéről, szakterületéről mindenkinek rengeteg mondanivalója van, ami pedig fontos – mi lenne fontosabb a márkaépítésnél és a vásárlók megtartásánál – arra lehet és kell időt találni.

Az értékes tartalommal is ellátott webshopok jobban teljesítenek, kiválnak a hasonló boltok közül.

A tartalomkészítésre fordított idő és energia az egyik legjobb befektetés.

Mindez csak ízelítő. Jelenleg egy, az e-kereskedelem és a tartalommarketing kapcsolatát alaposabban feldolgozó tanulmányon dolgozom. Természetesen azt is majd a blogban teszem közzé.

Iratkozz fel a Soreo.biz hírlevelére, hogy ne maradj le egyetlen posztról sem!
A friss posztokat kívánságod szerint emailben (alapbeállítás), vagy közvetlenül Facebook/Twitter/LinkedIn faladra kapod meg.

“Nincs időm a tartalomkészítésre”

no content

Évek óta tartalommal (tartalomfejlesztés, tartalommenedzsment, tartalomstratégia, tartalommarketing) foglalkozom. Kitűnő szakemberekkel dolgozom együtt, a céges weboldalaktól a prezentációkig sokféle tartalmat tudunk előállítani. Vannak azonban helyzetek, amikor külsősként nem lehetünk hitelesek. Ilyenkor a cég dolgozóinak kell(ene) tartalomkészítővé válniuk.

Hiába azonban minden érvelés, türelmes meggyőzés, a leggyakrabban a címben szereplő kifogásba torkollnak a tartalomkészítés mikéntjéről folyó megbeszélések. (Általában ehhez még hozzáadódik a „nincs gyakorlatom a tartalomkészítésben” kitétel is.)

A tartalomkészítésben való jártasság megszerzése nem ördöngösség – néhány alapvető fogás elsajátítása és némi gyakorlás után szinte mindenki képes elfogadható (élvezhető) szintű tartalmat készíteni. (Ehhez az angolul értőknek kitűnő segítséget szolgáltathat Ann Handley a napokban megjelent Everibody writes című könyve is.)

A nagyobb probléma az idő, hiszen mindenkinek csak 24 órából áll a napja (ráadásul ebből nem szeretne 10-nél többet munkával tölteni). Ha a munkaidő egy részét sikerül is tartalomkészítésre fordítani, hogyan lehet ebből a maximumot kihozni? A válasz egyszerű: Olyan tartalmakat kell készíteni, amik működnek. (Hogy milyen a működő tartalom? Természetesen olyan, ami készítésébe és terjesztésébe fektetett munka áránál több hasznot hoz.)

Az, hogy melyik tartalom is működik, többféleképpen is megállapítható. Az egyik a jól ismert próba-szerencse módszer, de éppen ez az, ami rengeteg idő és energia elpocsékolásával jár. A másik annak megvizsgálása (még a tartalomkészítés előtt), hogy valójában mi érdekli, foglalkoztatja a közönséget, akihez szólni kívánsz. Ehhez nem kell jóshoz, vagy asztrológushoz fordulnod, hiszen ez a tudás ott van marketinges, értékesítő, ügyfélszolgálatos kollégáid fejében, csak össze kell azt szedni, esetleg ki kell egy kis mini-kutatással egészíteni. (A „mindenkire lövünk, hátha eltalálunk valakit” a tömegkommunikáció módszere. Tömegtermékek esetében még ma is működik, de szűkebb közönség esetén már sokkal jobb megoldások állnak rendelkezésünkre.)

A sikeresség következő feltétele, hogy oda kell koncentrálni a tartalmat, ahol a legnagyobb eredményt érhetjük el. A legtöbb szakértő szerint ez a felfedezés (észlelés), a vásárlási tölcsér bejárata. A vásárlási folyamat többi szakaszában is fontos a tartalom, de például hiába készítünk kitűnő meggyőző, összehasonlító stb. anyagokat, ha közönségünk még észre sem vette, hogy olyan terméket, szolgáltatást árulunk, ami számára érdekes lehet.

A figyelemfelkeltés legerősebb eszköze a…blog. Igen, nem tévedés, a jó, öreg, sokak által korábban már (többször is) eltemetett blog hozza a legjobb eredményeket. (Azt azért fontos hozzátenni, hogy nem elég egy jó blogot írni, gondoskodni kell annak terjesztéséről is.)

chernov-top-inbound-marketing-projects-hubspot-survey

A HubSpot 3500 marketingesre kiterjedő kutatásában többek közt azt is vizsgálta, melyik szerzők anyagai hozzák a legjobb eredményeket (a legnagyobb megtérülést). A listán ott szerepeltek a nagyfőnökök, a szabadúszó írók, a vendégbloggerek, az ügynökségek, de végül egyértelművé vált, hogy a belső munkatársak írásai szerepeltek a legjobban.

Nincs kibúvó, ideje megtalálni a cégen belüli legjobb szerzőjelölteket. Képzés, edzés, start!

Ez az írás eredetileg a Social Daily-n jelent meg.