Élő videó? Gondold meg!

facebook-live-video-2

Sok ember ír jól, érdekesen. 10 évvel ezelőtt, amikor nálunk igazából elszabadult a blogolás csak kapkodtam a fejem, ahogy sorra bukkantak fel az érdekes témákról jól stílusban író „civilek”. Azóta a blogolást ma már kicsit ósdi dolognak tartják (kivételnek csak az üzleti blogok számítanak), hódít viszont a videó. Hamar kiderült azonban, hogy miközben olvasható blogot sokan tudnak írni, már egy elviselhető (nem élvezetes, vagy emlékezetes) videó elkészítéséhez is komoly szaktudás szükségeltetik.

Bővebben…

Reklámok

Írni, de hogyan?

colored-pencils-179167_1280

Tartalom nélkül nincs marketing. Kell a videó, a kép az infografika, de az alap mégis a szöveg. Leginkább a rendszeresen frissített szakmai blog.

Sajnos ritka a dolgok olyan szerencsés együttállása, hogy valaki a megfelelő tudással is rendelkezik és írni is tud. Ha valakiben óriási az ellenállás az írással szemben, abból soha nem lesz blogger. Annak viszont, aki szívesen írna, de nem tudja hogyan kezdjen  bele, szívesen adok néhány tanácsot.

Bővebben…

Olvass felületesen!

könyvek
K évekig egy nagy könyvkiadó lektoraként dolgozott. Egy hét alatt 3-4 könyvet is elolvasott, véleményezett. (Ebben természetesen nem voltak benne a szabadidejében önként olvasott művek.) Azt mondta, a túlélés (és az elvárt „norma” teljesítésének) záloga a felületes olvasás. Egy bizonyos gyakorlat után pontosan érzi az ember, hogy mi üti meg a kiadhatóság szintjét, ehhez nem kell minden betűt elolvasni. (Az elfogadott könyveket természetesen a szokásos alapossággal szerkesztették, gondozták.)

Bővebben…

6 ok, hogy végre podcastot indíts

podcasting2
A tartalommarketingről, a lehetséges tartalomtípusokról beszélve keveseknek jut csak az eszébe a tisztán hangos tartalom. Pontosítok: Eddig kevés embernek jutott az eszébe ez. Aki azonban időnként igénybe veszi a tömegközlekedést, vagy gyakran kénytelen hosszabb időt autóban tölteni, hamar beláthatja, hogy óriási potenciális (és jórészt tartalommal ellátatlan) közönségről van szó. Ha megnézed a tartalomfogyasztási statisztikákat és összehasonlítod az a potenciálisan hangos tartalmakra fordítható – most jórészt jellemzően zenével és a kereskedelmi adók parttalan locsogásával kitöltött – időt , úgy érezheted, aranybányára bukkantál.

Ha nem is aranyat, de üzleti lehetőséget biztosan rejtenek ezek a szabad, vagy csak lazán lekötött órák. A kérdés csak az, hogyan lehet ezeket kiaknázni? Egyre többen látják úgy, hogy a válasz a podcasting. Ez olyan ismétlődő műsor, amire elég egyszer feliratkozni, utána rendszeresen kapod a mobilodra a frissítéseket. 2004. körül érdekes ötletnek tűnt, de valahogy nem tudott igazán elterjedni. Mára minden megváltozott. Mindenki 3 milliárd ember zsebében, kezében ott a (potenciális) podcast lejátszó, a telefon. Óriási lépésnek számít, hogy ma már a podcastokat lejátszó appotr sem kell keresgékni. Az iPhone beépített podcast lejátszóval rendelkezik. Az Android készülékekhez jobbnál jobb lejátszók tölthetők le – ingyen. Aki vezeték nélküli (Bluetooth) összeköttetéssel csatlakoztatja telefonját autója hangrendszeréhez, fél lépésre van a podcastok hallgatásától. (Várható, hogy a jövőben egyre több kocsi alapfelszereltségéhez tartozik majd a podcastok lejátszására is alkalmas autórádió.) Maguk az adások is egyszerűen megtalálhatók az iTuneson, a Stitcheren és másutt.

A fülükben a fülhallgatóval a tömegközlekedéssel utazók és az idejüket a kocsiban töltők egyesített halmaza ugyan meglehetősen nagy , de egyáltalán nem homogén. Sokféle műsort kellene gyártani ahhoz, hogy minden szegmens hozzájusson ahhoz, amire szüksége van. Végre helyben vagyunk: szűk réspiacok, szinte személyre szabott tartalmak – üdvözlet a tartalommarketing világában.

A hazai podcastok száma elenyésző, ezért a következőkben inkább az amerikai adásokkal kapcsolatos tapasztalataimról írok:

Bár léteznek zenei podcastok is, ez alapvetően a dumán alapuló platform. Érthető, ha a podcast meghatározó figurája a „host”, aki a leggyakrabban egy személyben szerkesztő – műsorvezető – riporter-szakértő – hangmérnök. Meglepően sokan vannak, akik jól, érdekesen, élvezetesen tudnak beszélni. (Lehet, hogy többen, mint akik képesek írásban megfogalmazni mondandójukat?) Persze nem mindegy, hogy miről. Miközben a hagyományos rádiózásban a riporter szakértők megszólaltatásával hitelesíti mondandóját, a legtöbb podvastban maga a szakértő az, aki ügyesen elboldogul a többi szerepben is.

Ugyan vannak szóló podcastok is, ahol adásról adásra ugyanaz az egy szál szakértő próbálja szóval tartani a közönségét, a podcast általában társas művaj. A legjobban talán a duó forma működik. Ilyenkor a két egyenrangú szakértő passzolgatja egymásnak a témákat, vagy a „mester és tanítvány” felállásban egyikük adogatja a gólpasszokat a másiknak. A harmadik gyakori formáció az állandó host – változó (általában betelefonáló) vendég. Ez annyiban más, mint egy hosszabb rádióinterjú, hogy a szakértő – műsorvezető valóban egyenrangú partnerként tud beszélgetni vendégével.

Ezek persze csak kiragadott példák, én többnyire ilyen adásokat hallgatok, de sok másféle is létezik.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen formában, milyen tartalomra kíváncsi a közönsége. Ami hangban megoldható, az lehetséges.

Szokás a tartalomtípusokat előállítási költség szerint sorrendbe állítani. (A skála nagyjából a blogtól az egész estés filmig tart.) A podcasting technikai költségei alacsonyak. Egy 40.000 forint körüli árért megkapható Audio-Technika USB mikrofon és egy ingyenes Audacity program már elég a felvételhez és a vágáshoz. A kész műsorok tárolására és lejátszására (hosting) számos lehetőség is kínálkozik. (Ezek szolgáltatók általában a terjesztésben is segítenek.)

A leírtakból is kitűnik, hogy nem a magas előállítási költségek, sokkal inkább a podcasting ismeretlensége tartja távol a tartalomkészítőket ettől a tartalomtípustól. Komoly lehetőséget hagynak ki, hiszen a podcastokkal éppen azokban az időszakokban lehetne „támadni”, amikor éppen minimális a közönség figyelméért folytatott verseny.

Azt, hogy a színvonalas hangos anyagok nálunk is érdeklik az embereket jól bizonyítja a MentorFM sikere. Minden különösebb médiakampány nélkül, 3 hónap alatt sikerült elérniük a tízezre lejátszási számot. (Megjegyzés: A bevezető időszakban szerkesztőként én is segítettem Dunder Krisztián kísérleti vállalkozását, de ma már független szakértőként dicsérhetem őket.)

Szöveges tartalmakkal (blog, hírlevél) egyre nehezebb kitűnni. Itt a lehetőség, hogy valami mással próbálkozz!

Hangos önfejlesztés

Mentor

Nagyon hiszek a MentorFM-ben. Kétféleképpen is. Egyrészt hallgatóként, aki örül, hogy bővült a hallgatható műsorok hazai kínálata, másrészt a projektbe nemrég bekapcsolódott szerkesztőként, akik úgy érzi, „jó ügyet szolgál” (tudom, elég patetikusan hangzik, de így van).

Az értelmes hallgatnivalók utáni hajszám 2006-ban kezdődött. Akkor kaptam ajándékba első hordozható mp3 lejátszómat. Mivel korábban már sokat olvastam a podcastokról, vagyis az internetről letölthető, bármikor meghallgatható hangos műsorokról, azonnal kutatni kezdtem, hogyan is tudnám ilyesmire használni új készülékemet. Ma már felesleges lenne részleteznem az akkori nehézségeimet, elég, ha annyit írok, hogy komolyan meg kellett küzdenem minden percnyi élvezetért.

Óriás ugrást jelentett, amikor valamivel később egy korszerűbb, a számítógéppel már egyszerűbben szinkronizálható, lejátszási listákat is kezelő lejátszóhoz jutottam. Közben persze tudtam, hogy ez is csak egy átmeneti állapot, hiszen a végcél egy olyan rendszer,ahol a friss adások automatikusan letöltődnek a készülékemre.

Ez végül az okostelefonok és a hozzájuk fejlesztett podcast managerek megjelenésével valósult meg. Eszközök tehát lettek, de a podcast tartalmakat továbbra is csak viszonylag kevesen (egyesek szerint a fanatikusok) fogyasztották. Ennek egyik oka valószínűleg a szerencsétlen kommunikáció volt. Ugyanaz a bénázás, ami az RSS, a QR kód és még számos hasznos eszköz esetében történt: Nem sikerült egyszerűen,érthetően elmagyarázni a felhasználóknak, miért is jó nekik ez az egész. Ha meg nem értik, miért is használnák?

A másik ok a bonyolult felület, a nehézkes kezelhetőség. Egy podcast manager használata ugyan nem igényel speciális képesítést, de a legtöbb ilyen rendszer a sok felesleges funkció miatt nehezen átlátható, gyakori beavatkozást igényel. Nem egyszerű az érdekes/hasznos/szórakoztató adások megtalálása és begyűjtése sem.

A MentorFM egészen más megközelítést alkalmaz, ugyanakkor a végeredmény valami nagyon hasonló ahhoz, amiért a podcastok jók: bármikor meghallgatható, érdekes műsorokhoz lehet jutni. Bevallom, amikor évekkel ezelőtt Dunder Krisztián elmesélte nekem a MentorFM koncepcióját, nem igazán lelkesedtem az ötletért. Nem értettem, miért is kell egy önálló mobilos alkalmazásba csomagolni a lejátszót és a tartalmat, amikor erre már léteznek már elterjedt (de mint két bekezdéssel feljebb leírtam, rosszul működő) megoldások? Amikor március elején kipróbálhattam az alkalmazást azonnal megértettem, hogy a MentorFM-nek sikerült megkerülnie a podcastok problémáit, mégpedig úgy, hogy közben a lényeg (a tartalom) megmaradt.

Miközben Krisztián és az FPS csapata az alkalmazás létrehozásán dolgoztak, az amerikai podcasterek is felfedezték,hogy a műsorok egyenkénti, szétszórt kínálásánál hatékonyabb lehet a hasonló adásokat tömörítve műsorhálózatonként megjelenni. Az elmúlt években több podcast network is felbukkant. Ezekben általában egymáshoz tematikában szorosabban, vagy lazábban kapcsolódó műsorok jelennek meg, amik a hálózattól általában technikai és marketing támogatást kapnak. (Másképpen fogalmazva: sikerült az igény szerinti rádiózásban is felfedezi a tematikus csatornákat.)

Amikor kipróbálhattam a MentorFM első változatát felfogtam, hogy a sok hasonlóság ellenére ez más, mint egy hagyományos podcast platform. Az egyedüli “ technikai vacakolást” az alkalmazás letöltése és telepítése jelenti. (Aki töltött már le appot, az tudja, hogy ez nem igazán ördöngösség.) Az appal együtt letöltődnek a már meglevő műsorok, az újak meg egyszerű frissítésként jelennek majd meg. A MentorFM felülete egyszerű, szép, könnyen kezelhető. Mi kellhet még?

Igen, persze, jó műsor. A MentorFM szerencsére megkíméli a hallgatókat a túlzott választék okozta frusztrációtól: csak egyetlen témakörre koncentrál: az önfejlesztésre. Ez persze egyáltalán nem kevés, hiszen az önismerettől a személyes márka építésén át a karriertervezésig sok minden belefér. AMentorFM pillanatnyilag 50 „adást” kínál (mire befejezett ez az írást, talán már újabbak is kikerülnek). A műsorok 80 százaléka felolvasott cikk (nem egyszerű fordítások, hanem a hallgathatósághoz igazított szövegek), a többi szakértőkkel készített beszélgetések. (A jövőben a beszélgetéske arányának a növelését tervezzük.)

Bár a „hivatalos” premier csak ma van, az alkalmazást már hetek óta letölthető. Az eddigi visszajelzések nagyon jók (majdnem azt írtam, hogy „meglepően jók”, de az az igazság, hogy ilyen, pozitív visszajelzésekre számítottunk).

Várjuk a további véleményeket, észrevételeket, javaslatokat4

Tulajdonképpen csak ezt akartam elmondani.

(Az androidos app innen, az iOS-es pedig innen tölthető le.)

Hol vannak a tartalomkurátorok?

tartalomgondozás2

A héten a HVG Tartalommarketing konferenciáján a tartalomgondozásról (content curation) tartok előadást. Felkészülés közben egy saját, éppen 3 évvel ezelőtt a Médiapiac.com-ban megjelent cikkembe botlottam, amit némi frissítés és kiegészítés után itt most újra közkinccsé teszek.

Tegnap 250 millió új fotó kerül fel a Facebookra, 864.000 órányi videót töltöttek fel a YouTube-ra, miközben 440 millió tweet született. Biztosan elő tudnám ásni az új blogbejegyzések, az FB státuszfrissítések, az online elérhető cikkek, a Pinteresten megjelenő új képek számát is, de a pontos szám tulajdonképpen lényegtelen. (Ezek 2012-e adatok, azóta a helyzet nyilván „fokozódott”.) Anélkül is jól látszik, hogy a friss tartalom nagyságrendekkel meghaladja a befogadható, megemészthető mennyiséget. (Közben még ott a weben gyakorlatilag végtelen mennyiségű, korábban feltöltött tartalom, aminek egy jó része ugyan gyorsan romló áru, de a maradékban felmérhetetlen mennyiségű értékes anyag található.)

Eric Schmidt (a Google vezérigazgatója) egy konferencián még 2012-ben azt állította, hogy ma kétnaponta keletkezik annyi információ – nagyjából 5 exabyte – , mint amennyi az „emberiség hajnalától” 2003-ig gyűlt össze. Tulajdonképpen mindegy is, pontosan mennyi, a lényeg az, hogy felfoghatatlan mennyiség. Az „információs túlterheléssel”, „tartalomsokkal” és hasonlókkal való riogatás tehát teljesen felesleges, hiszen teljesen mindegy, hogy 2 exabyt, vagy 8 exabyte információt nem látunk át.

Szerencsére az elérhető tartalmak 99,999 százaléka számodra lényegtelen. Azt a néhány cikket, képet, videót, podcastot kellene valahogy kiszűrni, ami téged is érdekel. Ha rengeteg időd van, megoldod magad, ha kevesebb, akkor szívesen támaszkodnál a tartalomkurátorokra.

A tartalomkurátor az a szakember, aki módszeresen összegyűjti, szűri, kiválogatja, rendszerezi, összefüggésekbe helyezi (kommentárokkal látja el) és a megfelelő csatornákon keresztül közreadja az általa gondozott tartalmakat.

A “content curation” fogalom szépen forog – a Google 3 160 000 találatot adott a keresésre. Beszélünk, írunk róla, sorra születnek a tartalomgondozást támogató eszközök is, csak valahogy a lényeg hiányzik, a megbízható tartalomkurátorok által feldolgozott minőségi tartalom.

Persze valahol mindannyian tartalomkurátorok vagyunk, hiszen naponta osztjuk meg egymással a Facebookon (Twitteren, LinkedInen, YouTube-on, Pinteresten és még ki tudja min) az üzenőfalunkra, oldalunkra beömlő masszából kiválogatott információkat. Nem szeretném leértékelni ennek ezt az önkéntes tartalomgondozói munkát – a hvg.hu-t, az Indexet, a hazai blogtermést én is csak a Facebookon át szűrve olvasom, – de a tartalomgondozás ennél többre is képes (lenne). Jelenleg azonban ezt a tevékenységet a legtöbb illetékes (kiadó, szerkesztő, vállalati marketinges) nem értékeli sokkal többre az egyszerű guberálásnál. Amíg pedig a tartalomkurátor nem válik egyenrangúvá az új tartalmat előállító kollégájával, addig nincs túl sok esély arra, hogy felkészült, professzionális szakemberek rágják át magukat (helyettünk) legalább a web egy kicsike csücskén.

A tartalomgyűjtés és tartalomgondozás csak egy ideális világban szól az információk legjavának megtalálásáról. (A média világa pedig távolról sem az.) Honnan tudhatjuk, hogy a kínált tartalom valóban a legjobbak közé tartozik, az ajánlás mögött nincs valamilyen üzleti érdek? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy a hivatkozott forrás nem lopott anyagot tartalmaz? David Carr, a New York Times újságírója már megint egy sor kellemetlen, nehezen megválaszolható kérdést tett fel.

Maria Popova, a (méltán) világhírű Brain Pickings blog tartalomkurátora részen kísérletet tett a válaszadásra. Az általa még 2002-ben kezdeményezett Curator’s Code éppen az egységes tartalomkurátori módszerekre, etikára, hivatkozási rendszere tett javaslatot. A reakció inkább fanyalgás volt, mint elsöprő lelkesedés.

Szerintem a tartalomgondozás elfogadását és szélesebb elterjedését az igényes tartalomkészítők és az új, „minőségi” tartalmak hiánya fogja kikényszeríteni. Ahogy egyre több cég vág bele az önálló tartalomkészítésbe, egyre nehezebb (és drágább) lesz önálló, friss tartalmakat készíteni. És persze felesleges is, hiszen valahol a digitális térben ott vannak az értékes tartalmak, csak meg kell őket találni. Kialakul majd egy egészséges arány a friss és a gondozott tartalmak között. Felértékelődik azoknak a munkája, akik képesek megtalálni, letisztogatni, ellenőrizni, rendszerezni helyettünk a tartalmakat. Erre persze még várni kell egy kicsit. Addig magunknak kell kutatnunk, bányásznunk, keresgélnünk, válogatnunk.

A vizuális történetmesélés 10 alapszabálya

MBFWA S/S 2012/13 - Magdalena Veleveska Backstage

„Egy kép többet ér, mint ezer szó.” Azt hiszem, ez a gyakran emlegetett „bölcsesség” mindenképpen helyet érdemel készülő „A legrettenetesebb ezer közhely” gyűjteményemben. Egy rossz kép többet ér, mint egy zseniális szöveg? Egyáltalán, hogyan váltható át egy szöveg hangra, képre, videóra? (Helyre –  –  tétre – befutóra?) Nagyon is egyetértek viszont azokkal, akik szerint téves az újságírást a szöveggyártással azonosítani.

Egy kép, egy videó, vagy egy hangos riport akkor jó, ha az adott történet valóban csak abban a formában mondható el. (És éppen ezért rossz minden „beszélő fej” videó.)

Áldozatként (médiafogyasztóként) ugyan van véleményem a vizuális történetmesélésről, de még önjelölt szakértőnek sem vagyok alkalmas. Az itt következő szabályokat viszont a téma egyik legkitűnőbb szakértőjétől, Mindy McAdamstől kölcsönöztem.

1. szabály: Az újságírás és a művészet közötti egyik alapvető különbség, hogy újságíróként nem dirigálhatsz a kamera mögül, nem mondhatod meg, ki mit mondjon, mit csináljon. A hitelességhez tartozik, hogy mindig add meg a képhez, videóhoz tartozó alapvető információkat. Ezeknek a videó végén, vagy a kép, grafika alatt kell szerepelniük.

2. szabály: Minden, a közönségtől származó ésszerű feltételezésnek igaznak kell lennie. Ha egy portrét lát, akkor feltételezheti, hogy az beállított. Ha egy akciót lát (rohanó emberek, valaki leugrik valahonnan, zászló kitűzése), akkor joggal feltételezheti, hogy az igaz. (Néhány vezető amerikai lap hamisítási botránya, illetve a zseniális Amikor a farok csóválja film után persze erősen el kell gondolkodnunk a látottak hitelességéről.)

3. szabály: A vizuális történetmeséléshez egynél több képre van szükség. (Ezt a szabályt szerintem több sajtófotó is cáfolja. Vagy csak azért van ez így, mert amikor a képet nézzük, a mögötte levő történetet már ismerjük?) Azt is fontos észrevenni, hogy az egymás mellé rakott fotók nem feltétlenül válnak történetté.

4. szabály: Értsd meg a történetet, mielőtt képeket kezdenél készíteni. Nem elég utólag kitalálni, hogy miről is akartál beszélni.

5. szabály: Kíméletlenül ki kell vágni mindent, ami nem tartozik magához a történethez. A szükséges háttér, kontextus linkkel, önálló tartalmi elemként köthető be.

6. szabály: A történetnek akkor is érthetőnek kell maradnia, ha önmagában áll, elszakítva a szöveges, grafikus, stb. magyarázatoktól.

7. szabály: Egy vizuális történet nem feltétlenül a mozgásról szól. Néhány közeli snitt, állókép gyakran többet mond el, mint…. (jaj, dehogy 1000 szó!)

8. szabály: Mutass olyan dolgokat a nézőnek, amiket még soha nem látott, vagy használj olyan nézőpontot, ami új számára.

9. szabály: Változtasd a látványt. Az agy hamar elunja, ha ugyanazt az információt kapja. Változtass nézőpontot, távolságot.

10. szabály: Fűzd fel az egész történetet egyetlen fonalra. Fogd az egészet feszesen és csak éppen a vége előtt érd el a csúcspontot.

Na tessék, itt van, lehet próbálkozni. Ha pedig „csak” néző vagy, kezdd el úgy figyelni a hazai média vizuális történeteit, hogy vajon érvényesülnek-e bennük ezek a szabályok!

Ez az írás eredetileg a Médiapiac.com-on jelent meg.
Az illusztráció forrása: framework.latimes.com