Sikerdíj helyett vérdíj?

Ma már az óvodás gyerekek is tudják, hogy a legjobb jelölteket a kollégák ajánlásával lehet begyűjteni. (Épeszű ember csak olyas valakit javasol, akit ismer, akiről tudja hogy dolgozik, akivel később nem égeti be magát.) Vannak munkahelyek, ahol csak informálisan kérdezgetik a munkatársakat, máshol komoly ajánló rendszert működtetnek és jutalmazzák a jó embereket hozó kollégákat. (Van miből, hiszen egy jó ajánlással sok keresési költséget takaríthatnak meg.)

Az elmúlt években az interneten is megjelentek az ajánláon alapuló, illetve azzal kiegészülő toborzási rendszerek. Ennek részben a fentiek felismerése, részben pedig a hagyományos állásportálok piacának túlzsúfoltsága az oka. A Jobster.com és társai gyorsan sikeressé váltak.

Itthon (tudtommal) a 2009-ben indult  Premiumjobs.hu volt az első fizetett ajánlásokat is integráló állásportál. Közelről nem ismerem a történetét – kívülről úgy tűnik, hogy a kellő tőke (marketing, értékesítés) hiánya miatt hamar kifogyott a lendületük. Ma is elérhető, de kiábrándító ott a pangás. (Kár, mert egyébként átgondolt, szépen kivitelezett webhely.)

Most kezdett komolyabb kampányba, de már néhány hete működik a Vérdíj.hu webhely. A szerencsétlenül megválasztott (nyilván “poénosnak” hitt) név és arculat ellenére alapvetően ajánláson alapuló szolgáltatásról van szó.  “Önkéntes fejvadászként” lehet embereket keresni, amiért a hirdetők jutalékot fizetnek. (Miközben a Premiumjobs.hu-n teljesen egyértelmű, hogy melyik állásért mennyi jutalék jár, a Vérdíj.hu oldalain kattintgatva ennek nem sikerült a nyomára jutnom.)
A Vérdíj.hu azonban nem ragad le az ajánlásnál. Abban is támogatja az online fejvadászokat, hogy közösségi hálózataikban terjesszék a hirdetéseket.  Bár a törekvés érthető, attól tartok gyorsan elveszti népszerűségét az a “fejvadász”, aki álláshirdetésekkel szemeteli tele az közösségi oldalakat. (Ennél jóval célzottabban lehet “vadászni” a BeKnown, vagy a BrachOut Facebookra települő hálózatok használatával.

A Vérdííj.hu nem “tiszta” ajánló szolgáltatás, hanem kombinálja az ajánlást és a közösségi hirdetést. Az ajánlás lényege, hogy ismerjük az ajánlott személyt, annak tevékenységét, képességét. A Facebookra, vagy a Twitterre kirakott hirdetések hozhatnak érdeklődőket, jelölteket, de semmii közül az ajánlásokhoz. (A Faecbookon is elég lazák a “baráti” hálózatok, a Twitteren pedig az követ, akik akar.)

A Vérdíj.hu rendszerének vannak ugyan kisebb hibái, a továbbfejlesztésre lennének még ötleteink, de nem ez a lényeg. A Vérdíj.hu sikere és jövője elsősorban attól függ, sikerül-e kellő számú hirdetőt megnyernie. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Kell-e félnie a LinkedInnek a BeKnow-tól?

2011. június 26-án csatasorba állt a BeKnown, a Monster új eszköze, amivel a világ egyik legnagyobb állásportálja hatékonyan képes benyomulni a közösségi hálózatok ígéretes világába.

Nagyon téved azonban, aki elhiszi, hogy a BeKnow egycsapásra professzionális hálózattá varázsolja  a Facebookot és az itt elérhető 750 millió potenciális álláskereső hatékony elérésével egyszerűen lenullázza a LinkedIn “szánalmas” , 100 milliós hálózatát. (Ezt nyilván a Monsternél sem gondolja így senki.)

A BeKnown indulása és különösen a körülötte tapasztalható médiahabzás talán megzavarja a LinkedIn immáron több hónapja tartó tündöklését, rövid távon azonban inkább a BranchOut felhasználótáborának dinamikus növekedését akaszthatja meg.

Közelebbről vizsgálva a BeKnown és a BranchOut kísértetisesen hasonlítanak egymásra. (Magyar szemmel azonban nagyon fontos eltérés, hogy a BeKnow magyar felhasználói felülettel is rendelkezik.)

A két “b” betűs a Facebook felhasználói profiljaiból próbál valami használhatót kilúgozni, csak az a baj, hogy ezek a profilok kevés ilyen adatot tartalmaznak. Miközben a LinkedIn-profil az eddig is célirányosan gyűjtött, professzionális célokra használható, jól kereshető és szűrhető adatokon és újabban már a készségekre (skills) is kiterjed, a Facebook adatlapjában – amit egyébként nagyon sokan csak hiányosan töltenek ki – legfeljebb a jelenlegi munkahely és az iskolák szerepelnek. Valóban van, aki komolyan úgy gondolja, hogy a LinkedIn és a BeKnown/BrancjOut ugyanazon a pályán versenyeznek?

Miközben a LinkedIn aranybánya a fejvadászok és a toborzók számára (különösen, ha fizetni is hajlandók a nagyobb elérésért, a speciális keresésekért), az “ikrek” nem sokat nyújtanak ezeknek a szakemberek számára. Valójában nem  is őket veszik célba. A “social” felszín alatt mindkét esetben egy hagyományos állásportál közösségi “nyúlványa” rejlik: a BranchOut az Indeed, a BeKnown pedig – nem meglepő – a Monster állásportál ajánlatait futtatja meg a Facebookon is.

A BeKnown debütálása több tanulságot is hordoz: Egyrészt jól látszik, hogy az újságírók egy része (még az üzleti kiadványok szerzői is közül is sokan ide sorolhatók) továbbra sem érti a közösségi toborzás lényegét, másrészt, hogy az egyesek által már leírt állásportálokból – megfelelő stratégiával – még komoly, új megoldások facsarhatók ki.

Jobline – Ráncfelvarrás után

Az elmúlt hetekben intenzív reklámkampány hívta fel rá az álláskeresők  – és persze a “szakma”  – figyelmét, hogy megújult a Jobline, a HVG állásportálja. Legfőbb ideje volt, hiszen miközben a HVG nyomtatott álláshirdetési üzlete “védelmében” sokáig elhanyagolta saját (mostoha)gyermekét, az állásportál-piac is felnőtt, sőt, a Jobline nyakára nőtt.

“Vajon képes volt-e a Jobline egyszerre több lépést is meglépni, vagy csak a nemrég szintén ráncfelvarráson átesett versenytárshoz, a Profession.hu-hoz próbált felzárkózni?” Ez a kérdés izgatott a legjobban, amikor az átalakítás után először látogattam el a Jobline.hu oldalra.
Minden nézőpont kérdése. Ha azt nézzük, honnan indult 11 éve a Jobline, vagy azt, mennyire korszerűtlen volt már az elmúlt években használt webfelület, akkor tényleg jelentős a változás. Nem csak szebbek lettek az oldalak, de átláthatóbb, logikusabb, egyszerűbben használható az egész webhely.
Ha azonban azt nézzük, hogy mennyire sikerült túllépni a hagyományos állásportál-modellen, mennyire sikerült közvetlen kapcsolatba lépni a megbízókkal és az álláskeresőkkel, sajnos azt kell válaszolnunk, hogy alig. Miközben az álláshirdetési üzlet valamennyi résztvevője tisztában van vele, hogy piacukon az igazi fenyegetést a Google és a Facebook jelenti, a hazai állásportálok valamiért mégis úgy tesznek, mintha még mindig csak egymással versenyezgetnének.

Az ismert mondás szerint még mindig  nagy a különbség aközött,  ha a gazdag ember elszegényedik, illetve ha a szegény ember meggazdagodik. Lefordítva: a “kifutóban lévő” állásportálok jelenleg még jóval több bevételt generálnak, mint a “feljövő” közösségi csatornák. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy merészebben, nagyobbat kellene lépni annál, mint amit nemrég a Profession.hu, illetve most a Jobline.hu esetében láthattunk.

Facebook:

A Jobline a Facebook oldalán ( http://www.facebook.com/joblinehu) egy könyvreklám fogadja az érdeklődőket. Az üzenőfalon a többnyire saját oldaluk, a többnyire újrahasznosított anyagokat publikáló Jobline Magazin linkjei (+ rövid bevezetők) sorakoznak. A Jobline valóban faliújságnak használja ezt a felületet,  meg sem próbálja megismerni potenciális ügyfeleit, néhány ügyetlen próbálkozástól eltekintve nem is kezdeményez beszélgetést. Az eredmény jó látható: Magyarország egyik vezető állásportálja a HVG médiatámogatása és a jelentős reklámkampány ellenére is csak 614 rajongót tudott összegyűjteni!

Twitter:Korábban már megírtam, hogy a hazai állásportálok fájdalmasan nem értik a Twittert. Szomorú, de a Jobline a ráncfelvarrás után sem változtatott stratégiáján: automatikusan, ömlesztve szórja ki a Twitterre az állásajánlatok linkjeit. (Vajon nem lenne a mostani 180-nál több követője a http://www.twitter.com/jobline_hu profilnak, ha kulcsszavak (#hashtag), vagy önálló csatornák használatával segítenének az ajánlatok szűrésében? És akkor még nem is beszéltünk a lényegről, a közösség véleményének “meghallgatásáról”, a párbeszédről…

LinkedIn:

Ezt a helyet üresen is hagyhatnám, a Jobline ugyanis NINCS JELEN a a LinkedInen! Nehezen tudom elképzelni, milyen stratégiai elképzelés állhat a távolmaradás mögött!

RSS:Bár nem “közösségi médiás”, hanem “ősi” web 2.0-ás eszköz az RSS, nem tudom nem megemlíteni, hogy a Jobline a friss állásajánlatok követésének ezt az eszközét is rosszul használja. Sajnos az RSS olvasóban is a Twitter csatornához hasonlóan, ömlesztve jelennek meg az állásajánlatok, ami lényegében használhatatlanná teszi az RSS értesítők hazsnálatát. (Az egyes álláskategóriák oldalain is csak az “általános” RSS-link érhető el.)

Mobil:

Miközben a toborzásban egész világon egyre nagyobb szerephez jut a mobiltelefon, a Jobline láthatóan “megfeledkezett” erről a csatornáról. (Annál is inkább érthetetlen ez, hiszen “testvére”, a hvg.hu igen aktív ezen a területen.)

A Jobline.hu komoly átalakítás, jelentős előrelépés helyett csak egy ráncfelvarrást hajtott végre. Kérdés, hogy ez elegendő lesz-e ahhoz, hogy erősítse pozícióját a toborzási piacon? Meggyőződésem, hogy átgondoltabb stratégiával, kicsit több erőfeszítéssel ugyanekkora marketing-hátszéllel sokkal komolyabb eredményt érhetett volna el.

Valóban lejárt az állásportálok ideje?

Szakmai körökben gyakran szóba kerül, hogy az állásportálok lassan elkerülhetetlenül kihalnak. Szerepüket a gyorsabb, olcsóbb, egyszerűbben működtethető, jól nyomon követhető közösségi hálózatok veszik át. Mindez jól hangzik, de nem fedi teljesen a valóságot. Bár mi magunk is a web 2.0. és a közösségi média lelkes hívei (és napi használói) vagyunk, úgy gondoljuk, hogy az állásportálok még hosszabb ideig velünk maradnak. Néhány nyomós érvvel szeretném alátámasztani állításomat:

1. Használhatóság – Az állásportál az állásajánlatok publikálásával, illetve a jelentkezések begyűjtésével  egy  egyszerű, lineáris folyamatot valósít meg.A közösségi média ugyan tele van állás- és jelöltkereső alkalmazásokkal, de maguk a hálózatok(a LinkdeIn kivételével) alapvetően  nem az ilyen kapcsolatok kialakítására jöttek létre.

2. Megszokás – Nemzetközi adatok szerint az emberek 65 százaléka továbbra is az állásportálokon kezdi az álláskeresést.  Ismerik, megszokták. Sokan idegenkednek még tőle, hogy egy másik, személyesebb közegben vegyék fel a kapcsolatot a toborzási munkatársakkal, hr tanácsadókkal.

3. Technológia – Az állásportálok rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt években. A keresési technológiák finomodása lehetővé tette, hogy a munkaadók és a munkavállalók a korábbinál sokkal pontosabb találatokat kapjanak. A kiegészítő szolgáltatások (fórum, blog, karrierút-követés, tanácsadás stb.) jelentősen növelték a felhasználói élményt,még vonzóbbá tették az állásportálokat.

4. Költségek – Mindenki szereti az ingyenes dolgokat,ugyanakkor be kell látni, hogy a profilok tucatjainak böngészésével,  a közösségi kapcsolatépítéssel, a kereséssel töltött idő sincs ingyen. Közben az erős verseny hatására az állásportálok is egyre vonzóbb árakat kínálnak, csomagjaikkal próbálnak alkalmazkodni az ügyfelek pénztárcájához.

* * *

Nem hiszek tehát azoknak, akik azt állítják, hogy az állásportálok ideje lejárt, azok rövid idő alatt el fognak tűnni. Inkább azt gondolom, hogy

  • nincsenek mindenre alkalmazható, állandó receptek, inkább az egyes betöltendő pozíciókhoz kell megtalálni az optimális keresési módszert (vagy a módszerek kombinációját),
  • egyre több jó példa létezik az állásportálok és a közösségi hálózatok integrált használatáras,
  • egyes speciális területen dolgozók és a passzív jelöltek megtalálására nagyon jó eredmények érhetők el a közösségi hálózatok használatával,
  • önéletrajzában mindenki azt ír, amit akar; a közösségi hálózatokban megismerhetők a részletek is.