Nagyító alatt: A Magyar Telekom karrieroldala

Bár továbbra is intenzíven figyeljük, hogyan alakulnak a hazai vállatok karrieroldalai. Itt, a blogban régóta nem került elő a téma, most ledolgozunk valamennyit a lemaradásból.

A Magyar Telekom nagy és ismert cég, érthető tehát hogy nagy forgalmú honlapján karrieroldalt működtet. A Karrier menüpont a főmenü közepén helyezkedik el, könnyen megtalálható.

karrier.telekom.hu oldal látszólag sok mindent kínál, de néhány percnyi kattintgatás után csalódottan kell megállapítanunk, hogy a szándék ugyan már látszik, az eredmény azonban még nem.

A Telekom láthatóan szeretne a szokásos közhelyeknél többet mondani magáról, de mintha menet közben elfogyott volna a lendület (vagy a pénz?).  Jó ötlet, hogy videó-vallomások kerültek a középpontba, de a jelenlegi választék még kevés. Mindössze egyetlen videón szólal meg a Telekom dolgozója, a többin gyakornokokat, illetve jelentkezőket láthatunk-hallhatunk. Jó lenne, ha felbukkannának a különböző területek szakemberei, esetleg meggyőző fellépésű közép- és felsővezetők is.

A Magyar Telekom a legismertebb hazai cégek közé tartozik, de vajon tudják a jelentkezők, hogy milyen munkáltató a vállalat? Aligha. Az elnyert díjak (Legjobb munkahely, Sokszínű szervezet stb ) ugyan nagyon imponálóak, de mégis, miért is kellene ide menni dolgozni? A legismertebb vállalatoknak, így a Magyar Telekomnak is szüksége van rá, hogy erősítse munkáltatói márkáját. Erre az egyik legalkalmasabb hely lehetne a karrieroldal.

Továbblépve a következő menüpontba tapasztalhatjuk, hogy az álláshirdetések megjelentetése rendezett, a hirdetések rendszeresen frissülnek, a nézelődőket kereső is segíti. Az állásokra a Telekom belső rendszerén keresztül lehet jelentkezni. (Ugyanitt lehet – konkrét pályázat nélkül – a Telekom adatbázisába önéletrajzot feltölteni.) Nem különösen kellemes, de használható felületek.

Bár valamennyi oldalon megtalálhatók a közösségi megosztásra szolgáló gombok, hamar kiderült, hogy ezekkel csupán a nyitóoldalt (karrier.telekom.hu) oszthatom meg. Azt meg minek?

A szerencsések az oldal alján megtalálják a Gyakornok leszek a Telekomnál Facebook oldal linkjét. Ez élő felület, aktív üzenőfallal, videókkal, élő közvetítéssel. Jól érzékelhető, hogy a Telekomnál nagy hangsúlyt kap a gyakornoki program, közben azonban mintha lemaradt volna az online toborzás többi területe!

Hajrá Magyar Telekom, innen szép a győzelem!

Reklámok

Kávé, süti, munkáltatói márka…

Évekkel ezelőtt egy hazai vállalat bekebelezését éppen befejező globális cégnél dolgoztam. Amikor a teljes személyzetet állománygyűlésre hívták össze, a legtöbben csak morogtak, grimaszoltak. A hazai vezetők tájékoztatója után egy “kinti” videót vetítettek. A 10 perces moziban bemutatták a céget, megszólalt néhány dolgozó, végül üzent a “kollégáknak” a vállalat elnöke is. Kifele jövet az egyik, eddig leginkább kiégettnek tűnő kereskedő csendben megjegyezte: “azért szép, hogy mi egy ilyen vállalatnál dolgozhatunk.” Akkoriban még nem tudtam, mi az a munkáltatói márkaépítés (empoyer branding), most viszont utólag is megemelem a kalapom a film ismeretlen készítői előtt.

Ma már a gyerekek is tudják, hogy a Google a legvonzóbb munkahely. Izgalmasabbnál izgalmasabb belső terek, sztárszakácsok készítette ételek (ingyen) az “üzemi menzán”, játszószobák, kutyabarát környezet…

A legtöbb vállalat ugyan minderre nem is képes, mégis egyre inkább próbálja magát vonzóvá tenni a potenciális és a már meglevő munkavállalók számára.

Egyik kedvencem a Starbucks. Nem az enni, vagy innivalójuk, hanem a kommunikációjuk miatt. 25 millió rajongó a Facebookon, 1,6 millió követő a Twitteren – lehet ezt még fokozni? Lehet. Például a karrierközponttal. Elképesztően profi munka.

Korábban azt gondoltam, hogy egy gyorsbüfében/amerikai kávézóban dolgozó pultos dolga, hogy enni- és innivalóval szolgálja ki a vendégeket. A Starbucks karrieroldalán viszont az olvasom, hogy ez a munkakör a kapcsolatteremtésről szól… Folytassam?

A legmeggyőzőbbek persze a hús-vér alkalmazottakat felvonultató videók. A Starbucks egész sorozatban mutatja be, milyen is náluk az élet a “falak mögött”. (Röviden:pörgős)

Érdemes többször, alaposan megnézni ezt a videót. Ha nem csak a szereplőkre, hanem a háttérre is figyelünk láthatjuk, hogy a Starbucks alkalmazottai nem valami high-tech, luxus környezetben dolgoznak. 2 perc 21 másodperc után mégis a legszívesebben már töltenéd is ki a jelentkezési lapot.