Csak ülök és beszélek… (őszi menetrend)

Úgy gondolom, hogy vannak témák, amikről fontos szakmai fórumokon beszélni, ezért örömmel fogadom azokat a felkéréseket, amik erre alkalmat teremtenek. Szeptember hátralevő részében és októberben  előadóként, vitavezetőként, kerekasztal beszélgetések résztvevőjeként több rendezvényen is jelen leszek. Remélem, hogy a blog olvasói közül is sokakkal találkozom majd.

Reklámfeszt (szeptember 19.) –  Egy beszélgetésben veszek részt, ami arról szól, hogy mi menthető át a régi médiából az újba.

IIR Szemináriumok – Hatékony belső kommunikáció (szeptember 26.) –  A 2 napos képzést záró előadásomon arról beszélek majd, hogyan lehet(ne) alkalmazni a közösségi eszközöket a belső kommunikáció megújításában.

SZMT Őszi Konferencia (október 12.)  – A szervezetfejlesztők nagy rendezvényén egyike leszek a kisebb csoportokban beszélgetéseket indító “inspirátoroknak”.  Témám – talán nem meglepő módon – a közösségi eszközök , a közösségi együttműködés módszereinek alkalmazása a vállalatokon, szervezeteken belül.

Internet Hungary (október 16) “Mit olvasunk a mobilon?” – címmel vitaindítót tartok.

A következő hetekben érdekesen váltogatják tehát egymást a “médiás” és az “üzleti” témák. Bennem ezek a területek nem válnak el annyira. Éppen a közösségi eszközök használata, a közösségi kommunikációban, közösségi terjesztésben rejlő lehetőségek teremtene minden eddiginél szorosabb kapcsolatot és néha még átjárást is a két terület között.

 

Reklámok

Prezimédia*

Hát, nem kapkodtam el. Nagyjából két éve lehetett, amikor Bitter Brunó megmutatta a NextWave első,  Prezivel készített cégbemutatóját. Egyszerre tetszett és idegesített is. Izgalmas volt az elszakadás a lineáris narrációtól, de idegesítő volt, ahogy az alapvető információkért is (cím, telefonszám) felfedező játékot kellett játszanom.

Azóta különféle konferenciákon, bemutatókon, előadásokon rengeteg prezis anyagot láttam. Hamar megértettem, hogy ez is csak egy “buta” eszköz, ami nem képes pótolni az értelmes gondolatokat.
Valahogy most érkezett el az idő, hogy én is elkezdjem használni a Prezit. Aktív felhasználóként percek alatt megértettem, miért imádják annyian. Azért, mert nem “kocka” mérnöki gondolkodással készült, a prezentáció készítését a gondolataidhoz igazíthatod (nem pedig fordítva), a felhasználói (szerkesztői) felület egyszerű, az alapfogások percek alatt elsajátíthatók. A háttér (oktatási anyagok, help) jók, a Prezi köré épült közösség működik.
Ne táplálj hamis illúziókat: gondolatok, ötletek, kellő kreativitás, némi tanulás és gyakorlás komoly anyaggyűjtés és sok befektetett munka nélkül a Prezivel sem tudsz igazán ütős bemutatókat gyártani!
Mindez persze magától értetődő, nem is erről akartam írni, hanem arról hogy a Prezi nagyszerű eszköz lehet(ne) az újságírók kezében is, hiszen
1) nagyon “termelékeny” – rendkívül gyorsan lehet szöveget, képeket, YouTube-os videót felvinni, azok között kapcsolatokat, navigációt építeni,
2) bár a Prezi lineáris történetmesélésre is alkalmas, igazi terepe a nem lineráris megjelenítés (a lineárisan el nem mesélhető történeteket ma gyakran meg kell erőszakolni, hogy valahogy beleférjenek a rendelkezésünkre álló formákba)
3) ha akarod, a Preziben magad vezetheted a közönséget, de akár a kezébe is adhatod a navigációt.
Ez így, leírva csupán néhány sor, valóságban azonban (talán) egy új univerzum!
Mindez biztosan elegánsabb lett volna, ha Prezeben tálalom, de…. (A következő hetekben, hónapokban különböző témákban  több előadást is tartok. Igyekszem tanulni, ügyesedni és egyszer még talán itt is előrukkolok valamivel:)

Addig is ajánlom mindenkinek a Prezi “felfedezős” oldalát. A rengeteg nyilvánosan megosztott prezi nézegetése az első lépcső ahhoz, hogy magad is belevágj.

(* “crosspost”  – a bejegyzés eredetileg a HVG Médiablogon jelent meg.)