Hogyan használd tartalommarketingre a prezentációidat

Prezentációból SllideShare

Meglepő, milyen sokon nem gondolnak rá, hogy egy előadás is a tartalommarketing fontos része lehet. Ha jól választod meg a rendezvényt, ahol előadsz házhoz jön a célcsoportod, már csak megfelelő tartalommal kell célba venned…

Előadás után ott a diasor (prezentáció), amit egyes rendezvények után a szervezők megosztanak a résztvevőkkel, egyébként pedig szép lassan mindenki megfeledkezik róla. Óriási hiba. Az prezentáció élete igazából csak az élő előadás után kezdődik el.

Bővebben…

Reklámok

SlideShare, a „titkos” tartalommegosztó platform

slideshare

Korábban azt gondoltam, hogy a mindenki számára nyilvánvaló dolgokról nem kell írni. Azóta rájöttem, hogy nincsenek mindenki számára nyilvánvaló dolgok.

Egy tartalommarketingről tartott előadásomon csak úgy mellékesen, szinte véletlenül rákérdeztem, ismeri-e mindenki a SlideShare szolgáltatást. Csak 3 kéz emelkedett a magasba (közülük volt az enyém is).

Azóta óvatosabb, vagy inkább gyanakvóbb vagyok, és amikor a megosztásról, terjesztésről beszélünk célzottan rákérdezek a SlideShare-re. Eddig még nem találkoztam olyan hallgatósággal, csoporttal, ahol a szolgáltatás ismertsége nagyobb lett volna 20 százaléknál. Úgy gondolom, itt az idő, hogy írjak róla.

Mire jó a SlidShare?

A 2006-ban indult SlideShare igazi web 2.0-ás képződmény. A szolgáltatás lényegében a nem sokkal korában indult és rövid idő alatt rendkívül sikeressé váló YouTube modelljét másolta azzal a különbséggel, hogy ez esetben nem videók, hanem prezentációk képezik a „tölteléket”.

A SlideShare nagyon egyszerű és hatékony eszköz a PowerPoint, PDF, Keynote, vagy OpenDocument formátumban készült prezentációk megosztására. Az eredeti prezentációt pillanatok alatt feltöltheted a SlideShare felületéről (ehhez előzőleg regisztrálnod kell magad) a felhőbe, ezután az anyag elérhető lesz a saját SlideShare csatornádban, illetve egy kapott kód segítségével bemásolhatod blogodba, weboldaladba. (Ez ugyanúgy történik, mint a YouTube esetében, vagyis nem kell értened, mi is van abban a kódban.)
A weboldalba épített SlideShare prezentáció helyben lapozható, szabadon megosztható (mások oldalaiba is beépíthető) ha a szerző engedélyezi, akkor egyben letölthető.

A SlideShare mint információbánya

A SlideShare azok számára is fontos, akik maguk csak tartalomfogyasztók és nem előállítók. (Szerintem ez csak átmeneti állapot, hiszen idővel mindenki tartalomkészítővé válik.)
A SlideShare fantasztikus tartalombánya. Ha friss, minőségi információkra van szükséged egy adott témában, a Google-ban keresve könnyen elveszhetsz, mellékvágányra futhatsz. Olyan anyagokat találsz, amiket sok idő átnézni, amikben csak sok a betű, de csak kevés a mondanivaló. A SlideSharen kevesebb az anyag, de jobb a találati arány. Egy 10-40 diából álló diasort gyorsan átfuthatsz, könnyen eldöntheted, hogy érdekel-e, tudod-e használni.
Egy jó diasorban éppen azokat a mondatokat emelte ki a szerző, amik neked is kellenek.

A legtöbb SlideShare prezentáció PDF formátumban letölthető, de talán ennél is érdekesebb az új „clipping” funkció. Gyakran előfordul, hogy egy előadásból csak egy, vagy két olyan dia van, amit valamiért szeretnél eltenni. Az új funkció segítségével most ezt egyszerűen és gyorsan megteheted. (A clipping funkció a képlopást nem támogatja, de hát tudjuk, hogy ha valaki el akar lopni és fel akar használni egy képet, az megi is fogja találni a módját.)

Tartalomterjesztés

Mint klasszikus web 2.0-ás tartalom, a SlideShare előadás jól lájkolható és könnyen megosztható. (A megosztott előadás a YouTube-hoz hasonlóan az eredeti feltöltő forgalmát növeli.)

Sok előadó számára már szinte reflexszerű, hogy elődása anyagát feltölti a SlideSharre, de vannak olyanok is, akik kifejezetten erre a platformra készítenek tartalmat. Az ok egyszerű: Elkészítése egyszerű, megjelenése látványos, mégis helytakarékos, mobilon is jól mutat, könnyen megosztható.

2012-ben a LinkedIn vette meg a SlideShare-t. Az addig inkább stagnáló szolgáltatás azóta újra fejlődésnek indult. Ennek egyik eredménye, hogy a már korábban felsorolt formátumban készült tartalmak feltöltésén kívül lehetőség van közvetlenül a SlideShare-ben is tartalmakat készíteni. A Haiku Deck eszköztárával egyszerűen készíthetünk látványos bemutatókat.

Vevőszerzés SlidrShare-módra

A SlideShare legújabb húzása egy vevőjelölteket generáló eszköz beépítése. A dolog igen egyszerű: A prezentáció megfelelő helyére egy űrlap helyezhető el. (Ez lehet a prezentáció közepe, vége, vagy a letöltés kezdeményezése. Sokkal szimpatikusabb módszer ez, mint eleve regisztrációhoz kötni a tartalom elérését, hiszen így nem zsákbamacskát árulunk.) Ha jó a prezentáció, jó helyre kerül az űrlap, sokan lesznek, akik hajlandók megadni adataikat. A megfelelő tartalom kitűnően leszűkíti a közönséget, vagyis a kitöltők többsége valóban érétékes „lead” lesz. (A szolgáltatásrét a kitöltések száma után kell fizetni.)

A SlideShare sokoldalú eszköz, amin hagyományos prezentációkon kívül képsorozatok, vagy videók is megoszthatók. (Ilyenkor egy-egy dia helyére kerülhet egy YouTube videó.) Tudomásul kell azonban venni, hogy ennek az eszköznek is vannak korlátai. Az egyik a linearitás: ez a fajta megjelenítési mód csak akkor működik, ha a képkockák szépen, egymás után következnek. Ha bonyolultabbak köztük a viszonyok, akkor inkább a Prezit érdemes használni. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a SlideShare online eszköz, használatához élő internet kapcsolatra van szükség.

Ha nem ismerted eddig a SlodeShare-t, ha ismerted, de nem használtad, ha ez az írás hozta meg a kedved, kérlek írd meg hozzászólásban – és persze oszd meg az elkészült SlideShare prezentáció linkjét!