Drágán ingyenes

free

Egy ügyfelem belső (céges) közösségi hálózat bevezetését fontolgatja. Mivel korábban elég mélyen beleástam magam ebbe a témába, felajánlottam, hogy szívesen segítek a keresésben. („Hivatalosan” tartalommarketinges projekteken dolgozunk.)

A megfogalmazott elvárások és a kínált szolgáltatások alapján elég gyorsan ki tudtam alakítani egy rövid listát, amit egy kis próbálgatás után tovább szűkítettünk. Ekkor következett a „másik” oldal, a fizetési kondíciók tanulmányozása.

Valamennyi ilyen közösségi hálózat a „freemium” modell szerint működik. Regisztráció ellenében ingyen elérhető (majdnem) az alapszolgáltatás, de a „haladó” funkciókért már fizetni kell. A gyártók (többségében felhőben működő, bérelhető programokról van szó) gondosan ügyelnek rá, hogy szolgáltatásaik ne legyenek egyszerűen összehasonlíthatók, de azért többnyire elég hamar felsejlenek a határok.

  • A leggyakoribb, hogy az ingyenes használatot a felhasználók számához kötik. Ha 20 fő a határ, egészen biztos hogy csak egy team próbálhatja ki a hálózatot, azután ha bevált, lehet fizetni.
  • A másik ügyes megoldás a tárkapacitás korlátozása. Egy belső hálózat lényege a dokumentumok és egyéb fájlok megosztása, tárolása és elérhetővé tétele. Ha 500 MB az ingyenes használathoz járó tárhely mérete, hiába nem korlátozzák a felhasználók számát, ezt idővel kinövik. (A legjobb, ha néhány hónapnyi használat után, mert akkorra már megszokták, megszerették, olyan sok adatot töltöttek fel rá, hogy bonyolult lenne kihátrálni.)
  • A harmadik ügyes húzás a keresések korlátozása. A szinte csak a jelenidőben élő Facebookkal ellentétben egy céges közösségi hálózatban az egyik legfontosabb funkció a keresés. (A hálózatba feltöltött, megosztott információk így sokkal egyszerűbben, gyorsabban elérhetők, mint az F, G,E meghajtók átláthatatlan könyvtárrendszerébe rejtőző anyagok.) Ha az ingyenes keresések számát 15.000-re korlátozzák, látszólag nagyvonalúak, valójában támogatják a kipróbálást, de biztosítják, hogy a platformot ne lehessen huzamosan ingyen használni.

A lényeg: Ha tetszik a program, gyorsan eljutsz oda, hogy elfogadod: fizetni kell! Igen, de mennyit? (És miért?)
Nincs más dolgod, mint hogy tanulmányozd a töbnyire kitűnően elkészített táblázatotokat. Itt a vízszintes tengelyen általában a különböző szolgáltatási szintek (Free, Business, Professional Gold, Platinium stb.), a függőlegesen pedig az egyes funkciók állnak. A pöttyök, ikszek, vízszintes vonalak mátrixát nézegetve máris arra vágysz, hogy feljebb lépj. Ezeket a táblázatok pontosan olyanok, mint a kábeltévé előfizetések: Csak óriási áldozatok (és felesleges csatornák előfizetése árán) tudod elérni, hogy 5 kedvenc csatornádhoz hozzáférj.

Akkor most szeressük, vagy ne szeressük a freemium szolgáltatásokat? Azt hiszem, a mérleg nyelve a „szeressük” felé billen. A régebben elterjedt, 30 napig ingyen – utána sehogy modell sokkal brutálisabb. Talán azért idegenkedünk a freemium webes szolgáltatásoktól, mert megszoktuk, hogy a web ingyenes. A Google-ért nem fizetünk. (Dehogynem, keményen fizetünk az adatainkkal.) A Facebookért nem fizetünk. (A céges FB oldalt használók tanúsíthatják, hogy a Facebook egyáltalán nem ingyenes. A híroldalakért nem fizetünk. (Természetesen fizetünk, mégpedig a figyelmünkkel, vagyis azzal, hogy észleljük az ott megjelenő reklámokat.)

Mielőtt felháborodnál, hogy valaki pénzt mer kérni egy szoftver használatáért, gondolatban próbáld felcserélni a szerepeket! Te hajlandó lennél sok pénzért, rengeteg munkával kifejleszteni valamit, ami azután ingyen osztogatnál? (A Google, a Facebook, a Twitter, hogy csak a legismertebbeket említsem valóban először kitaláltak és elterjesztettek valamit és utána kezdtek hozzá üzleti modellt fabrikálni, de nem hinném, hogy ez legtöbbünk számára járható út lenne.)

Térjünk vissza a vállalati közösségi hálózatokhoz! Az ilyen programoknál jellemzően 9-10 USD /hó/fő az első szint előfizetési díja. Első pillantásra nem is tűnik rettenetes összegnek, de ha mondjuk szeretnéd egy 500 fős cég (+ partnerek, beszállító) számára biztosítani egy közösségi hálózat használatát, gyorsan kiderül, hogy milyen igaz a „sok kicsi sokra megy” mondás. Itt sajnos megint rossz helyzetben vagyunk, mivel nagyon más a súlya egy amerikai cégben 8 dollárnak, mint egy magyar vállalkozásban 2100 forintnak. Gondolj csak bele: ha egy vállalat csak 100 ember részére akar hozzáférést szerezni egy ilyen programhoz, akkor is havi 210.000 forintot kell kiperkálnia. Évi 1.520.000 forintot. (Ha szereted a kihívásokat, próbálj meg vállalati döntéshozókat egy ilyen előfizetésről meggyőzni!)

A belső kommunikációt, az együttműködést, az információk megtalálhatóságát, általában a hatékonyságot javító eszköz bevezetése persze idővel megtérül. Feltéve persze, hogy használják az emberek. Ahhoz viszont, hogy használják, a szervezeti kultúrát kellene megváltoztatni. Ehhez sajnos nem kapható freemium szoftver.

Reklámok

Vállalati közösségi platformot vesz a Microsoft

Bár már jó néhány napja pletykálnak egy lehetsége Microsoft-Yammer üzletről, tegnap vált biztossá: A Microsoft 1 milliárd dollár körüli összegért megveszi a vállalati közösségi hálózatot kínáló Yammert.

A 2008-ban alapított Yammer “vállalati Facebooknak” pozicionálja magát. Egyetlen platformon kínál közösségi eszközöket, valamint lehetővé teszi a hagyományos vállalati eszközökkel való integrációt. Ismerős? Nem véletlen, hiszen a Yammer nagyon hasonló az általunk favorizált, gyakran emlegetett Qontexthez. (Kár is lenne titkolni, elfogultak vagyunk a Qontext javára. Mivel a cég partnere vagyunk, ez talán el is fogadható.)

A Yammernél 2 évvel később induló Qontext tanult annak hibáiból, jobb szoftvert fejlesztett, a Yammer viszont sokkal erősebb a marketingben és az értékesítésben (David Sacks vezérigazgató ott van mindenhol, ahol szerepelni lehet), aminek köszönhetően a Yammer máris bejutott a Fortue 500 vállalatok többségébe.

A többi óriáscéghez hasonlóan a Microsoft is lemaradt a közösségi eszközök fejlesztésében. Hozzáragasztott ugyan egy közösségi toldatot a SharePoint 2010 intranethez,  az Office utáni legnagyobb dobásaként tálalja a Lync kommunikációs rendszert, de nyilván nagyon jól tudják, hogy mindez nagyon messze van attól a fajta vállalati közösségi együttműködéstől a Yammert, a Qontext, a Chatter és még tucatnyi kisebb versenytársuk valósítanak meg.

Még nem tudni, hogy a Microsoft most egy olyan terméket vesz, amivel bővíteni kívánja saját kínálatát, vagy csak egy (hozzá képest) kicsi, de vészes sebességgel növekvő versenytársat kíván eltakarítani saját termékei útjából. Akárhogy is van, ez a vásárlás nagy lendületet adhat a vállalati közösségi hálózatok, együttműködési platformok piacának. A Microsoft lépése biztatást jelenthet az ezen a területen működő vállalkozásoknak, a  befektetőknek, visszaigazolást ad a fejlesztőknek. Egy a Microsoft termékportfólióba tartozó Yammert ezután azok az IT vezetők is elfogadják, akik eddig fanyalogtak az “ismeretlen” kis cég neve hallatán, idővel talán könnyebb lesz a bejutás a többiek számára is.

A következő években tehát látványosan felgyorsulhat a közösségi platformok megjelenése a vállalatoknál. Kérdés azonban, hogy képes-e ilyen gyorsan fejlődni a platformok használatához szükséges gondolkodás is? A közösségi platformok ott tudnak csak működni, ahol természetese az “hangos gondolkodás”, az információk megosztása,  egymás meghallgatása, a hivatalos hierarchiaszintektől független párbeszéd, együttműködés. Ha ez ehhez szükséges kulturális átalakulások nem mennek végbe, a Microsoft-Yammer, vagy bármely más hasonló platform megvétele is csak alibi-beruházás marad.

Beszéljünk róla!

Tudástárak, tudásgazdák, központilag szervezett építkezés. A tudásmenedzsmentről beszélve a legtöbb embernek valami ilyesmi jut az eszébe (ha eszébe jut egyáltalán valami). A szervezeti tudás egyre jelentősebb része azonban nem a vaskos, rendszerezett, tudásgazdák által gondozott dokumentumokba kerül, hanem a “mikrotartalmakban”, a mindennapi kis beszélgetésekben, üzenetváltásokban, blogokban található. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy meghatározó döntések is valamilyen rövid írásos párbeszédben születnek meg.

A vállalati közösségi hálózatok egyik legfontosabb funkciója a munka során keletkező mikrotartalmak összegyűjtése, megőrzése, kereshetővé tétele. Ahhoz azonban, hogy legyen mit összegyűjteni, először létre kell hozni ezeket a tartalmakat.

“Narration of Work”, vagyis a munkáról való beszélés az, amivel a dolgozó létrehozza ezt a tartalmat. Saját munkájáról szerencsére mindenkinek van mondanivalója, de azt a legtöbben az íróasztal fölött, a kávéfőzés, dohányzás, vagy ebéd közben osztja meg kollégáikkal, a vacsoraasztal mellett beszélik meg családjukkal Ahhoz, hogy a fejben levő (“tacit”) tudás mások számára is elérhető (“explicit”) tudássá váljon, azt valamilyen módon rögzíteni kell.

Mindezt így leírni egyszerű, de a megvalósításához nagyon komoly változásokra van szükség. Aki próbált már szakmai/professzionális blogot írni (olyat, ahol nem a “rajongók” gyűjtése, hanem a szakmai önkifejezés a cél), közelről ismerheti ezt a problémát.

Szerencsére a munkáról való beszélés nem követeli meg mindenkitől, hogy rendszeresen frissített szakmai blogot írjon. Történhet ez rövid állapotfrissítések, hozzászólások, rövid (írásbeli) beszélgetések, vagy akár képek, videók megosztása formájában is. Mindez persze nem öncélú játék, a jól működő narráció révén az emberek rengeteg értéket adhatnak hozzá az egyébként “meztelen” információkhoz.

Ez a fajta kommunikáció persze nem működik magától, tanulni, gyakorolni kell. A “bennszülöttek” a digitális kultúrába beleszületett Y generáció számára már természetes, hogy életük minden rezdülését digitálisan is dokumentálják, megosztják. A többieknek, a “digitális bevándorlóknak” azonban mindezt tudatosan kell elsajátítaniuk. Ezt a kultúraváltást az új eszközök vállalati bevezetése önmagában nem oldja meg. Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen bizonyították, hogy a  vállalati közösségi hálózat sikere, vagy kudarca sokkal kevésbé az alkalmazott technológián, mint inkább a beszélgetési hajlandóságon múlik.

Ingyenes, letölthető Qontext ismertető

Sokan hallottak már valamit a vállalati közösségi hálózatokról, de még csak kevesen találkoztak ilyen programmal a gyakorlatban. Most lehetőséget kínálunk Önnek is, hogy részletesen megismerkedjen egy ilyen közösségi platformmal.

Töltse ki a rövid online űrlapot és máris letöltheti azt a 22 oldalas ismertetőt, amiben minden lényegeset elolvashat a Qontext közösségi együttműködési platformról. Ha az írásos anyag felkeltette az érdeklődését, jöhet a kipróbálás!

A belső kommunikáció nem informatikai probléma

Egy előadásra készülök, aminek címe: Hogyan változtatta meg a technológia a belső kommunikációt? Itt most előre  elárulom a választ: sehogyan. A technológia önmagában nem, vagy csak nagyon ritkán képes ilyesmire.

Jó példa erre az intranet. Az ezredforduló előtt már az is nagy dolognak számított, ha egy vállalatnak épkézláb honlapja volt. Néhányan kísérleteztek csak azzal, hogy hogy “befordítsák” a honlapjukat és néhány, csak belülről látható információval egészítsék ki azt.

Azután következett a portálok korszaka. Mindenki az információkat, szolgáltatásokat egybegyűjtő portálok mindenhatóságában hitt. Természetesen nem kellett sokat várni rá, hogy megjelenjenek a vállalati (belső) portálok is. Drágák voltak, sok munkával járt az elkészítésük, de egyáltalán nem forradalmasították a vállalati kommunikációt.

Nagyjából a 2000-es évek közepére terjedtek el azok a ma is ismert intranet rendszerek, amik valamilyen tartalomkezelő (CMS) rendszeren alapulnak és a vállalati belső információk közzétételén túl rendzserint valamilyen  fájl- és dokumentumkezelésre is képesek.

Az új technológia tehát adott, de az elmúlt évek tapasztalatai szerint az emberek nem szívesen használják azt. Az intranet csak kevés vállalatnál vált a belső kommunikáció meghatározó elemévé. Lehet, hogy egyik-másik intranet túlságosan “kocka” szemlélettel készült, nem eléggé felhasználóbarát, de mégsem itt kell keresni az okot.

Az elmúlt években számos kutatás bizonyította, hogy a vállalatoknál, a szervezeteknél a hivatalos struktúrák mellett kialakulnak informális hálózatok is. Gyakran előfordul, hogy ezek sokkal jobban, hatékonyabban működnek, mint a felülről létrehozott struktúrák. A hagyományos kommunikáció infrastruktúra természetesen a hivatalos vállalati hierarchia leképezésén alapul, nem képes követni az informális működést. Az informális hálózatok viszont törékenyek. Egy meghatározó csomópont (aktív, sok kapcsolattal rendelkező ember) kiesése egész területek információáramlását béníthatja meg.

A merev, kötött struktúrájú vállalatok ideje már jó ideje lejárt. Egyesek már az elmúlt években széleskörűen használt mátrix szervezeteket is túlhaladottnak tartják. Az elvégzendő feladatokon, a szervezeten belüli  együttműködésen, nem pedig egy adott szervezeti felépítésen alapuló vállalat már nem képes a korábbi struktúrára szabott eszközökkel dolgozni.

A vállalati belső kommunikáció új eszköztára jellemzően nem a régi informatikai megoldásszállítóktól származik. Miközben a vállalati informatikát évtizedeken keresztül az “itt van, ezt kell használnotok” hozzáállás jellemezte, most sokkal inkább arról van szó, hogy az emberek a munkahelyükön is olyan egyszerű és hatékony eszközöket szeretnének használni, amilyeneket “odakinn” már megszoktak. A Facebook a Twitter és a többiek néhány év alatt teljesen átalakítottak a magánéletünket. A következő években kiderül, hogy a vállalatok is képesek-e profitálni a közösségi hálózatok felhajtóerejéből.

Qontext áttekintés

A napokban elkészült a Qontext vállalati közösségi platform magyar nyelvű változata. Ebből az alkalomból adom közre ezt a diasort. Ebben nem annyira a Qontext funkcióit ismertetem, inkább próbálom azt más, ismert eszközökhöz képest pozicionálni.